Messzebbre, gyorsabban

A siker összetevői: rengeteg mérnöki munka, egy Arleigh Burke-osztályú romboló, orrában a jó öreg, 127 milliméter űrméretű, Mark 45 típusú hajóágyúval, ahhoz pedig néhány különleges lőszer. Az eredmény: a világ első olyan éleslövészete, melynek során egy teljesen hagyományos ágyúból hipersebességű, vagyis a hangnál legalább ötször gyorsabban száguldó lövedéket lőttek ki. Nem is egyet, hanem mindjárt húszat…

Az elhallgatott, ugyanakkor technikailag óriási jelentőségű lövészetre a 2018-as Rim of the Pacific (RIMPAC 2018) nemzetközi haditengerészeti gyakorlaton került sor, melyen az Egyesült Államok mellett 26 nemzet képviseltette magát. A június 27. és augusztus 2. között lebonyolított gyakorlattal kapcsolatban eddig csak az AGM–158C LRASM, nagy hatótávolságú, hajók elleni amerikai cirkálórakéta legelső bevetését emelték ki. Pedig az igazi újdonságot a USS DEWEY (DDG 105) teljesen hagyományos hajóágyújából kilőtt lövedékek jelentették.

Korszakváltás?

Szakértők szerint a 2010-es évek egyik „mágikus fegyvere" lett a hiperszonikus sebességre képes rakéta vagy lövedék. Mindenki erről beszél, mindenki ilyet akar – és sokan fejlesztik is. Kína és Oroszország éppen az Egyesült Államok hadereje által jelentett fenyegetést szeretné ezekkel a speciális rendszerekkel csökkenteni. Maga a szándék, illetve a prototípusok megjelenése már az amerikai vezetés ingerküszöbét is elérte. Nem véletlen, hogy a Pentagon és a különböző védelmi kutatóintézetek, továbbá a velük együttműködő amerikai hadiipari cégek is egyre nagyobb erőforrást fordítanak ezen eszközök fejlesztésére. Akad azonban egy kis bökkenő: e programok rettenetesen drágák és néha zsákutcába tévednek a mérnökök.

A USS DEWEY segítségével végrehajtott teszt előzménye pont egy ilyen, meglehetősen költséges tévedés volt. Az amerikai haditengerészet már több mint egy évtizede dolgozik a mágneses elven működő hajóágyún, amely képes hiperszonikus kezdősebességre felgyorsítani, majd 150–180 kilométer távolságba eljuttatni a lövedéket. Azt ugyanakkor nem a hagyományos módon, vagyis az igen gyors égéssel az ágyúcsőben nyomást kifejtő lőporral gyorsítják fel, hanem számítógépekkel pontosan szabályozható elektromágnesek segítségével. A módszernek több előnye is van. Nincs szükség vastag, a lőpor égéstermékei miatt nagy nyomást kibíró, nehéz zárszerkezetre és ágyúcsőre, ráadásul megszűnik a hajón tárolt hajítótöltetek jelentette – baleset, hanyagság vagy ellenséges találat miatt fennálló – robbanás veszélye. Lövedék és megfelelő mennyiségű elektromos energia esetén működik az elektromágneses ágyú is.

Ezek a rendszerek azonban egyrészt nagyon drágák, másrészt óriási, hirtelen felhasználandó energiamennyiséget igényelnek: nem véletlen, hogy a haditengerészet érdeklődik leginkább az ilyen fegyverek iránt, hiszen egy hadihajón sokkal könnyebb előállítani és aztán „bedrótozni" a megfelelő elektromos energiát, mint például egy páncélozott járművön vagy lövészkatonán. Itt érdemes megjegyezni: a kínai népi haditengerészet 2018 decemberében felvonultatott ilyen hajóágyút egy Juting– I-osztályú, partra szállást támogató hajóegységén…

