Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

149 milliméteres rombológránát Móron

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2010. augusztus 18. 14:14

A 32. héten, azaz 2010. augusztus 9. és 15. között 47 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül huszonhárom esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül emberéletet veszélyeztettek.

Szalay Attila zászlós, az alakulat felderítő részlegének munkatársa a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy a tűzszerészek idén eddig összesen 1396 bejelentést kaptak.

Augusztus 10-én Nádasdladányban, a Közparkban egy F1-es kézigránát helyszíni megsemmisítésére került sor a Zsolnay Gábor vezette járőr által.

Augusztus 11-én Budapesten, a VI. kerületi Szinyei Merse Pál utcában akadt dolguk a tűzszerészeknek. A kerületi rendőrkapitányság udvarán került elő egy 37 milliméteres repeszgránát, melyet aztán a központi gyűjtőhelyre szállított az Érsek János tőrzsőrmester vezette járőr. Ugyanezen a napon a XXI. kerületből, az Erdélyi utcából is robbanószerkezeteket szállítottak a központi gyűjtőhelyre: egy 50 milliméteres szovjet aknagránátot és egy 47 milliméteres repeszgránátot.

Másnap Móron, a Lakatos utcai csarnok építésénél akadt dolga a Lakatos Sándor törzsőrmester vezette járőrnek: egy 149 milliméteres magyar rombológránát került elő a föld alól, melyet meg is kellett semmisíteni. Augusztus 14-én pedig a főváros XXII. kerületében, a Nagytétényi út 246. számnál került elő egy repeszaknagránát: a Pajtli Norbert zászlós vezette járőr által utóbbi szintén megsemmisítésre került.