Fekete vasárnap

A bombázás sikerrel zárult, a bonyodalmak azonban csak ezután kezdődtek: az alakzatok sorban fordultak vissza, hogy hazarepüljenek. Ám mielőtt elhagyhatták volna a célterület térségét, rettenetes látvány fogadta a hazafelé induló személyzeteket. Sűrű, fekete felhők sorakoztak ott, amerről jöttek, villámok csaptak le a tengerre.

Rövidesen a szakadó eső is elérte a gépeket, a látótávolság a nullára csökkent. A sűrűn váltakozó időjárási körülmények között egyébként is kihívás a repülés, de sokkal izzasztóbb, ha már szinte nincsen üzemanyag. Márpedig a bombázók már csak kétórányi kerozinnal rendelkeztek, holott a hazavezető útból még legalább másfél óra volt hátra.

Az ég tele volt B-24-es, B-25-ös és A-20-as bombázógépekkel. Mindegyik pilóta reménykedve fürkészte a hirtelen jött fekete felhőket, hátha találnak rajtuk egy lyukat, amin átrepülve tiszta légtérbe juthatnak, de hiába. A formációk parancsnokai végül körözésre kényszerültek, így megelőzve az esetleges ütközéseket.

Visszaemlékezések szerint legalább egy órán át keringtek a sűrű, sötét esőfelhők kellős közepén.
Felismerve a szó szerint is kilátástalan helyzetet, néhány alakzat főpilótája úgy döntött, hogy az egyedüli esély a körülbelül félórányira lévő vészleszállóhely, Saidor elérése. A gépek lesüllyedtek a felhőzet aljára, hogy lássák a part vonalát.

Alfred B. Colwell Jr. hadnagy, az egyik gép bombázótisztje így emlékezett a fekete vasárnapra: „Miután elhagytuk a tömör, feketeséget, nagyjából félórányi repülés után felsejlett előttünk egy leszállópálya vonala. A pilóta valószínűleg élete legjobb leszállását hajtotta végre. Se nem csúsztunk túl, se nem tört ki a futómű. Ám, mire lefordultunk a kifutóról, minden hajtómű leállt."

Mögöttük másik három gép is leszállt, kettő simán landolva, a harmadik viszont megállíthatatlan tűzgolyóként telibe találta az előző kettőt.
Percekkel később – miközben számos gépnek sikerült hellyel-közzel sérülés nélkül leszállnia – megjelent egy B-25-ös Mitchell bombázó és egy P−38-as Lightning vadász, a kifutó két ellentétes oldalán. A rettenetes időjárás miatt egyik sem látta a másikat, és még mielőtt földet értek volna, összeütköztek. A tragédiát egyik gép személyzete sem élte túl.

A katasztrófán túl még nagyobb bajt jelentett, hogy a reptér megtelt, illetve a lángoló roncsok miatt képtelen volt több gépet fogadni. Az utolsó reményt jelentő kifutópályát azonban temérdek gép célozta meg… Végül 37 repülőgép zuhant le vagy tűnt el mindörökre, és további kilenc olyan károkat szenvedett, hogy soha többé nem emelkedett magasba.