Titánok harca

Az Anglia elleni háború már a második világégést megelőző években erősen foglalkoztatta a német vezérkart. A folyamatos hadi fejlesztések a szárazföldi és a légi haderőnél eredményesek voltak, ami azonban a hajókat illeti, a németek óriási hátránnyal indultak a tengeri nagyhatalommal szemben. A vélt megoldást egy ütőképes és gyorsan felállított hadiflotta felállítása jelentette volna, amely alapvetően a tengeralattjárókra épül, de a tervek között szerepelt több tucat csatahajó, sőt, még repülőgép-hordozók is.

Miután a gyártás nem haladt a kellő ütemben, a háború kitörésekor (és a későbbiekben is) a tengeralattjárók váltak főszereplővé. Eredményességük döbbenetes volt. Akkora számban pusztították a brit teherhajókat, amely már komoly fennakadásokat okozott az angol admiralitásnak. A német haditengerészet felbuzdult a sikeren, és elérkezettnek látták az időt arra, hogy a felszínen is megmutassák, ki az úr a vizeken. 1941 májusában összeállították azt a kisebb flottát, amelynek legimpozánsabb hajója a Bismarck volt.

A hajót 1939-ben bocsátották vízre, ám teljesen csak 1940 vége felé készült el. Korának egyik legjobban kivitelezett tengeri csatajárműve volt. Brutális fegyverzettel és védelmi rendszerrel rendelkezett. 1941. május 18-én a Bismarck a Prinz Eugen társaságában kifutott a kikötőből, hogy megkezdje dicsőséges és tragikus, rövid életű portyázását. A probléma már az indulás előtt nyilvánvalóvá vált: a hajó üzemanyagtartályát nem lehetett teljesen feltölteni. Ennél is érthetetlenebb, hogy amikor négy nappal később egy üzemanyag-szállítóval találkozott, Ernst Lindemann kapitány nem élt a lehetőséggel, és nem pótolta a hiányos készleteket.

A brit hírszerzés és admiralitás persze nem tétlenkedett. Hamarosan beazonosította a két német hajó helyzetét, és május 21-én, amikor a Bismarck és a Prinz Eugen az Izland melletti Dánia-szoros felé vette az irányt, útnak indította saját flottáját, amelynek egyik hajója nem más volt, mint az angol haditengerészet büszkesége, a Hood csatacirkáló, Lancelot Holland kapitány parancsnoksága alatt. A Hood korának egyik legnagyobb hadihajója volt, ám némileg rontott a megítélésén, hogy már több mint 20 éve rótta a vizeket. Az elavult technikát folyamatosan pótolták rajta, fegyverzetét is modernizálták, ám a páncélzatára már nem fordítottak annyi figyelmet, amennyit kellett volna.

Május 22-én a két német hajó eltűnt a radarokról. A brit admiralitás mindenképpen szerette volna elkerülni, hogy kijussanak a nyílt óceánra, ezért a közelben cirkáló flottája nagy részét a Bismarck utáni keresésre indította. Hét rombolóval, négy cirkálóval, egy csatahajóval és egy repülőgép-anyahajóval indult meg az üldözés. Május 23-án meg is találták az ellenséges hajókat, és aznap estétől másnap reggelig tartott a hajsza és a tűzpárbaj. Május 24-én a Hood és kísérőhajója, a Prince of Wales utolérte a szökevényeket. A csata mindössze néhány percet vett igénybe. A Bismarck sortüzének egyik lövedéke megtalálta a Hood egyébként is gyenge páncélzatának legsérülékenyebb pontját, s átszakítva azt, egyenesen a lőszerraktárban robbant. A detonáció kettészakította a brit flotta legfontosabb hajóját. A fedélzeten lévő 1418 emberből mindössze hárman élték túl a csatát. A Prince of Wales olyan sok találatot kapott, hogy gyorsan visszavonult.

Így pusztult el Anglia tengeri büszkesége, ám a németek legendája nem sokáig hajózhatott győztesként. A Bismarck három találatot is kapott, amely miatt első része jócskán elmerült. Ennél is nagyobb problémát jelentett, hogy az egyik megsérült üzemanyagtartályból szivárgó olaj világosan mutatta az üldözőknek, merre keressék. A Bismarck Franciaország felé vette az irányt. Kapitánya reménykedett, hogy elérnek egy biztonságos kikötőt, bár maga sem hitt a sikerben. A feldühödött angolok még több hajót vezényeltek ellene. Május 25-én a német óriásnak sikerült eltűnnie az ellenség elől, ám egy nappal később az egyik anyahajóról felszálló Swordfish gépek rátaláltak, és találatukkal irányíthatatlanná tették a német hajót, amely immár tehetetlenül sodródva várta végzetét. Május 27-én ért oda a brit haditengerészet csatahajókból és cirkálókból álló flottája. A Bismarck nem adta könnyen magát, de esélye sem volt a győzelemre. Több mint négyszáz gránáttalálat mellett tizennyolc célba ért torpedó juttatta 4000 méteres mélységbe a német flotta legnagyobb hajóját. Majdnem háromezer katona süllyedt vele a hullámsírba.

Hitler levonta a szükséges konzekvenciákat. Addigi admirálisát, Raeder tengernagyot leváltotta, helyére Dönitz admirális ültette. A csatahajók építését leállíttatta, és immár minden bizodalmát a tengeralattjárókba fektette. Mint tudjuk, azokkal is kudarcot vallott.