Hírek - 7115. oldal
Augusztus 21-én indítják be az iráni atomerőmű reaktorát
2010. augusztus 13. 13:32
Oroszország és Irán augusztus 21-én megkezdi az iráni Busehrben felépült atomerőmű beindítását a reaktor nukleáris üzemanyaggal való feltöltésével, a fűtőelemeket előzőleg a helyszínre szállítják. Az atomerőmű építését a múlt század hetvenes éveiben kezdte meg a német Siemens, amely azonban az iráni forradalom után kiszállt a beruházásból.
„Együtt képesek vagyunk rá”
2010. augusztus 13. 12:18
A KFOR Nyugati Többnemzeti Harccsoport alárendeltségében szolgálatot teljesítő szlovén kontingens missziójának befejezéséhez közeledik. Augusztus második hetében rendezték a szolgálat végét jelentő medálparádéjukat, amelyen egy magyar katona emléktárgyat, három másik pedig békefenntartásért szolgálati jelet vehetett át.
Véget ért a misszió
2010. augusztus 13. 12:02
Véget ért egy újabb misszió az Mazar-e Sharifben lévő tábori kórházban. A magyar egészségügyi katonák befejezték hat hónapos küldetésüket. Munkájuk elismeréseként NATO érdemrendeket vehettek át a kórház parancsnokától és a magyar nemzeti rangidőstől.
Mianmar húsz év után újra választ
2010. augusztus 13. 11:53
Mianmarban húsz év után november 7-én parlamenti választásokat tartanak – jelentette be pénteken a délkelet-ázsiai ország állami televíziója. Mianmart ötven éve katonai junta irányítja. Elemzők szerint a rezsim saját hatalmát akarja megszilárdítani a novemberi voksolással.
A karrier miatt történnek a provokációk?
2010. augusztus 13. 11:41
Robert Gates amerikai védelmi miniszter úgy gondolja, hogy a betegeskedő Kim Dzsong Il legkisebb fiának, és várható örökösének bele kell tanulnia a ,,katonásdiba”, és úgy véli, ezzel állnak kapcsolatban a közelmúltban tapasztalt Dél-Korea elleni provokációk.
„Katonás” segítségnyújtás a közúton
2010. augusztus 13. 10:24
A hódmezővásárhelyi 5/62-es lövészzászlóalj katonái nyújtottak segítséget a napokban egy bajba került teherautó vezetőjének, akinek járműve Szeged felé tartva gyulladt ki. A főtörzsőrmester és a szakaszvezető gyors segítségének köszönhetően nem lett nagyobb baj.
Készültség Jeruzsálemben
2010. augusztus 13. 9:31
Kétezer egyenruhást helyezett készültségbe az izraeli rendőrség Kelet-Jeruzsálemben a Mecsetek terén a ramadán első pénteki imájára – közölte Smulik Ben Rubi szóvivő. Arra számítanak, hogy idén is több tízezer hívő vesz részt a muszlimok böjti hónapjának első pénteki imáján az al-Aksza mecsetben és a körülötte lévő téren.
A-Darter légiharcrakétát indítottak Gripenről
2010. augusztus 13. 9:16
A dél-afrikai és brazil együttműködésben készülő A-Darter rövid hatótávolságú légiharcrakéta mindössze néhány év alatt jutott abba a stádiumba, hogy ne csak laboratóriumi, hanem valós körülmények között is indítsák. Platformul a dél-afrikai légierő, a SAAF legújabb gépei, a Gripenek szolgáltak.
Raptorok és Flankerek a terrorizmus ellen
2010. augusztus 13. 9:08
Rendhagyó, közös hadgyakorlatot hajtott végre az Amerikai Egyesült Államok és Oroszország légiereje. Az Exercise Vigilant Eagle keretein belül terroristák által eltérített repülőgép szimulált elfogását gyakorolták egyrészt, illetve megismerték a két légierő közötti kommunikációs eljárásokat, és megteremtették az együttműködés alapjait.
Il-76-osokkal küzdenek a tűz ellen Oroszországban
2010. augusztus 13. 9:00
A jelenleg Oroszországot sújtó kánikula és az ezzel együtt járó tűzvész kapcsán több kritika is érte a kormányt. A vádak szerint az ország nem készült fel egy ilyen helyzetre, és az elégtelen tűzoltó-kapacitás miatt képtelen kezelni a kialakult katasztrofális helyzetet.