Dezertált, kitüntették
Szöveg: Snoj Péter | 2020. május 17. 18:23Kevés olyan életutat ismerni, mint amilyen Lewis Millett ezredesé. Három háborúban harcolt, egyízben dezertált, aztán egy bajonettroham vezetéséért végül a Becsületérdeméremmel ismerték el.
Lewis Millett egész életét a harc iránti olthatatlan vágy jellemezte. Még a második világháború kirobbanása előtt, 1938-ban jelentkezett az amerikai Nemzeti Gárdához, majd két évvel később felvételt nyert a hadsereg légierejéhez. Már-már elítélhető lelkesedéssel olvasta az európai háború kibontakozását és rendszeresen faggatta feletteseit, hogy mikor vetik már be végre őket is. A válasz mindig csalódást okozott számára, amely kiábrándulása végül radikális döntéshez vezetett. Millett 1941 nyarán csatlakozott egy a tengerészgyalogságtól rossz magaviseletért menesztett társához és együtt dezertáltak. A hozzájuk legközelebb eső, már háborúban álló ország felé vették az irányt. A kanadai határt átlépve azonnal felkerestek egy toborzóirodát és jelentkeztek önkéntes szolgálatra.Noha tüzérként vették fel őket, hamar átvezényelték mindkettőjüket egy kiemelt fontosságú különítménybe, amelyet egy titkos radarzavaróállomás működtetésére képeztek ki. Millett évekkel később egy interjúban nevetve meg is jegyezte: „Az volt ám a jó világ! Egy kirúgott tengerészgyalogos és egy dezertőr egy szigorúan titkos alakulatnál…"
Az alapkiképzést követően egységét Angliába helyezték, nagyjából egyidőben Franklin D. Roosevelt elnök híres december 8-i beszédével, amellyel a Pearl Harbort ért japán támadás másnapján bejelentette, hogy az Amerikai Egyesült Államok is csatlakozik a második világháborúhoz. Hosszas kérelmezést követően a kanadai parancsnokság végül beleegyezett és engedélyezte Millett csatlakozását egy Írországban állomásozó amerikai tüzéralegységhez.
Végre csatatérre léphetett! Észak-Afrikában kiérdemelte az Ezüstcsillag kitüntetést, mert megmentette bajtársait. Egy lángokban álló lőszerszállító féllánctalpas volánja mögé pattanva biztonságos távolságba vezette azt az alegységétől. Egyes források szerint napokkal később egy légvédelmi ágyút elfoglalva a gyalogságot támadó Messerschmitt BF-109-es vadászgépek egyikét is sikerült megsemmisítenie.
Olaszországba már őrmesterként szállt partra. Ekkorra dolgozta fel a hadsereg, hogy a kitüntetett és többször előléptetett Millett ugyanaz a személy, aki pár évvel korábban dezertőrként elhagyta a posztját. A tábori hadbíróság mérlegelve a mellette és ellene szóló érveket végül egy jelképes – bár akkor egy havi fizetésének megfelelő – 52 dolláros pénzbírsággal büntette az őrmestert. Hetekkel később harctéri előléptetés alkalmával hadnagyi rendfokozatot szerzett.
A második világháború lezárását követően tartalékosként újra csatlakozott a Nemzeti Gárdához, majd megkezdte egyetemi tanulmányait. Befejezni már nem tudta, vagy talán inkább nem is akarta, hiszen a hadsereg behívót küldött neki. Kapva kapott az alkalmon, hogy ismét harcba szálljon, ezúttal Koreában.
Immár századosként vezette alegységét 1951. februárjában. Egy hegytető támadása alkalmával századának egyik szakasza heves tűz alá került. Hogy felszabadítsa embereit, másik szakaszával bajonettrohamra indult. A kegyetlen közelharc közepette végig bátorító jelmondatokat üvöltött, amelynek eredményeként végül megfutamították az ellenséget. Habár több srapnel okozta sebesülés szabdalta testét, addig nem volt hajlandó elhagyni a csatateret, míg minden emberét biztonságban nem tudta. Bátorsága és vezetői képességei elismeréséül Harry S. Truman elnök ünnepélyes körülmények között átadta a legnagyobb kitüntetést, a Becsületérdemérmet Millettnek.
A koreai háború után már nem hagyta el a hadsereget, inkább önképzésbe kezdett és elvégezte a Ranger iskolát, majd hírszerzőtisztként szolgált a 101. légideszant hadosztálynál. Vietnamban hivatalosan katonai tanácsadóként oktatta a déli erők katonáit, valójában a Vietkong embereit és szimpatizánsait kutatta és azonosította. A vietnami háború nagyját – az ekkor már ezredes Millett – már viszont inkább kiképzőként és hírszerzőként „harcolta végig". Látva az amerikai haderő kudarcát és a háború végkimenetelét, 1973-ban csalódottan nyugdíjba vonult.
Az egyenruhának azonban még ekkor sem intett búcsút. Évekig szolgált a Tennessee állambeli Trenton sheriff-helyetteseként. Nyolcvankilencedik születésnapja előtt napokkal, 2009-ben hunyt el.
