Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kisebb hordozók Amerikának?

Szöveg: Trautmann Balázs (washingtoni tudósító) |  2015. március 24. 20:55

Az amerikai haditengerészet a jelenleg használt Nimitz-osztály és a következő generációs Greald R. Ford-osztály méreteitől eltérő repülőgép-hordozók elképzeléseit vizsgálja. A cél: a meglévő erőforrások felhasználásának optimalizálása − azaz, hogyan lehetne kevesebbet költeni a repülőgép-hordozók építésére és üzemeltetésére. Mindezt persze úgy, hogy az erőprojektálási képesség ne sérüljön.

1595990139

A különböző tanulmányok elkészítése, majd azok alapos vizsgálata érthető, ha figyelembe vesszük az amerikai nukleáris meghajtású repülőgép-hordozók új generációját jelentő, 2016-ban hadrendbe álló GERALD R. FORD (CVN−78) 13 milliárd dolláros vételárát.

A haditengerészet illetékesei szerint a repülőgép-hordozókkal kapcsolatos tanulmányok csak annak a sorozatnak a részei, melyek a haditengerészet minden egyes hajóosztályát érintik. A költségvetési megszorításoktól nyögő tengerészek a hajóépítés teljes spektrumában szeretnének megtakarításokat elérni. Igaz, minél nagyobb az alapösszeg, annál nagyobb a lefaragható része is. Kérdés, mint a hadtörténelem során oly sokszor, hogy a kevesebb pénzből hogyan lehet azonos képességű hajókat beszerezni…

Címkékhaditechnika