Hollywood háborúba megy (4. rész)

Christopher Lee-t még a fiatalabb korosztály is ismerheti olyan nagy sikerű filmekből mint a Gyűrűk Ura vagy a Star Wars: Klónok háborúja. Az 1922-ben született színész sosem verte nagydobra, hogy ő már 1939-ben jelentkezett önkéntes pilótaként a finn−orosz háborúba. Habár ekkor még nem harcolt, mivel a brit kormány gondoskodott róla, hogy e konfliktusban hazájuk lelkes ifjainak ne eshessen bántódásuk – kiszolgáló személyzetnek küldték őket finn repterekre −, Lee hamar beleszerelmesedett a légierő életébe.

Egy évvel később már a Brit Királyi Légierő (Royal Air Force) uniformisában szolgált és hamar Észak-Afrikában találta magát. Itt vadászpilótának képezték, de a szeme miatt végül elutasították többszöri kérelmét. Ezzel egy időben azonban felvették a Brit Királyi Légierő Különleges Szolgálatához, avagy közismertebb nevén az SAS-hez. E nagynevű és titokzatos egységen belül a Long Range Desert Groupban harcolt, amit magyarra Mélységi Sivatagi Csoportként lehetne fordítani. Ezen alegység híres volt arról, hogy maga Erwin Rommel, az Afrikában állomásozó német csapatok, vagyis az Afrika Korps parancsnoka így vélekedett: „Nagyobb veszteségeket okozott nekünk ez az alakulat, mint bármely másik hasonló nagyságú brit erő Afrikában."

Hogy Christopher Lee szakasza pontosan milyen feladatokat is hajtott végre az ellenséges vonalak mögött, valószínűleg sosem tudjuk meg. Ő maga csak ennyit volt hajlandó elárulni arról az időről: „Időről időre szolgáltam az SAS-ben. De a hadműveleteink részleteiről beszélnem tiltott volt, most is az és az is marad. Maradjunk annyiban, hogy szolgáltam a Különleges Szolgálatnál. Aztán az emberek azt olvasnak ki ebből, amit csak szeretnének."

Lee 1946-ban, hadnagyként szerelt le. Nem kellett sokat várnia a civil élet viszontagságai között, ugyanis 1947-ben már meg is kapta első filmes szerepét, ami egy élet karrierje első lépcsőfokának bizonyult.

Denholm Elliott talán legismertebb szerepe Harrison Ford mellett volt, az eredeti Indiana Jones-trilógiában. Gondolták volna, hogy a polihisztor tudóst alakító színész valójában háborút látott veterán? Pedig 1942-től szolgált őfelsége haderejében, a Brit Királyi Légierőben. Kiképzését követően őrmesterként kezdte meg bombázóútjait egy Halifax fedélzetén mint rádiós, illetve mint oldalsó lövész. A háború alatt a többszörösen kitüntetett Leonard Cheshire százados alakulatában repült, aki hírnevét onnan szerezte, hogy több mint száz bevetésen vett részt. Tette ezt úgy, hogy valahányszor leszolgálta a kötelező bevetéskvótát, mindannyiszor önként jelentkezett újra. Többek között a brit haderő legnagyobb kitüntetését, a Viktória-keresztet is kiérdemelte.

Denholm Elliott az ő kötelékében repült 1942 szeptemberében is, amikor egy, a németországi Flensburg közelében kialakított tengeralattjáró-kikötőt támadtak éjjeli bombázással. A jól védett területen számtalan légvédelmi ágyúból záporoztak a lövedékek. A nyomjelzők színesre festették a kora őszi éjszaka egét. Denholmék Halifax bombázója több találatot is kapott, ezért képtelen volt a magasság tartására. A pilóta zuhanórepülésben ugyan, de úgy-ahogy épségben letette a gépet az Északi-tenger hullámai között. Mindössze hárman élték túl a kényszerleszállást, köztük Elliott. Hamarosan német gyorsnaszádok jelentek meg, keresőreflektoraikkal pásztázva a roncsokat. Kimentőikből lettek fogva tartóik, s a túlélők ezt követően hadifogolytáborban várták meg a háború végét.

Elliott színészi képességeit már a fogsága alatt is próbálgatta, hiszen számos, a bajtársaival megkoreografált és eljátszott drámában kapott főszerepet.

