Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Oroszlánok az alagútban?

Szöveg: honvedelem.hu |  2015. január 31. 16:30

A múlt héten szovjet aknavetőgránát miatt kellett lezárni a budapesti állatkert környékét, és mi is összefoglaltuk, hogy mi történt az itt őrzött állatokkal a 20. században. Van azonban az 1944−45-ös almanachnak egy igazán érdekes és kevéssé ismert fejezete, amely a kisföldalatti alagútjában bujkáló oroszlánok történetét őrizte meg az utókornak.

Az 1944-es bombázások, majd az átvonuló front nem kímélte a Városligetet és az Állatkertet sem – mutattuk be múlt heti cikkünkben. Ungváry Krisztián Budapest ostroma című könyvében azonban felelevenítette azt a történetet is, amely szerint az ostrom alatt egy oroszlán megszökött az állatkertből, és a kisföldalatti állomásain húzta meg magát, ahol lovak tetemeiből élt, majd később Zamercev városparancsnok fogta be csapatával és szállította vissza őrzött helyére.

A sztori azonban az Újjéaligetben blog szerzője szerint csupán egy városi legenda: bár Zamercev 1969-es visszaemlékezésében valóban szerepel az oroszlán elfogása, valóságalapja igencsak kevés lehet. Egyrészt az állatkertnek a háború után sokáig nem volt hasonló nagyvadja, és egy ilyen történetet − azaz hogy az orosz katonák oroszlánra vadásztak volna Budapest romjai között és a kisföldalatti elhagyatott alagútjában − a korabeli napilapok vagy épp propagandahíradók minden bizonnyal leközöltek volna.

1595987104

Tekintve már csak azt is, hogy a lakosság mindennapjait megkönnyítő szovjet intézkedések és akciók igencsak komoly médiavisszhangot kaptak.
Így maradnak az akkori igazgató, Nádler Herbert visszaemlékezései, aki szerint az oroszlánokat az állatkert munkatársai lőtték agyon, hogy azok nehogy kárt tegyenek a lakosságban.

Vagy – ahogy azt az Újjéaligetben blog is megemlíti – „az orosz katonák szórakozásból engedték össze az éhező vadállatokat, akik aztán halálra sebezték egymást."
Így az oroszlánok valós története a homályba vész, és utólag kideríteni, hogy mi történhetett 1945-ben a Hősök tere alatt vagy épp az állatkertben, nem lehet már.