Add a .45-ösöd és tűnj el!

Az 1916-os születésű New York-i fiatalember még az Egyesült Államok hadba lépése előtt beállt a hadseregbe. A japánok Pearl Harbort sújtó támadása után egységét a csendes-óceáni hadszíntérre vezényelték. Baker közlegény sokáig nem tűnt ki társai közül, ám 1944-ben a hadsereg és a tengerészgyalogság partra szállt a Marianna-szigetekhez tartozó Saipanon.

Visszaemlékezések utalnak arra, hogy ezen a szigeten a korábbiakhoz képest sokkal koncentráltabb, sokkal jobban megerősített japán védelem fogadta a rohamozókat. A csata hevében volt, hogy az addig támadó amerikaiaknak meg kellett hátrálniuk egy korábbi állásban védekezni. Egy ilyen visszavonulás alkalmával szakadt el egységétől Baker és találta magát egyes egyedül egy géppuskás állásban.

Látva a felé rohanó japánokat, pillanatig sem gondolkodva bevetette magát az egyik .30-as kaliberű Browning géppuska mögé és tüzet nyitott az ellenség irányába. Gyors reagálásának köszönhetően tizenkét ellenséges katonát ölt meg, ami alatt esélyt adott társainak a felzárkózásra.

Az eset előtt pár nappal korábban már bebizonyította, mennyire jól „működik" egyedül, hiszen egymaga rohamozott meg egy japán bunkert, méghozzá egyetlen Bazooka elnevezésű páncélököllel. A felé irányuló géppuska tűzzel mit sem törődve előbb a tűzfészek közelébe jutott, majd elsütötte fegyverét, aminek eredményeképpen ártalmatlanította a bunkerben védekező hat japán katonát.

A Becsületérdemrenddel is elismert hőstettére azonban csak a Saipanért folytatott harcok utolsó napjaiban került sor. Az elkeseredett japánok 1944. július 7-én a második világháború legnagyobb öngyilkos rohamát hajtották végre. Az éj leple alatt csaknem ötezer katona szegezett szuronyt puskája végére és rohant bele a biztos halálba. Baker közlegény testközelből látta mindezt.

Amint lőtávolba értek, a lövészárkokban rettegve várakozó amerikaiak tüzet nyitottak a japánokra. A sortűz lelassította a holttestek között bukdácsolók rohamát, de meg nem állította. Soha véget nem érőnek tűnt a küzdelem, mígnem Baker egysége ki nem fogyott a lőszerből.

Az ellenállás enyhülésével felgyorsuló japánok elérték a rókalyukak szélét, így nem maradt más hátra, közelharcba kellett bocsátkozni. Baker megfordította M1 Garand puskáját és annak tusával – visszaemlékezések szerint, mintha csak baseball ütő lett volna – kezdte el ütni a rátámadókat. Gyomorlövést kapott. Ugyan egy pillanatra összegörnyedt a fájdalomtól, a következő másodpercben már újra lesújtott egy japán katonára. Az ütés hatására fegyvere darabokra tört. A megtántorodott Baker ekkor újabb találatot kapott, ezúttal a mellkasába. A lövés hatására földre zuhant.

Az élet-halál harcot hátsó vonalakban védekező tengerészgyalogosok is látták. Egyikőjük megpróbált Baker segítségére sietni, de mihelyst kilépett a lövészárokból, fejlövéssel visszazuhant. A második tengerészgyalogos már eljutott a vérben fekvő közlegényhez, ám amikor ráncigálni kezdte volna, látta, hogy nem tudná élve visszavonszolni a saját vonalak mögé.

Thomas Baker is jól tudta ezt. Megragadta a tengerész karját és így szólt: „Elég bajt okoztam már, add ide a .45-ösöd és tűnj el!" A pillanat hevében a katona nem tudott mi mást tenni, kivette Colt pisztolyát tokjából és átadta Bakernek, megmaradt tárjaival együtt. Lövészárka felé futva még visszanézett és látta, hogy a haldokló közlegény egy fához húzza magát, törzsének támasztva hátát.

Reggel, a csata elültével az öngyilkos támadást visszaverő katonák túlélők után kutattak a több száz amerikai és a csaknem háromezer japán holtteste között. Így bukkantak rá Baker kivérzett holttestére is, aki még mindig markolta az üres pisztolyt, körülötte nyolc halott japán katonával, akikkel .45-ös kaliberű töltények végeztek.

Thomas Alexander Baker közlegényt posztumusz őrmesterré léptették elő és Roosevelt elnök átadta családja tagjainak a neki kijáró Becsületérdemrendet.