Valami olcsóbb kellene

Az elmúlt egy évtizedben kiderült: nem csupán a fejlesztések (a legóvatosabb becslések szerint is több mint félmilliárd dollárt költöttek erre a területre), hanem az elektromágneses ágyúk használatához a jelenleg hadrendben álló hajókon végzendő, okvetlenül szükséges átalakítások is óriási összegeket igényelnek. A Pentagon Stratégiai Képességek Irodájának megbízásából a mérnökök ezért egy másik irányban is elindultak: mi lenne, ha minél kisebb átalakításokkal (lehetőleg semennyivel) elérhető lenne a kívánt hiperszonikus sebesség? Egyszerűbb, olcsóbb, igaz, kevésbé látványos az eredmény. E munkának a végén született meg az a speciális, nagy sebességű lövedék (Hypervelocity Projectile – HVP), melyet a USS DEWEY teljesen átlagos kialakítású, a kísérlet adatainak rögzítésére ideiglenesen mérőműszerekkel felszerelt Mark 45-öséből lőttek ki. Érdekesség, hogy a HVP-ket eredetileg éppen az elektromágneses ágyúhoz fejlesztették, de mint látható, kompatibilisek a hagyományos rendszerekkel is: a légellenállás szempontjából teljesen mindegy, hogy a különleges alakú lövedék a hangsebesség (jelen esetben) hétszeresét meghaladó kezdősebességét mágnesek segítségével vagy a hagyományos hajítótöltet villámgyors égése eredményeként keletkező nyomással éri el.

Mint ahogy korábban említettük, Kína és Oroszország is számos, hipersebességű fegyveren dolgozik, melyek egyik legfontosabb célpontjai éppen az amerikai flottakötelékek lehetnek. Az Egyesült Államoknak tehát valamiképpen meg kellene óvni hadihajóit ezen pusztító eszközökkel szemben. Ez azonban nem lesz egyszerű. A jelenleg hadrendben álló, hajók elleni irányított rakéták sebessége ugyanis jellemzően a hangsebesség környékén mozog, az ellenük kifejlesztett rakéták és a közeli védelmi rendszer nagy tűzgyorsaságú gépágyúi viszont tehetetlenek a hangsebesség sokszorosával közeledő célpontok ellen. Arról nem is beszélve, hogy a fejlett védelmi rendszerek igen drágák: 800 ezer és kétmillió dollár között lehet egy-egy rakéta ára, s ebből többet is indítanak az ellenséges célpontra. Ha azonban sikerülne a HVP-t „lekicsinyíteni", akkor lehetségessé válhat egy új, hipersebességű lőszert tüzelő, közepes kaliberű gépágyú hadrendbe állítása.

Szuperlőszert mindenkinek!

Az viszont kijelenthető: már az is óriási előrelépést jelentene, ha „csak" a 127 milliméteres hajóágyú lesz alkalmas a közeljövőben a HVP használatára. A Mark 45-ösök gyakorlatilag szinte minden, nagyobb méretű hadihajón megtalálhatók; a flotta „mindenesei", több mint ezer példányuk üzemel korvetteken, fregattokon, rombolókon és cirkálókon. Amennyiben tehát hadrendbe áll az új szuperlőszer, akkor radikálisan megnőhet a haditengerészet tűztámogató képessége. Méghozzá olcsón: „alig" 75–100 ezer dollár egy-egy lőszer ára. Sőt, a fejlesztő BAE Systems szerint tömegtermeléssel ez az összeg tovább faragható. Ebben persze az is segítene, ha – mint ahogy a mérnökök tervezik – a szárazföldi erőknél alkalmazott 155 milliméteres űrméretben is elkészülne a HVP. Ennek vélhetően a haditengerészet is örülne, hiszen a különleges kialakítású, futurisztikus Zumwalt-osztály három egysége szintén 155 milliméteres löveget hordoz (persze rejtetten), csak éppen esetükben jelenleg 100 ezer dollár helyett legalább 800 ezret kell költeni egy-egy lőszerre. No de vissza a szárazföldhöz: ha a jelenleg használt, vontatott és önjáró lövegek is alkalmasak lennének a „felhizlalt" HVP használatára, az radikálisan változtatná meg (még ha vélhetően nem is hosszú időre) a szemben álló közép- és nagyhatalmak között fennálló tűztámogatási erőegyensúlyt.

A haditengerészet azonban egyelőre azzal is elégedett lenne, ha a Mark 45-ös és a HVP először legalább a hagyományos cirkálórakéták, továbbá a nagy méretű, távolról irányított felderítő- és támadógépek ellen nyújtana védelmet.

Fotó: internet