Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A szekcióelnök

Szöveg: Zilahy Tamás |  2011. április 11. 15:06

A közelmúltban tartották a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen a Katona-nő és a haderő című tudományos konferenciát. Ezen a „20 éves a Honvédszakszervezet, 10 éves a Katonanői Szekció” – címet viselte az első előadás. Ennek során Szücs Andrea főtörzsőrmester, szekcióelnök mutatta be az általa vezetett, 2001-ben megalakult szekciót, feladatait, céljait. Vele beszélgettünk.

1595916930
Mint elhangzott, a szekció fő feladatának tekinti a nők szociális helyzetének, egészségi állapotának javítására való törekvést, a nők helyzetének jobbítását, esélyegyenlőségük megvalósítását.

A szekció elnöke nem függetlenített tisztségviselő, a szakszervezet elnökségi ülésein részt vehet, szavazati jog nélkül, tanácskozási joggal rendelkező tagként.

Milyen további feladatok állnak a Katonanői Szekció előtt? – kérdeztük Szücs Andreát.

Tovább népszerűsíteni a szekciót, növelni a jelenlegi mintegy 3800 fős taglétszámot, s ezzel erősíteni érdekérvényesítő képességünket.

Jól tudom, Veszprémben szolgál?

Igen, az MH 54. Veszprém Radarezrednél vagyok a tűzoltó-műszaki mentőszakasz kutató-mentője.

Igazi női foglalatosság.

Ami az egészségügyi vonatkozásait illeti, igen. Így nekem már szinte természetesnek tűnik ez a hivatás. Igaz, anyósom, apósom is katona volt, s ez sokat számított az indíttatásnál és indulásnál egyaránt. Egyébként pedagógusi végzettségem van, a Nyugat-magyarországi Egyetemen végeztem.

Hogyhogy tiszthelyettesként szolgál?

Így alakult. Egyébként ősztől a Pécsi Tudományegyetemen, szociológia szakon folytatom tanulmányaimat.

Mire a legbüszkébb?

Arra, hogy négy gyermek édesanyja vagyok.

Fotó: Dévényi Veronika