09.01. – 09.02.

09.01.

Az első világháborúnak véget vető békeszerződéseket sok mindennek lehetett nevezni, csak békésnek és véglegesen lezárónak nem. Találó volt az akkor született híres mondat: „Ez nem béke, csak fegyverszünet húsz évre."  A vesztes országok – közöttük hazánk is – minden logikát nélkülöző szétdarabolása, a nemzeti hadseregek létszámának limitálása, a hatalmas háborús kártérítések kivetése érthetőnek tűntek ugyan, ám két dolgot szinte borítékoltak: az egyik, hogy ezekben az országokban a revizionista irányzatok fognak dominálni, a másik, hogy elkerülhetetlen lesz egy újabb, még kegyetlenebb háború. Mindkettő megtörtént.

Németországban 1933-ban Adolf Hitler került hatalomra. A kezdetektől világossá tette, hogy az első világégés békeszerződéseit még a semminél is kevesebbre tartja. Fittyet hányva a korlátozó rendelkezéseknek, óriási fegyverkezési programot hirdetett meg, revizionista politikája pedig olyan sikeres volt, amin talán még ő maga is meglepődött. Az egykori győztes hatalmak ugyanis pusztán suttogva csóválták fejüket, amikor a Saar-vidék (népszavazás útján) visszaolvadt Németországba 1935-ben, amikor egy esztendővel később a Ruhr-vidék demilitarizált zónájában a Wehrmacht lett az úr, nem beszélve Csehszlovákia feldarabolásáról, amelyben – a várható háború elkerülése miatt – a szövetséges hatalmak is segédkeztek, majd Ausztria bekebelezéséről, az Anschlussról.

Hitler azonban nem állt le. A német élettér (Lebensraum) szélesítése érdekében Lengyelországot szemelte ki a következő célpontnak. A szovjet−német egyezmény (Molotov-Ribbentrop-paktum) titkos záradékában már Lengyelország feldarabolását is írásba fektették, így a náci diktátornak nem kellett aggódnia a keleti birodalom miatt. Miután a nyugati hatalmakat semmibe nem nézte, és válaszlépéseiket is (legalábbis rövid távon) előre látta, minden készen állt arra, hogy lerohanja Lengyelországot. Már csak egy ok kellett, hogy a történelem legnagyobb háborúja elkezdődjön.

A náci vezetés meghökkentő tervet eszelt ki. A lengyel szabadcsapatok egyenruhájába öltöztetett németekkel 1939. augusztus 31-én megtámadta a Németországhoz tartozó Gleiwitz rádiótornyát. (Előző nap letartóztatta a német aktivistát, Francisek Honiokot, akit szintén lengyel ruhába öltöztettek, majd kivégeztek. A holttestet a helyszínen hagyták, bizonyítékul a lengyel agresszióra.) Az akciót a német titkosszolgálat embere, Alfred Naujocks vezette. Csapatával behatolt az épületbe, az ottani személyzetet a pincébe zárta, majd négy percen keresztül egy lengyel nyelvű közleményt olvastatott be, amely így szólt: „Figyelem! Figyelem! Itt Gliwice beszél. Az adó lengyel kézben van. Elérkezett a szabadság órája. Sokáig éljen Lengyelország!" Miután végeztek, amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan el is tűntek.

Másnap, szeptember elsején a német lapok és rádiók őrjöngve követeltek példás bosszút „az agresszor Lengyelország" ellen. A hadvezetés nem is habozott. A gondosan előkészített tervek szerint e napon Németország lerohanta Lengyelországot, s ezzel kirobbantotta azt a világméretűvé szélesedő konfliktust, amelyhez hasonlót borzalmaiban és az áldozatok számát tekintve sem előtte, sem azóta nem ismer a történelem.

09.02.

Hat esztendővel később, amikor Hitler már hónapok óta halott volt, az európai hadszíntéren pedig végleg elhallgattak a fegyverek, Japán még mindig háborúban állt a szövetségesekkel. Bár az alapvetően amerikaiakból álló hadsereg – gyakran óriási emberáldozatok árán – megállíthatatlanul foglalta el a japánok által megszállt szigeteket, és helyrehozhatatlan károkat okozott a császári flottának, Japán nem volt hajlandó kapitulálni. A háború akár még több hónapig elhúzódhatott volna, ekkor azonban Truman elnök megadta az engedélyt egy új, hatásaiban még nem is ismert, minden addiginál pusztítóbb fegyver, az atombomba bevetésére. 

1945. augusztus 6-án Hirosimára, három nappal később pedig Nagaszakira dobtak le atombombát, amely egy csapásra véget vetett a háborúnak, egyben új korszakot nyitott a fegyverkezés történelmében. Maga az elnök sem tudta, mit szabadít a világra, ám meg volt győződve róla, hogy nem kell több amerikai életet feláldozni a békéért, ha kiadja az utasítást. Igaza lett, bár hogy milyen áron, az még a legdurvább számokkal dolgozó elemzőket is meglepte.

Két városuk megsemmisülése és több százezer ember halála után Japán végre elfogadta azt a tényt, amely ellen minden erejével harcolt: a háborút elvesztette. Maga a császár, Hirohito adott utasítást a feltétel nélküli megadásra, amelyet augusztus 14-én olvastak be a rádióban. A békekötéssel azonban így is várni kellett két hetet, ugyanis a szövetségesek részéről a dokumentumot aláíró McArthur tábornoknak a helyszínre kellett érnie. Végül szeptember 2-án jött el a második világháború végét jelentő pillanat. A feltétel nélküli kapituláció szignózására a Missouri csatahajó fedélzetén került sor. Japán részről Mamoru Sigemicu külügyminiszter és Joshijiro Umezu tábornok, míg a szövetséges erők nevében Douglas MacArthur tábornok ellenjegyezte az okmányt reggel 9 óra 4 perckor. Hivatalosan pontosan ekkor ért véget a második világháború.