Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

14 ezer eltűnt után kutatnak japán és amerikai katonák

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. április 11. 14:03

Japán és amerikai katonák újabb nagyszabású akciót indítottak április 10-én, vasárnap az egy hónappal ezelőtti japán földrengés és szökőár áldozatainak felkutatására.

A tokiói média szerint 22 ezer japán és 110 amerikai katona vesz részt a kutatásban, de a környéket jól ismerő helyi lakosok is segítenek nekik. Munkagépekkel, helikopterekkel és keresőkutyákkal kutatnak az áldozatuk után a szökőár által leginkább sújtott területeken, de nem lépnek be a károkat szenvedett fukusimai atomerőmű veszélyzónájába. A katonák darukkal emelik meg a partra vetett, felborult hajókat, kiássák a homokból és az iszapból a gépkocsikat.

Hasonló, három napig tartó nagyszabású kutatást tartottak japán és amerikai katonák április elején is, s akkor 70 áldozatra bukkantak.

A mostani kutatóakció csak egy napig tart. Muratani Norikazu, a védelmi minisztérium szóvivője ezzel kapcsolatosan azt mondta, hogy egy hónappal a földrengés után még mindig sok az eltűnt, s a tárca mindent megtesz felkutatásuk érdekében.

A japán rendőrség legfrissebb, vasárnap közzétett adatai szerint a március 11-i földrengés és az azt követő szökőár halálos áldozatainak és eltűntjeink a száma 27 794-re nőtt, s közülük 14 809-enk vannak az eltűntek listáján. A hatóságok előzetes becslése szerint a károk valószínűleg meghaladják a 308 milliárd dollárt, és ehhez jön még a fukusimai baleset okozta 133 milliárdos kárösszeg.