Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A sivatag fogságában

Szöveg: honvedelem.hu / haborumuveszete.hu |  2012. május 15. 13:39

Hetven éve, 1942 júniusában zuhant le a Szaharában a Brit Királyi Légierő egyik II. világháborús P–40 Kittyhawk típusú vadászgépe. A gépet egy southendi fogorvos fia, Dennis Copping vezette, a gépről és pilótájáról semmi hír nem volt – egészen ezidáig, ugyanis 70 év után rábukkantak a P-40-esre, a lezuhanásból adódó sérüléseken kívül teljesen érintetlen állapotban!

Mérföldekre a civilizációtól, a Szahara forró homokja volt 70 éven keresztül a gép otthona, melynek pilótája – a jelek szerint – nem a zuhanás következtében vesztette életét.

A típus kapcsán érdemes megemlíteni, hogy együléses, egymotoros vadászgépről van szó, melyet a Curtiss gyár fejlesztett ki a P–36 Hawk-ból az USA légiereje számára. Első felszállását 1938 októberében teljesítette, 28 ország állította hadrendbe. Az amerikaiak Warhawk elnevezéssel illették a P–40-eseket, a Brit Királyi Légierő pedig Kittyhawk névvel a P–40D változatot. Az utolsó példányokat Brazília légiereje vonta ki a hadrendből 1958-ban. 2008-as adatok alapján közel 20 darab P–40-es maradt repülőképes állapotban, további 80 pedig múzeumokban tekinthető meg. Ez utóbbi szám most ismét nőhet eggyel, hiszen a gép a feltárást követően a brit hendoni múzeumba kerülhet.

A P–40-es felfedezése a véletlennek köszönhető, egy olajmunkás talált rá a gépre Egyiptom nyugati részén, egy csempészútvonal közelében, 200 mérföldre a legközelebbi várostól. A Brit Királyi Légierő hendoni múzeumát már értesítették a felfedezésről, az előkészületek már folyamatban vannak a gép gyors feltárására és elszállítására. Mivel a terület veszélyes, a helyszínre érkező csoportot az egyiptomi hadsereg fogja védeni. A gépet minél előbb szeretnék elszállítani a sivatagból, mielőtt még széthordanák az arra tévedő csempészek. A múzeum megpróbálja felkutatni a pilóta még élő rokonait, egyelőre azonban nem jártak sikerrel.

A gép környékén megtalált ejtőernyőből ítélve a gép pilótája katapultált, a gépből kiszerelt rádió is arra enged következtetni, hogy a pilóta túlélte a balesetet, és próbált életjelt adni magáról. Mivel nem találták meg a P–40-es környékén, Copping vélhetően otthagyta gépét, és nekiindult a sivatagnak, a céltalan bolyongás azonban eredménytelen maradt. Hírek szerint a pilóta földi maradványainak megtalálására is kísérletet tesznek a kutatócsapatok, ennek esélye azonban szinte egyenlő a nullával, nem tudni meddig juthatott a sivatagban. Copping tagja volt a II. világháború alatt Egyiptomban állomásozó RAF egységnek az Észak-Afrikai harcok idején: információk szerint egy sérült P-40-est kellett volna átrepülnie javítás céljából egy másik bázisra, célállomását azonban soha nem érte el.

Fotók: Jakub Perka/BNPS

P40-esek bemutatója