Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hasznos információk hiteles személyiségektől

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2011. április 11. 13:00

A kecskeméti Gáspár András Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium a 2009-2010-es tanévben kezdte meg a katonai alapismeretek tantárgy oktatását rendészeti pályára előkészítő képzésének keretében. Az iskolában ennek jegyében nemcsak a rendészeti és honvédelmi ismereteket, de az idegen nyelvet, az informatikát és a testnevelést is emelt óraszámban tanítják, ezzel is elősegítve a sikeres szakirányú továbbtanulást.

Első körben csak a rendészeti szakos osztály tanulta a katonai alapismereteket, ebben a tanévben azonban már a kilencedik évfolyamon négy osztályban kezdődött meg az oktatás. „A gyerekeknek tetszik a tantárgy, mint ahogy az is, hogy katonatiszt tanítja. Az egyenruhának egyértelműen megvan a maga hatása", mondja kérdésünkre Madariné Ádám Gyöngyi, aki történelem szakosként a téma felelőse az intézményben. Mivel a Gáspár András Szakközépiskolába elsősorban fiúk járnak, a tárgy népszerűsége nem meglepő. „Egyik oktatónk a Kelet-Magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokságról érkezett, a másik a Magyar Tartalékosok Szövetségének tagja, és mindenképpen nagyon jó, hogy a diákok igazi katonaembereket látnak."

1595916929
Madariné Ádám Gyöngyi kiemeli: a diákok más hozzáállással találkoznak a katonák – és az iskolában szintén gyakran megjelenő rendőrök – révén, mint egyébként, és azt is üdvösnek tartaná, ha a tárgy a hagyományos szakközépiskolai képzés részévé is válhatna. Ehhez természetesen a kötött kerettantervi óraszámok átalakítására is szükség lenne. „Azáltal, hogy a tanulók igazi katonákkal találkoznak, annak is elejét lehet venni, hogy különféle szélsőséges mozgalmakhoz csatlakozzanak pusztán a külsőségek miatt, melyek esetleg imponálnak nekik. Így hiteles személyiségek tanítanak nekik olyan információkat, melyeknek a mindennapi életben is hasznát vehetik", mondja.

Az iskola a jövőben mindenképpen szorosabbra szeretné fűzni viszonyát az MH 59. Szentgyörgyi Dezső repülőbázissal is.

A Gáspár András Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumban rendezett legutóbbi honvédelmi napon készült galériát ide kattintva tekintheti meg.

(forrás: katonasuli.hu)