A nap, amikor véget ért a Furcsa Háború
Szöveg: Szűcs László | 2016. április 9. 17:36Két nappal azután, hogy a náci Németország 1939. szeptember 1-jén lerohanta Lengyelországot, Anglia és Franciaország is hadat üzent a Harmadik Birodalomnak. Az európai front azonban egészen 1940. április 9-ig csendes volt, tényleges harci cselekmények nem történtek. Ezt az időszakot a Furcsa Háború névvel illetik. Aztán 76 évvel ezelőtt ezen a napon megindult a német hadigépezet, igaz ekkor még nem nyugati irányba, hanem Észak felé. A cél pedig Dánia és Norvégia elfoglalása volt.
1939 novemberének végén Winston Churchill azt javasolta, hogy aknásítsák el a norvég vizeket, amivel kikényszeríthetnék, hogy a vasércet szállító hajók az Északi-tenger nyílt vizein közlekedjenek – és így könnyebben lehetne ellenőrizni, feltartani őket -, a brit miniszterelnök és külügyminisztere azonban elvetette az ötletet. A nemleges választ azzal magyarázták, hogy ezzel a lépéssel könnyen kiválthatnák a semleges országok – köztük az Amerikai Egyesült Államok – haragját. Aztán amikor 1939 decemberében kitört a háború Finnország és a Szovjetunió között, Churchill ismét „bedobta" az aknazár tervét, ám ismét elutasították. Kicsivel később úgy tűnt, hogy megtalálták a megoldást. A finn-szovjet konfliktus ugyanis jó ürüggyel szolgált a brit-francia szövetségeseknek arra, hogy tervezni kezdjék a finnek megsegítését. Azzal számoltak, hogy Narvikban szállnak partra, s úgy jutnak át Finnországba, hogy közben elfoglalják a svéd vasérclelőhelyeket is. A hadművelet tervezését akkor hagyták félbe, amikor 1940. március 13-án Finnország aláírta a a háborút lezáró moszkvai békeszerződést.
A németek azonban ez idő alatt sem tétlenkedtek. Hitler 1939. december 14-én utasította a Wehrmacht főparancsnokságát, hogy dolgozza ki a Norvégia elleni inváziót. A sokszor módosított terv végleges változata – ami a Weserübung-hadművelet nevet kapta – 1940. január 27-én készült el. A német tábornokok eredetileg azzal számoltak, hogy csak Norvégiába küldenek csapatokat, Hitler azonban március 1-jén úgy rendelkezett, hogy Dániát is meg kell szállni.
A támadás április 9-én kezdődött. A német csapatok hajnali 4 órakor lépték át a dán határt, 5-kor pedig ejtőernyősök értek földet, akiknek a stratégiai pontok – hidak, útkereszteződések – elfoglalása volt a feladatuk, vagyis az, hogy biztosítsák az utat a Koppenhága felé tartó szárazföldi erők számára. Bár a kis létszámú dán haderő néhány helyen felvette harcot a támadókkal, X. Keresztély dán király, a „nép védelmében" még a délelőtti órákban bejelentette a kapitulációt. A világtörténelemben ez volt az egyik legrövidebb hadművelet, alig hat órán át tartott.
Ennél hosszabb időt vett igénybe és lényegesen bonyolultabb volt Norvégia megszállása. A hadműveletben öt gyalogoshadosztály, a 3. hegyi hadosztály két ezrede, a haditengerészet hajói, valamint ejtőernyősök vettek részt, összesen hat tengerészeti harccsoportot (Marine Gruppe) alkotva. Legfontosabb céljuk a főváros, Oslo és Narvik elfoglalása volt.
A németeket már az első órákban érzékeny veszteség érte, hiszen az Oslo ellen induló Marine Gruppe-hoz tartozó Blücher nehézcirkáló az Oslofjordban, a partvédelmi ütegek tüzében elsüllyedt, a Deutschland páncélos nehézcirkáló pedig megrongálódott. Így nem tudták a fővárost vízi úton elfoglalni, a szárazföldi csapatokat is be kellett vetniük. Oslo végük másnap délután 2 órára került német kézre, VII. Haakon király és a kormány elmenekült a fővárosból. A másik öt Marine Gruppe-nek sikerült teljesítenie a kitűzött feladatát.
A megszállás még hosszú hetekig folytatódott, Norvégia június 10-én kapitulált.
