Huszonötezer török veszett oda Szigetvár alatt
Szöveg: Draveczki-Ury Ádám | 2016. augusztus 14. 13:21Négyszázötven évvel ezelőtt kezdődött meg Szigetvár török ostroma. A túlerő végül legyőzte Zrínyi Miklós hősiesen helytálló védőit, ám az egy hónapon át tartó harcok során a világhódító oszmán had elképesztő vérveszteséget szenvedett, és maga I. Szulejmán szultán is a falak alatt lelte halálát.
![1596018056](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f214d884227b045154686.jpg)
Szulejmán életének egyik legnagyobb álma tehát az volt, hogy kitűzhesse a lófarkas zászlót Bécs falaira. Az oszmán szultán először 1529-ben, majd 1532-ben indított hadjáratot a császári főváros ellen, majd némi szünetet követően 1566-ban ismét nekiindult. A hatalmas oszmán sereg útjában álló Szigetvárnak senki sem tulajdonított különösebb jelentőséget: a vár még annak ellenére is könnyű falatnak tűnt, hogy a korábbi évtizedekben a törökök hasztalanul próbálták megszerezni. Pedig voltak intő jelek.
Folyamatos fenyegetettség
A vár védműveit az 1566-os ostromot megelőző évtizedekben folyamatosan erősítették: megnagyobbították a sáncokat, a körülötte elterülő tavat kiszélesítették, az erődítmény sarkain pedig bástyákat emeltek. A falak már ekkoriban mintegy 6-7 méter magasba nyúltak. Az újításoknak köszönhetően 1556-ban Hamed Ali budai pasa nem is tudta bevenni az erődítményt, pedig kísérletet tett rá: habár a kapitány Horvát Stancsics Márknak mindössze 1800 embere volt a 25 ezres török sereggel szemben, Alinak végül mintegy tízezer harcosa veszett oda a várnál, és vesztesként volt kénytelen hazatérni.
A védők ezek után felhasználták az ostrom során szerzett tapasztalatokat, és még tovább erősítették a várat.
A munkálatok a korábban több sikeres török elleni haditettéről elhíresült, már életében is legendás Zrínyi Miklós 1561-es várkapitányi kinevezése után is tovább folytatódtak – már csak azért is, mert ekkor már tudni lehetett, hogy az idősödő szultán előbb-utóbb megint megindul Bécs ellen. Mire az oszmán hadigépezet ismét mozgásba lendült, a vár három részből, a külső-, középső- és belsővárosból, illetve az Óvárosból, a jelentős részben Zrínyi által építtetett Újvárosból és a Várból állt. Az erődítményt emellett fekvése is nehezen támadhatóvá tette, hiszen a három szigetre épült várost övező Almás-patak mocsarán csak nehezen lehetett átvágni. Az ostrom közeledtével az említett közeli tavat emellett el is rekesztették, a közeli magaslatokon pedig tüzelőállásokat létesítettek. Az 1566-os év nyarának időjárása ugyanakkor nem kedvezett a védőknek: az aszály következtében nemcsak a mocsarat lepő víz apadt sekélyre, de a vár körüli vizesárok is kiszáradt.
![1596018056](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f214d8877374466248872.jpg)
Elképesztő túlerő, elkeseredett védekezés
Amikor megérkeztek az első hírek Szulejmán seregeinek megindulásáról, Szigetvárt mintegy 2300 katona védte. Zrínyi az év tavaszán többször is kérelmezte, hogy háromszorozzák meg a létszámot, a bécsi hadvezetés a füle botját sem mozgatta, pedig a szultán serege – amelyet a horvát származású Szokoli Mohamed vezetett – legalább százezer főt számlált, és több mint háromszáz ágyúval rendelkeztek. Nem lehetett kétséges, mi lesz az ostrom végkimenetele, Zrínyi mégis megeskette katonáit, hogy a végsőkig kitartanak. Ennek jeléül vörös lobogót húzatott a falakra, és kereszteket állított a bástyákra.
Szokoli Mohamed augusztus 6-án adott jelet az ostrom megkezdésére. A kiapadt várárok miatt az oszmánok jóval könnyebben jutottak előre, mint egy kevésbé aszályos évben tehették volna, miután felhúztak e célból három töltést, ám a magyarok kőkeményen védekeztek: mire a törököknek sikerült elfoglalniuk a három sziget közül a legkisebbet, már majdnem háromezer katonájuk hevert holtan a csatamezőn, miközben mindössze háromszáz védővel sikerült végezniük. Ehhez természetesen az is hozzájárult, hogy Zrínyiék folyamatosan ágyúzták az ostromlókat a magaslati tüzelőállásokból.
