Hollywood háborúba megy (3. rész)

Gondolták volna, hogy például a méltán híres, örök klasszikus, A Nagy Szökés parádés színészi gárdájának jó része harcedzett veteránként állt az objektívek elé?
Sokuk karaktere ráadásul a saját háborús emlékeiket idézte fel.

Az 1963-ban forgatott film, habár igaz eseményeken alapul, alapvetően fiktív történetet
mutat be. A nagy sikerű színész és filmrendező, Richard Attenborough brit légierős
tisztet alakít, aki felelős egy minden addiginál grandiózusabb szökés megtervezéséért
és kivitelezéséért.

Hogy csak a véletlennek volt-e köszönhető, vagy a rendező, John
Sturges tudatosan választotta ki színészeit a konkrét szerepekre, ugyan kérdéses, de
minden bizonnyal szerencsésnek bizonyult, hiszen Attenborough tökéletesen át tudta
érezni a katonatiszt szerepét. Ugyanis ő maga is a Brit Királyi Légierőnél (RAF) szolgált.
Pilótaképzése alatt kapott a lehetőségen és csatlakozott a légierő filmes stábjához,
akik nem csak propagandafilmeket készítettek, de operatőreik a harci és bombázórepüléseket is rögzítették. Így járt meg Richard Attenborough is számos bevetést Európa-szerte, egy bombázógép farlövészeként filmre véve a légi háborút. A film történetével
ellentétben azonban soha nem zuhant le és nem került hadifogolytáborba.

A film másik ikonikus alakja volt Charles Bronson, aki ugyan amerikai színekben, de
szintén a légierőnél szolgált. A 22 éves, ekkor még Charles Dennis Buchinsky névre hallgató fiatalember még jóval
filmes karrierje előtt jelentkezett az amerikai hadsereg légierejébe. Miután 1943-ban
elvégezte a fedélzetilövész-kiképzést, egy bombázó repülőgépre került. Bevetésein repült mind Európa, mind a csendes-óceáni hadszíntér felett. Szolgálata során 1945-ben
átkerült egy B-29-es Super Fortress típusú bombázóra is: e típus hírnevét egyébként
a Hirosima és Nagaszaki elleni atombomba-támadások adták. Bronson őrmesteri
rendfokozattal és egy, a háborús sebesüléseit elismerő Bíbor Szív-kitüntetéssel szerelt le.

James Garner brit légierős pilótaként jelenik meg s szökik meg a fogolytáborból. A
valóságban szerencséjére nem kellett soha átélnie a hadifogság kínjait, ellenben mind
a második világháborúban, mind a koreai háborúban, illetve Harry Truman elnök szavaihoz
igazodva, a koreai rendőri incidensben is szolgált. A második világégés idején az 1928-ban született filmcsillag még túl fiatal volt ahhoz, hogy katonának állhasson. De mivel ki
akarta venni a részét a szolgálatból, 16 éves fejjel jelentkezett az Egyesült Államok
Kereskedelmi Tengerészetéhez (United States Merchant Marine), amely civil flottaként
segítette a hadianyagok szállítását az amerikai és európai kontinensek között. Az
óceánok frontján csak e szolgálat közel 750 szállítóhajót és rakományt veszített el az ellenséges hadihajók és tengeralattjárók támadásai során.

Garner
végül a koreai konfliktus kirobbanása után érte el vágyát: katonaként szolgálhatott
az Egyesült Államok hadseregében. Frontszolgálatának 14 hónapja során kétszer is
megsebesült. Első alkalommal egy ellenséges aknavető gránátrepesze sebesítette

meg arcán és kezén, amelyért még akkor, 1951-ben megkapta a Bíbor Szívet. Második
alkalommal baráti tűz találta el, amikor is egy ellenséges támadás
visszaverésére egy amerikai vadászgép tüzet nyitott a frontvonalra. A lövészárkába
rontó Garner fejjel előre ugrott arcvonalbeli otthonába − ennek köszönhette, hogy nem
érte komolyabb sérülés. S habár a Bíbor Szív csak azoknak jár, akiket harci cselekmények
közepette ellenség sebesít meg, végül 1983-ban megkapta második elismerését is,
azzal a magyarázattal, hogy habár baráti egység okozta sebesülését, de az ellenséggel
folytatott harcban került abba a helyzetbe, amiben találat érte. Leszerelését követően
megkezdte filmes pályafutását.

Az 1930-ban született Steve McQueen túl fiatal volt még, hogy a II. világháborúban
szolgáljon, ellenben 1947-ben már az Egyesült Államok tengerészgyalogságának hírhedten
kemény kiképzését nyögte. A Nagy Szökés egyik főszereplője valós katonai szolgálata
elején olyannyira jól teljesített a tengerészgyalogság harckocsizóinál, hogy hamar elérte
az őrvezetői rendfokozatot. Ám később előbújt belőle az állandó ellenállás, a szabályok
figyelmen kívül hagyása, egyszóval a tipikus amerikai filmhős minden tulajdonsága.
Összesen hétszer fokozták vissza közlegénnyé szolgálati évei alatt, többek között
olyan kimaradásokért is, amik során a parti őrség vitte vissza őt a helyőrségbe, miután
egy-egy átmulatott éjszaka álmos hajnalán éppen aktuális barátnője karjaiban leltek
rá. Ezen alkalommal még ellenkezett is elfogása ellen, ezért „jutalma" 41 nap fogház volt.
Mégis elismerések sorát tudhatta magáénak, ugyanis egy sarkvidéki kiképzésen
harckocsijuk beszakadt a jég alatt, és McQueen önmagával nem törődve öt bajtársát húzta
ki a süllyedő páncélosból.

Katonai pályafutása alatt − miután megemberelte magát és
elkezdte Bibliaként forgatni a szolgálati szabályzatot − még abban a megtiszteltetésben is
részesült, hogy bekerült a Harry Truman elnök yachtját őrző díszőrségbe is. Elismeréssel
és ajánlólevéllel szerelt le a köteléktől 1950-ben.

Nem véletlenül maradt sorozatunk ezen részében utoljára A Nagy Szökés klasszikusának
következő szereplője. No, nem fontossági sorrendről van szó! Sokkal inkább arról,
hogy Donald Pleasance története a legizgalmasabb a tekintetben, hogy a filmben
szinte teljesen saját magát játszotta. Pleasance már maga mögött tudhatott számos
színpadi sikert, amikor addigi pacifista nézeteivel szakítva 1942-ben jelentkezett a
Brit Királyi Légierőhöz. Avro Lancaster bombázógépüket 1944 augusztusában lőtték le
egy franciaországi bevetés során. A zuhanást ejtőernyőjének köszönhetően épségben
túlélte, ám az igazi megpróbáltatások a földön várták. Rövid bujkálást követően német
katonák elfogták és a kötelező kihallgatáson minden értéktárgyától
megszabadították, majd egy németországi hadifogolytáborba szállították. Itt töltötte a
háború maradékát, míg fel nem szabadították a tábort. Visszaemlékezéseiben szörnyű
kegyetlenségről és vallatások véget nem érő soráról számolt be, amelyek közben mind
testileg, mind szellemileg kínozták, hogy bevalljon mindent, amit tud a szövetséges
hadmozgásokról. Mint egy 1970 körül készült interjúban elmondta, csak azért bírta ki
ép ésszel a gyötréseket, mert folyton a szabadulásra gondolt, s emellett színészkedvű
társaival színházi előadásokat szerveztek és játszottak el a velük raboskodó
hadifoglyoknak. 1946-ban tért haza Angliába.

(Folytatjuk!)

Fotó: archív