Múltidéző - 219. oldal
Meghalt a „Vörös Napóleon”
2013. október 9. 17:14
102 éves korában elhunyt Vo Nguyen Giap, Vietnam legendás tábornoka, aki először Franciaország, majd az Egyesült Államok ellen vezette az ázsiai ország hadseregét – közölték október 4-én, pénteken vietnami katonai és kormányzati források.
Feltárták Drégely várának ágyútornyát
2013. szeptember 29. 14:41
Jövőre állagmegóvás és részleges újjáépítés kezdődik Drégely várának ágyútornyán, ezért pontos kiterjedésének meghatározása, illetve a leletek feltárása céljából ásatások zajlottak szeptember végén a helyszínen – tájékoztatta Mordovin Maxim régész az MTI-t.
Tíz kevésbé közismert tény a Magyar Néphadseregről
2013. szeptember 28. 13:15
Magyar Néphadsereg – 1951 és 1990 között így hívták a Magyar Népköztársaság haderejét. Azt szokták mondani: mindenkinek van valamilyen emléke a néphadsereg katonáiról, illetve magáról a katonaságról. Következzen azonban most tíz kevésbé közismert tény ebből az időszakból – szokásunkhoz híven szigorúan szubjektív szempontok szerint.
Hadifogság – közel hatvan év távlatából
2013. szeptember 24. 9:44
A Volga mellett fekszik Oroszország egyik legnagyobb iparvárosa, Szaratov, amely első hallásra leginkább az egykor nagy számban importált Saratov hűtőt juttatja eszünkbe, ám sokak emlékezetében a fogsággal, a szenvedéssel, és a kényszermunkával forrt egybe a város neve. 1945-től hadifogolytábor működött Szaratov határában, ahová a világháború után nem egy magyar katonát is elhurcoltak.
Tíz véreskezű diktátor – közel 140 millió halott
2013. szeptember 21. 9:30
Tíz diktátor, akiknek a lelkén közel 140 millió ember élete szárad – az áldozatok pontos számáról azonban még mai napig sokat vitatkoznak a történészek. Következzék szokásos, heti szubjektív tízes listánk.
Tíz kevésbé közismert tény a hidegháborúról
2013. szeptember 14. 15:19
Az 1947 és 1991 közötti időszakot – amelyet a két szuperhatalom, az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti folyamatos rivalizálás jellemzett – a történészek hidegháborúnak hívják. Bár a szó szoros értelmében vett háború nem tört ki a két ország között, számos kisebb-nagyobb fegyveres konfliktus jellemezte ezt az időszakot. Van azonban számos olyan hidegháborús tény, amely nem közismert, ezek közül válogattunk ki most tízet – szokásunkhoz híven szigorúan szubjektív szempontok szerint.
Szavát adta és visszatért a hadifogságba
2013. szeptember 8. 22:29
Egy angol foglyot szabadon engedett II. Vilmos német császár 1916-ban, hogy meglátogathassa beteg, haldokló anyját, de szavát kellett adnia, hogy visszatér. Így is történt: a katona egy hét elteltével újra Németországban volt és két évig a táborban élt.
A tíz legkegyetlenebb uralkodónő
2013. szeptember 7. 10:16
Nemcsak a háborúk voltak kegyetlenek és véresek, hanem egyes uralkodónők „intézkedései” is. Kezükhöz rengeteg vér tapadt, amit az idő sem tudott lemosni. Van, akiről csak a legenda járja, hogy szadista volt, másról ez köztudott. Egy biztos, ők tízen felírták nevüket a legkegyetlenebb nők listájára. Következzen hétvégi, szubjektív listánk.
Több mint kétszázezer brit katona búcsúleveleit teszik közzé
2013. szeptember 3. 12:11
Az első világháborúban elesett több mint 230 ezer brit katona végső akaratát, utolsó kívánságait és gondolatait tartalmazó leveleket tesznek közzé az elkövetkező egy évben az interneten – jelentette a BBC News.
A második világháború első áldozata
2013. szeptember 1. 8:04
Azt, hogy pontosan hányan vesztették életüket a második világháborúban nem lehet megmondani. Feltételezések szerint 50-70 millió között lehet a katonai és a polgári áldozatok száma. Azt is nehéz is meghatározni, hogy ki lehetett a háború első áldozata, ennek ellenére sokan mégis úgy tartják, hogy a második világháború első áldozata a lengyel Wojcieh Najsarek volt.