Hírek - 7132. oldal
A brit kormányfő nem kér bocsánatot
2010. augusztus 3. 12:26
David Cameron brit kormányfő nem kér bocsánatot Pakisztánt bíráló nyilatkozata miatt, amikor a héten Londonban találkozik Aszif Ali Zardari pakisztáni elnökkel – vált ismertté a brit miniszterelnök környezetéből származó információk alapján.
További izraeli helikopterek bajban?
2010. augusztus 3. 11:23
Blue Sky 2010 elnevezésű román-izraeli közös légi gyakorlaton részt vevő két izraeli helikopter kényszerleszállást hajtott végre kedden reggel 8 óra körül Romániában, miután a múlt héten egy ugyanolyan típusú helikopter lezuhant a Déli-Kárpátokban.
Hangtompítós pisztolyokkal öltek Irakban
2010. augusztus 3. 10:58
Öt rendőrt öltek meg feltételezhetően az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez tartozó fegyveresek kedd reggel egy nyugat-bagdadi ellenőrzőpontnál – közölte az iraki belügyminisztérium egyik illetékese. A tettesek hangtompítóval felszerelt pisztolyokkal végeztek áldozataikkal, és a helyszínen hagyták az Iraki Iszlám Állam nevet viselő terrorcsoport zászlaját.
Megrövidül az ENSZ feketelistája?
2010. augusztus 3. 10:29
Negyvenöt személy és szervezet nevét törölte az ENSZ a tálibokról és az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózat tagjairól készített feketelistáról – közölte a világszervezet szankcióbizottságának elnöke. A feketelistát 1999-ben hozták létre az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) 1267. számú határozata alapján.
Veszélyben a cseh katonai hírszerzők?
2010. augusztus 3. 9:35
Gondatlanságból nyilvánosságra került a cseh titkosszolgálatok ügynökeinek a neve, így veszélybe került az életük – írja a Mladá Fronta Dnes című cseh napilap hétfőn. A súlyos hibát a Totalitárius Rendszereket Tanulmányozó Intézet (USTR) követte el.
A kínai hadsereg legfiatalabb tábornoka
2010. augusztus 3. 9:12
Vezérőrnaggyá léptették elő Mao Ce-tung (Mao Zedong) unokáját, Mao Hszin-jüt (Mao Xinyu), akit kutatóként ismernek Kínában, munkahelye a Hadtudományi Akadémia (AMS). Az erről szóló, megerősített hírt hétfőn közölte a kínai sajtó, de csupán annyit tudni, hogy az előléptetésre valamikor a hadsereg augusztus elsején ünnepelt 83. születésnapja előtt került sor.
Ahmadinezsád tévévitára hívta az amerikai elnököt
2010. augusztus 3. 8:38
Tévévitára hívta Barack Obama amerikai elnököt hétfőn Mahmúd Ahmadinezsád iráni államfő, hogy kiderüljön, kinek vannak jobb megoldásai a világ problémáira. Az iráni politikus hangoztatta, hogy ez év szeptemberében New Yorkban részt vesz az ENSZ-közgyűlés ülésszakán, s annak ideje alatt kész leülni szemtől-szembe Obama elnökkel, hogy szabadon beszéljenek a világ gondjairól.
Obama: augusztus az utolsó hónap
2010. augusztus 3. 6:52
A terveknek megfelelően Irakban augusztus végére befejezik harci bevetéseiket az amerikai katonák, s az erőfeszítések zöme katonairól civil területre tevődik át – hangsúlyozta az amerikai elnök. Barack Obama Atlantában, a rokkant amerikai veteránok konferenciáján szólalt fel, és hangsúlyozta, hogy közeledik az iraki kivonulásra tett ígéretének teljesülése.
Phenjan fenyegetőzik a hadgyakorlat miatt
2010. augusztus 3. 6:50
Megtorlással fenyegetőzött a kommunista vezetésű Észak-Korea kedden a déli szomszédja által erre a hétre, a két ország vitatott tengeri határa közelébe tervezett hadgyakorlat miatt. A KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség jelentése szerint az észak-koreai hadsereg “hatalmas csapással” szétzúzza majd a dél-koreai gyakorlatot.
Bombával siklatták ki a vonatot
2010. augusztus 3. 6:48
Pokolgép segítségével siklattak ki egy vonatot hétfőn kurd terroristák a Törökország keleti részén fekvő Erzincan tartományban. A robbanás következtében nyolc kocsi kisiklott, de szerencsére senki sem sérült meg. A vonat utasokat és rakományt is szállított, az NTV tévécsatorna szerint a megrongálódott vagonokban katonai eszközök voltak.