Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Mérföldkő az új lopakodó sikeres próbarepülése

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. november 2. 18:18

Mérföldkőnek minősítették kínai szakértők a sajtóban november 1-jén, csütörtökön Kína második lopakodójának sikeres próbarepülését, dicsérve a katonai ipart, a tervezés és a gyártás kivitelezőit.

Az ideiglenesen J–31 típusra keresztelt, csökkentett érzékelhetőségű, ötödik generációs vadászgép 31001-es sorozatszámmal ellátott példánya szerdán délelőtt 10 óra 32 perckor emelkedett a magasba, és 11 perccel később már landolt is az északkelet-kínai gyártó cég – Shenyang Aircraft Corporation (SAC) – kifutópályáján. Az új lopakodót két J–11-es vadászgép kísérte a levegőben.

A korábbi, J–20-as, szintén ötödik generációs vadászbombázó prototípusának első repülését épp akkorra időzítették, amikor tavaly januárban Pekingben járt Robert Gates amerikai védelmi miniszter. A J–31-esről készült első fotók pedig akkor kerültek nyilvánosságra, amikor az idén szeptemberben utódja, Leon Panetta vendégeskedett a kínai fővárosban.

Hírek szerint orosz hajtóművel rendelkezik mind a Chengdu J–20-as, mind a Shenyang J–31-es, de úgy tudni, hogy ezeket a későbbiekben hazai gyártásúakkal váltják fel. Szakértők úgy vélik, csakúgy, mint az amerikai F–22-es Raptor és az F–35-ös ötödik generációs harci gépek, a kínaiak is egymást kiegészítve lesznek bevethetők.

A J–31-est láthatóan úgy tervezték, hogy telepíthető legyen repülőgép-hordozókra – állapította meg a Global Times című lap csütörtöki számában Paj Vej, egy repülési szaklap volt szerkesztője. Szerinte elképzelhető, hogy az új gép átveszi a szerepét Kína első szárazföldről indítható vadászgépének, a J–15-ösnek.

Kína az első ország az Egyesült Államok után, amely két ötödik generációs vadászgépet fejlesztett ki. Paj szerint elégedettségre adhat okot az is, hogy a két gép kifejlesztése Kínában lényegében párhuzamosan történt, míg az Egyesült Államokban kilenc év telt el az első és a második megjelenése között.

A vadászgépekkel kapcsolatban ugyanakkor külföldi szakemberek megjegyzik, egyelőre „csupán" annyi bizonyos, hogy „külsőségeikben" lopakodóra emlékeztetnek, de tényleges műszakai adataik, a hajtóművükre, az érzékelőikre, a radarhullámokat elnyelő bevonatukra és egyéb tulajdonságaikra vonatkozó információk nem ismeretesek. Azt sem tudni, hogy tervezik-e sorozatgyártásukat, s ha igen, mikor.

Más szakértői vélemények szerint Kína meggyőzően bizonyította, hogy hatalmas léptekkel és hatékonysággal fejleszti hadiiparát. Akad olyan amerikai szakíró, aki megjegyezte: a J–31-es – úgy tűnik – megszabadult olyan műszaki, adottságbéli korlátoktól, amelyek például az F–35-öst terhelik.

Címkékhadiipar