Ki ne ismerné Alec Guinnesst? Vagy nevezzük inkább Obi-Wan Kenobi mesternek? Vagy épp idézzük fel a Híd a Kwai folyón híres füttydallamát? Bizony, a hídépítő Jedi-lovag szintén háborús múlttal kezdte filmszínészi pályafutását − a Királyi Haditengerészet kötelékében szolgált. Sokáig matróz volt különböző hadihajókon, de amikor elkezdődtek a szövetséges előrenyomulások, csakhamar egy partra szállító csónak vezetőülésében találta magát. Gyalogosokat tett partra Szicília fövenyén és segítette az Elbán átkelő honfitársait. Később, a háború utolsó időszakában a jugoszláv partizánoknak szállított társaival utánpótlást.

David Niven, akinek már az apjai is katona volt még a „Nagy Háború"-ban, már a ‘20-as évek végén önként jelentkezett a szolgálatra. A sandhursti Királyi Katonai Főiskolán tanult, ahol dicsérettel végzett 1930-ban. Még itt megkapta a „tiszt és úriember"  elismerő becenevet, amely végigkísérte katonai pályáját. Niven hadnagy az alakulatválasztáskor a formanyomtatványra e sorokat írta viccelődve: „Argyll vagy Sutherland Highlanders, csak semmiképpen se a Highland Light Infantry!". Ezt csupán azért jegyezte fel, mert a HLI nem a híres skót szoknyát viselte, hanem a hasonló mintázatú tartan trew-t, azaz szűk nadrágot. Természetesen a hadsereg, értve a tréfát, ebbe az egységbe helyezte és gondoskodott róla, hogy mire megérkezik új állomáshelyére, már az utolsó közlegény is tudja Niven véleményét az alakulatról. Két keserves évet töltött el itt, köszönhetően a baráti fogadtatásnak és bajtársai jó emlékezőképességének. Ezalatt szolgált Doverben és Máltán is. Utóbbi helyőrségben megismerkedett és baráti viszonyba került a híres Roy Urquharttal, aki 1944-ben az egység parancsnokaként vezette az 1. ejtőernyős-hadosztályt a Market Garden-hadművelet során.

David Niven ráunt a békeidős hadseregre, ezért épphogy csak megkapta főhadnagyi kinevezését, 1933-ban leszerelt. A II. világháború kitörését követően az ekkor már filmcsillagnak számító ex-katona visszatért Hollywoodból Angliába és újra jelentkezett a szolgálatra. Egy gyalogosegységet vezetett 1940-től. Mivel a sereg óvni akarta a hírességet, megpróbálta különböző kiképzőalakulatokba küldeni, de Niven akcióra, kalandra vágyott, ezért a javaslatok ellenére a kommandót választotta. Miközben számos titkos felderítő bevetést hajtott végre bajtársaival a német kézen lévő Európában, két filmben is szerepelt, amelyek segítették a brit propagandát. Együtt rohamozta társaival Normandia partjait 1944. június 6-án, majd az elkövetkezendő hetekben, hónapokban folyamatosan figyelte az ellenséges mozgásokat – testközelből! – és jelentette azokat a parancsnokságának.

Mivel a háború után sok filmcsillag véget nem érően dicsekedett háborús múltjáról, Niven úgy döntött, hogy megtartja magának az emlékeit. Nem akarta, hogy bulvárcímlap legyen mindabból, amit ő átélt. Egyszer, egy hosszas faggatózás után mindössze ennyit mondott: „Elmondom önnek az első és egyben utolsó háborús történetemet. Egy amerikai barátom megkért arra, hogy jussak el és keressem meg a fia sírhelyét Bastogne-nál (szerk.: Belgium, ardenneki csata). Megtaláltam. Vele együtt másik 27 ezer srácét is. Ekkor azt mondtam magamban: Niven, itt van 27 ezer ok arra, hogy miért maradj csendben a háború után."

Mindemellett számtalanszor becsmérelte nagyzoló színésztársait és a hetvenkedő veteránokat: „Bárki, aki azt mondja, hogy a golyó fütyül, zümmög, csilingel, rí, miközben elsüvít melletted, soha nem hallott egyet sem. A golyó csak becsapódik." 

David Niven 1946-ban visszatért filmes pályafutásához és szinte soha nem említette meg élete során, hogy megjárta a poklok poklát.


(Folytatjuk!)

Fotó: archív