Szerdai mozi: A túlélő

Szöveg: Révész Béla | 2016. május 4. 15:56

Egy jó téma, egy izgalmas alapanyag, s egy teljesen elfuserált rendezői elképzelés. Azaz annak hiánya. A túlélő a szándékok szerint csúcsmozinak készült, helyette egy silány B-kategóriás szánalmat kapunk.

Afganisztánban járunk, 2005 nyarán. Egy négy főből álló SEAL-osztag azt a feladatot kapja, hogy azonosítsa és likvidálja a tálibok egyik vezérét. (Különös ismertetőjel: nincs fülcimpája.) A katonák el is érik a kijelölt pontot, ám (a rádióösszekötetés összeomlása miatt) nem kapnak parancsot az akció végrehajtására. Helyette kecskepásztorokkal futnak össze, akiket ostoba módon el is engednek. A derék hegyi állattartók gyorsan szólnak is a táliboknak, s innentől kezdve a film semmi másról nem szól, mint a megfordított helyzetről. A likvidálási akció menekülésbe csap át, embereinket a tálibok mindennel lövik, ami csak szerepel fegyvertárukban. Nem árulunk el titkot azzal, hogy még a megváltozott terv is teljes kudarcba fullad, s a négy tengerészgyalogos közül mindössze a szakaszparancsnok, Marcus Luttrel (Mark Wahlberg) maradt életben, bár az is inkább a barátságos afgánokon múlt, semmint az amerikai hadseregen.

A túlélő megtörtént eseményt dolgoz fel, s ez a kifejezés manapság elég is ahhoz, hogy nagy reményekkel kezdjük nézni a filmet, majd aztán gyorsan rádöbbenjünk, csak egy újabb semmitmondó, közhelyektől hemzsegő mozit toltak az arcunkba, bármiféle gondolat (pardon, pátoszos klisékben lubickolhatunk) vagy tanulság nélkül. Pedig a történet jó, az akciók kivitelezése jó, az alapötlet a magára hagyott katonával, akinek a végére már szinte mindegy él-e vagy halott, végképp jó. Hogy ebből a témából Peter Berg rendező miért csak egy Michael Dudikoff-műre emlékeztető, vérben tocsogó akciófilmet tudott csinálni, ahelyett, hogy a dráma részét erősítette volna az alapanyagnak, az teljes rejtély. Színészvezetésről nyomaiban sem beszélhetünk, marcona katonáink az elejétől a végéig végigkáromkodnak mindent, amikor csöndben vannak, akkor pedig lőnek. Ezzel még nem lenne nagy baj, de hogy a bajtársait sorra elveszítő Wahlberg karakterét kizárólag az menti meg, hogy színészünk két órán keresztül veti be a dühös tekintetét, mint színészi eszközt, több mint szánalmas. És ez nem az ő hibája, láthattuk már számtalan kiváló alakításban. Itt ennyi volt az instrukció, ahhoz pedig nem olyan kiugró tehetség, hogy egymaga elvigye a hátán a produkciót.

Mindezt megfejeli a patriotizmustól csöpögő pátosz, az idiótábbnál idiótább párbeszédek, amelyek vagy trágárkodástól, vagy „a harcnak nem lehet vége" mondatoktól hemzsegnek, annyira béna és oda nem illő módon, hogy a néző kétségbeesetten vágóért kiált. Idegesítő a rengeteg lassítás, felesleges és hatásvadász módon láthatjuk a halált, a lövedékek becsapódását a testekbe, a bántóan giccses zene pedig csak rátesz egy lapáttal az élvezhetetlenségre. Nem tudni, mi lehetett Berg alapkoncepciója, valószínűsíthetően semmi, de még azt is sikerült elrontania. (Ez is egyfajta művészet.)

Valamiféle üzenetet mégis próbál közvetíteni a hős és legfőképpen igazságos amerikai hadseregről, ám ezt egyrészt kínzóan ostoba párbeszédekkel teszi (kecskepásztorok elengedésének jelenete), másrészt kidolgozatlanul, otromba és összetákolt módon. Még szájbarágósnak sem nevezhetjük, ahhoz túl kevés a gondolat. Sebaj, egy mondaton belül nyolc fuckkal le van rendezve a kárpótlásunk. Érjük be ennyivel.

Az, ami a Black Hawk Downban tökéletesen működött, itt nyomaiban sem található meg. Akciófilmnek ócska, drámának semmilyen formában nem nevezhető. Lőnek, leesnek a sziklákon, megint lőnek, megint leesnek, aztán lőnek és leesnek. Mire a történet eljut az afgán faluig, ahol barátok várnak az egyetlen túlélőre, már annyira érdektelen az egész film, hogy csak a végét várjuk. Pedig ha valahol, azokban a jelenetekben lehetett volna villantani, ám Berg ott sem hazudtolja meg magát: mivel semmit nem tud kitalálni, behozza a tálibok vs. amerikai Black Hawkok jelenetet, hogy a film egyetlen értékelhetőnek induló jelenetfüzére is a jól bejáratott mészárszékbe váltson.

Ismét egy jó téma, amely egy tehetetlen rendező kezébe került, aki annak rendje és módja szerint el is puskázta a lehetőséget. Kár érte. A túlélő ezzel a kivitelezéssel egy polcra került A fegyverek szava és a G. I. Jane című borzalmakkal. Egyszer talán majd valaki elkészít egy használható remake-et.