Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A hadsereg egyik parancsnoka szerint Irán kész segíteni Irakot az al-Kaida elleni harcban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. január 6. 18:24

Irán kész katonai felszereléssel és tanácsokkal segíteni Irakot az al-Kaida elleni küzdelmében – jelentette ki január 5-én, vasárnap az iráni fegyveres erők vezérkari főnökének helyettese.

„Ha az irakiak kérik, készek vagyunk felszerelést szállítani nekik és tanácsokkal ellátni őket, de katonákra nincs szükségük" – jelentette ki Mohammad Hidzsazi tábornok, akit az Irna hivatalos hírügynökség idézett. „Arra vonatkozóan nem kaptunk kérést (Iraktól), hogy közös hadműveleteket hajtsunk végre a terrorista takfirik ellen" – tette hozzá, utalva arra, ahogy a síiták a szunnita szélsőségeseket nevezik.

A hagyományosan Bassár el-Aszad szíriai elnökkel szövetséges Irán a felkelők ellen három éve háborút folytató szíriai hadsereg támogatására küldött már több katonai tanácsadót Damaszkuszba.

Az al-Kaida szíriai és iraki szárnya, az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) a héten az ellenőrzése alá vonta az iraki Anbár tartományban lévő Fallúdzsa várost, valamint az attól 50 kilométerre lévő Ramádi egyes részeit. Vasárnapi jelentések szerint emiatt az iraki biztonsági erők átfogó támadásra készülnek ellenük Fallúdzsában, és a légierő vasárnap támadta Ramádi elfoglalt részeit.