A szultán is tombolt
Miután a szultán látta, hogy az ostrom lényegesen nehezebben megy a vártnál, ígéretekkel próbálta lekenyerezni Zrínyit: egész Horvátországot és Szlovéniát odaígérte neki, amennyiben a kapitány hajlandó feladni a várat. A kapitány azonban nemet mondott. Az oszmánok ezután folyamatosan, szó szerint éjjel-nappal lőtték a várat, illetve aláaknázták a sáncokat, de hasztalan, a védőket nem voltak képesek megtörni, pedig ekkorra már ők is hatalmas emberveszteséget szenvedtek el. Maga Szulejmán is elveszítette türelmét: az óváros elleni harmadik sikertelen támadás után fővesztést helyezett kilátásba katonai parancsnokainak, majd maga állt a had élére, de ez sem számított, az áttörés elmaradt. A magyarok – akiknek ekkor már minden mindegy volt, hiszen tudták, hogy itt vesznek – eközben kitörésekkel nehezítették az ostromlók helyzetét, és így is komoly veszteségeket okoztak nekik.
![1596018056](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f214d88aa489319468355.jpg)
Szulejmán a források szerint valósággal tajtékzott: egyrészt pont az ostrom közben kellett megválnia többezer lovasától, mert a birodalom közép-ázsiai területein nyugtalanság tört ki a perzsákkal, és ott is erősítésre volt szükség. Emellett nem tudta, bekapcsolódik-e a harcokba az a Mosonmagyaróvár térségében gyülekező császári sereg, amely közel százezer képzett katonát számlált, és Szigetvár elestét követően kellett volna megállítania az oszmánok Bécs elleni támadását. A magyar főrendek ugyanakkor hiába győzködték Ekhard Sámuel főkapitányt Szigetvár megsegítéséről, a hadvezér semmit sem tett. Augusztus végén a szultán parancsára már Isztambulban is rendkívüli imákat rendeltek el a harcoló seregek megsegítésére.
A túlerő győzött
Az elodázhatatlant persze nem lehetett a végsőkig késleltetni: augusztus 20-át követően maga a város török kézre került, Zrínyi és néhány száz katonája pedig beszorult a belső várba. Szeptember 5-én a törökök megsemmisítették a magyar ágyúállásokat és berobbantották a falak egy részét – innentől fogva nem lehetett kérdéses, hogy a harcok hamarosan befejeződnek. A sors furcsa fintora volt azonban, hogy másnap elhunyt a 72 éves szultán, méghozzá máig ellentmondásos okból: egyes vélekedések szerint járvány tört ki a táborban, mások szerint idős, köszvénytől gyötört szervezete nem bírta tovább a hatalmas fizikai és lelki megterhelést. A vezérkar ugyanakkor elhallgatta a hírt, és még három napon át úgy tettek, mintha uralkodójuk élne, nehogy a seregek demoralizálódjanak a végső győzelem küszöbén.
Szeptember 7-én Zrínyi úgy döntött, elérkezett a végső pillanat. A védők ünnepi ruhát öltöttek, majd leeresztették a felvonóhidat, a törökök közé lőttek az utolsó megmaradt ágyúval, és kardot rántva, a hídon át kirontottak az ostromlók közé. Csupán néhányan élték túl a kitörést, maga Zrínyi két golyótól esett el. De még itt sem ért véget a törökök rossz szériája, mivel a lőportoronyban tárolt puskapor tüzet fogott, a torony pedig felrobbant, további oszmán harcosok százaival (vagy ezreivel) végzett. Zrínyi holttestét Vilics Musztafa banja lukai bég temettette el, levágott fejét Szokoli Budára küldette.
![1596018056](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f214d88e5ff4456601684.jpg)
Az ostrom a kor egyik legvéresebb, legkegyetlenebb csatájának számított: a védők szinte teljes létszáma mellett a teljes szultáni had negyede, a magyarok létszámának tízszerese, nagyjából 25 ezer ember veszett oda. Ilyen veszteségek után, a szultán halálát követően nem lehetett kérdéses, hogy a Bécs elleni hadjáratnak nem most van itt az ideje. Emellett az új szultán, II. Szelim inkább a vezírekre bízta az államügyeket, és nem feltétlenül akart mindenáron apja mintájára hódítani. Ezért aztán 1568-ban Szokoli és I. Miksa Drinápolynál békét kötöttek, és az osztrákok évi 30 ezer arany fejében egy időre megváltották nyugalmukat a Portától.