Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kína több nukleáris robbanófej hordozására képes, nagy hatótávolságú hadászati rakétát fejleszt

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. augusztus 2. 16:45

Több nukleáris robbanófej hordozására képes, nagy hatótávolságú hadászati rakétát fejleszt Kína – erősítette meg a Global Times napilap augusztus 1-jén, pénteken.

A világ egyik legnagyobb hatótávolságú rakétáját, a Dongfeng-41-et (DF-41) az északnyugat-kínai Senhszi tartományban fejlesztik – számolt be a részletekről a lap. A rakéta hatótávolsága eléri a 12 ezer kilométeres távolságot, vagyis Kínából elérhető az Egyesült Államok, s egyszerre akár 10 nukleáris robbanófej hordozására is képes.

Kína korábban sosem erősítette meg, hogy legújabb generációs rakétákon dolgozna, júniusban az Egyesült Államok szellőztette meg elsőként az erről szóló értesülésket.

A fejlesztés indoklásaként a Hszinhua hírügynökség azt írta, hogy az Egyesült Államok több robbanófej hordozására képes, harmadik generációs nukleáris fegyvereket épít és rakétaelhárító rendszerének erősítésén munkálkodik.

Kína az 1970-es évektől kezdve rendelkezik a DF-41-hez hasonló hatótávolságú rakétával, ám a DF-5A mindössze egy robbanófej hordozására képes.

Az új fejlesztésekről szóló hír a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg (PLA) fennállásának 87. évfordulóján jelent meg. Az eseménnyel kapcsolatban a pénteki lapok az erős hadsereg fontosságát hangsúlyozták. A hadsereg hivatalos lapja és a Hszinhua hírügynökség úgy fogalmaztak: a kínai álom megteremtése nem lehetséges erős és hozzáértő hadsereg nélkül.

A Hszinhua azt is megjegyezte: azért is szükséges egy erős haderő megléte, mert az ország külső katonai fenyegetésekkel kénytelen szembenézni.