Inspector 125 – tengeri drón, katonai célokra
Szöveg: honvedelem.hu / haborumuveszete.hu | 2019. május 8. 18:14A hajógyártással és fejlesztéssel foglalkozó francia ECA Group 2019 februárjában, az Abu Dhabiban megtartott IDEX kiállításon a számos újdonság között, Inspector 125 néven egy többcélú, akár polgári, de elsősorban katonai célra szánt tengeri drónt mutatott be.
Az ECA Group az Inspector 125-öt elsősorban katonai célra, főleg tengeralattjáró elhárításra, aknamentesítésre, járőrszolgálatra, kikötők védelmére szánja, de civil felhasználásra is alkalmas, mint például oceanográfiai kutatásokhoz, a tengerfenék felmérésére és környezetvédelmi feladatokra, ugyanakkor a tengeri régészek is jó hasznát vehetik. Az utóbbi időben kifejlesztett más tengeri drónokhoz hasonlóan működhet teljesen autonóm módon, a fedélzeti számítógépébe táplált program alapján, távvezérléssel (a szárazföldről, vagy a hordozó vízi járműről) és személyzettel ellátott, hagyományos motoroshajóként, ezért kormányfülkével és manuális kormányberendezéssel is rendelkezik.
Az Inspector 125 feladatától függően elektrooptikai és infravörös érzékelőkkel, beépített, valamint vontatott szonárral is felszerelhető. Széles fedélzete miatt alkalmas egyszerre két Seascan és hat K-STER C aknafelderítő és mentesítő ROV, vagy az ugyancsak az ECA Group által kifejlesztett AUV A-18 szonárral és kamerákkal felszerelt automatikus tengeralattjáró drón szállítására, indítására és fogadására.