Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

13 ezer amerikai katona megy Afganisztánba

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2009. október 13. 9:46

Engedélyezte az amerikai elnök, hogy 13 ezer katonával erősítsék az afganisztáni amerikai erők létszámát. Ezt a Washington Post közölte, hozzátéve, hogy Barack Obama egyelőre nem jelentette be a létszámnövelést, nem úgy, mint márciusban, amikor nyilvánosan közölte, hogy 21 ezer amerikai katonát küldenek Afganisztánba.

Az amerikai újság értesülése szerint ezúttal nem a harcoló, hanem az úgynevezett támogató erők létszámát növelik mérnökökkel, egészségügyi személyzettel, hírszerzési szakértőkkel és katonai rendőrökkel Afganisztánban.

Barack Obama döntése összefüggésben van azzal, hogy számos katonai vezető – többek között az afganisztáni amerikai és NATO-erők parancsnoka, Stanley McChrystal tábornok is – többször kijelentette: kudarccal végződhet az afganisztáni küldetés az ázsiai országban állomásozó nemzetközi erők számára, ha nem növelik a harcoló, támogató és kiképző katonák létszámát.

Számos javaslat hangzott el a létszámnöveléssel kapcsolatban. Az egyik például további 40 ezer katona küldését javasolta. A Post szerint október elején 65 ezer amerikai katona volt Afganisztánban és 124 ezer Irakban.