Huszonketten százak ellen

Argentína inváziója hamar elérte az érdekeltségéből látszólag kieső Déli-Georgia szigetet, ahol a britek nem is állomásoztattak komolyabb erőket, éppen azért, mert addig csak mindössze az ott üzletelő csempészeket kellett elhajtaniuk a szigetről. A háború kirobbanásának okai között azonban e területnek is nagy szerepe volt: amikor 1982 márciusában először léptek a szigetre argentin ócskavasakkal kereskedő hajósok, brit feltételezések szerint katonák is megbújtak közöttük azzal a céllal, hogy felhúzzák nemzetük lobogóját és egyúttal elfoglaltnak tekinthessék a szigetet.

A szigeten akkor már régóta ott működő brit − antarktiszi − kutatóállomás tagjai jelentették az argentin tevékenységet a hadsereg felé, amelynek végső eredménye az lett, hogy az argentin zászlót levonták, s az ismeretlen férfiak – feltételezhetően katonák – elhagyták a szigetet. Ezt követően érkezett a helyszínre az a huszonkét brit tengerészgyalogos, akik mindössze békefenntartó misszióként tekintettek a jelenlétre.

Április másodikán azonban megindult a Falkland-szigetek elleni argentin invázió, s másnap Déli-Georgia partjainál is megjelentek az ellenséges hadihajók. A helyzet mindannyiukat a brit hadtörténelemben mély nyomokat hagyó zulu háborúra emlékeztette, ahol egy csata alkalmával mindössze 139 angol katona állt szemben egy több mint ötezres zulu sereggel.
Parancsnokuk, George Thomsen jól tudta, hogy semmilyen utánpótlásra, megerősítésre sem számíthatnak, így számba vették mindazt a készletet, amit magukkal hoztak. Kézigránátokból és taposóaknákból álcázott csapdákat készítettek, és amennyire csak lehetett, felkészítették a sziget veszélyeztetett partvonalát az érkezők ellen. Visszaemlékezések szerint még olyan robbanóeszközt is összefarigcsáltak, amelynek belsejébe szögeket, horgászkampókat és bálnavadász-szigonyokat rejtettek kartácsként.

Az akkor huszonnégy éves Thomsen később azt mondta, hogy mindannyian felkészültek az utolsó emberig tartó harcra. Tisztában voltak vele, hogy egyikük sem tér haza a szigetről, és hogy helytállásuk ne tűnjön el nyomtalanul a történelem viharában, a csata előtti pillanatokban összeálltak egy csoportfotóra. A fényképezőgép exponálását követően még fél perc sem telt el, amikor az első csapatszállító helikopter megjelent az égbolton. Fedezékbe rohantak, majd minden kézifegyverrel tüzet nyitottak a közeledő Pumára. A saját szemüknek sem akartak hinni, amikor a forgószárnyas előbb füstbe burkolózott, majd a földnek csapódott. Ezzel némi időt nyertek, hiszen az argentin parancsnokság nem gondolta, hogy az invázió első csoportja el sem éri a kijelölt érkezési zónát.

A csata későbbi pillanataiban sikerült egy másik helikoptert is ártalmatlanítaniuk, ám a partot elözönlő támadók hatására egyre-másra felhagyni kényszerültek állásaikat.

Sorsukat látszólag megpecsételte, amikor a sziget öblébe beúszott az argentin haditengerészet egy cirkálója, az ARA Guerrico. „Negyven milliméteres lövedékekkel zúdított meg bennünket, amikre válaszul az összes megmaradt gránátvetőnkkel tűz alá vettük. Ha mind az öt betalált volna, el is tudtuk volna süllyeszteni. A három találat azonban elég volt arra, hogy a hajó fedélzeti fegyvereinek egy részét megsemmisítsük" – idézte fel egy interjúban a cirkálóval vívott harcot Thomsen.

Hogy a maradék fegyverzetet se tudják kellőképpen használni, a brit csapat mesterlövész-párosa folytonos tűz alá vette a hajóhidat, aminek köszönhetően a cirkáló tulajdonképpen „megvakult".

A helyzet akkor vált kilátástalanná, amikor befutott még három hadihajó, és további csapatok érkeztek a szigetre. Mivel a tengerészgyalogosok is komoly károkat okoztak az argentin haderőnek, egy merész húzással cselhez folyamodtak. Egy váratlan pillanatban Thomsen egyik katonája fehér zászlóval előlépett, és tárgyalásba kezdett az argentin parancsnokkal. Megegyeztek, hogy a britek feladják a szigetet, ha sértetlenül elhagyhatják azt. A támadók nem hittek a szemüknek, amikor a fedezékekből mindössze huszonketten léptek ki, s közöttük is csupán egy könnyebb sérült volt. Az ígérethez híven ugyanakkor a tengerészgyalogosokat senki sem tartóztatta fel.

Thomsen és emberei visszarepültek Angliába, és még a hónap végén, április 25-én csatlakoztak a brit főerőkhöz, amelyekkel egy átfogó támadás keretében visszatérve, visszafoglalták a szigetet.