Ma lenne kilencvenhárom éves a háborús filmek koronázatlan királya

Aristotelis Savalas a New York-i Garden Cityben töltötte gyermekéveit négy testvérével együtt. Anyja, Christina Savalas New York-i művész, apja, Nick Savalas étterem-tulajdonos volt. Mivel otthon görögül beszéltek, angolul csak a gimnáziumban tanult meg. Miután leérettségizett, vízimentőként vállalt munkát, amelynek során életre szóló trauma érte − egyszer nem sikerült kimentenie egy fürdőzőt a vízből. A balul sikerült „epizód" után a Columbia Egyetemre jelentkezett, ahol angolt, rádiózást és pszichológiát tanult.

1948-ban szerezte meg a diplomát, és még nem volt huszonnyolc éves, mikor a népszerű Kávéház című rádióműsor házigazdája lett.

A tévés produkciókhoz az ABC tévétársaságnál került közel, ahol rendezőként helyezkedett el. Az ötvenes évek már színészi babérokat is hoztak neki, hosszú időn át karakterszínészként dolgozott. Első szerepe az And Bring Home a Babyben volt 1959 januárjában, az Armstrong Circle Theater egyik epizódjában. Majd két további epizódban is szerepelt, ezenkívül mintegy ötven különböző műsorban lépett még fel.

A „nagy áttörést" akkor érte el, mikor Lucky Lucianót játszotta a The Witness című tévésorozatban, ekkor fedezte fel ugyanis Burt Lancaster, akivel még vagy három filmben szerepelt együtt. Az alcatrazi emberben játszott szerepéért 1962-ben Oscar-díjra jelölték.

Néhány évvel később megkapta élete egyik legnagyobb szerepét a Piszkos tizenkettőben. A máig népszerű háborús filmben olyan világsztárokkal játszhatott együtt, mint a Volt egyszer egy Vadnyugattal híressé vált Charles Bronson, a több háborús filmben is szereplő Lee Marvin, vagy a korszak legnagyobb színészei közé tartozó Ernest Borgnine. Savalas a filmben a túlzottan vallásos és nagyon szadista Archer Maggott szerepét kapta, melyben sikerült igazán emlékezeteset alakítania.

A film nemzetközi sikerére való tekintettel második rész is készült, amelyben természetesen Telly Savalas is szerepet kapott. Bár a folytatás mind a kritikusok, mind a közönség szerint elég harmatosra sikerült, a színész karrierjét ez sem tudta már derékba törni.

Olyan filmekben szerepelt, mint a Mackenna aranya, illetve a Kelly hősei(Bazi Joe), sőt James Bond ellenfele is volt az 1969-es Őfelsége titkosszolgálatában című filmben. Ezek után kapta meg talán legismertebb szerepét, a Kojaket. Akiknek nem a háborús filmjeiről ugrik be a neve, azok valószínűleg a kopasz, nyalókázó, szivarozó hadnagy szerepében ismerték meg a színészt.

Sorozatszerepe mellett a filmeket sem hanyagolta, játszott például a Poszeidon kaland című akciófilmben, majd a Kojakből készített tévéfilmben. Bár kevéssé ismert, a pályája csúcsán lévő színész énekesként is be akart futni − finoman fogalmazva kevés sikerrel. Leginkább szerelmes dalokkal akarta a közönséget megszólítani, de alapból sem túl ütős énekhangját élvezhetetlenné tette a rengeteg cigaretta, melyet amúgy fellépés közben is rendszeresen szívott a dalok között.

Az idős filmsztár szinte haláláig játszott. 1989-ben diagnosztizáltak nála húgyhólyagrákot, majd prosztatarákot is. Ezek okozták halálát 1994-ben, pont egy nappal 72. születésnapja után.

Filmjeit a hazai közönség is kedveli, legendás szinkronhangja Inke László volt, később többnyire Koncz Gábor szinkronizálta.