1914. december 3.

Három óra tájban felébredek, s felöltözöm, mert fél óra múlva Berezovkán leszünk. Felverem a fiúkat. Felpakolunk. Dr. Heumanntól visszakapom neki kölcsönzött pokrócomat. Alapos fertőtlenítésre szorulna, mert a bajtársnak láza van, eltekintve attól, hogy a pokróc a bacilusoknál jóval vaskosabb élőlényeket is szép számmal tartalmaz. (Ez a kölcsönkamat).

Éppen egy hónapja vasutazunk, egészen elszoktam a borjúm vállszíjaitól. Parancsnokunk szerint az önkéntesek és kadétok nem a tisztekkel mennek. Érkezés után a tisztek kivonulnak, de nekünk vissza kell menni a kocsiba, honnan végre jó félóra múlva egy muszka altiszt vezetése mellett indulunk el. Fenyőtörzsekből ácsolt hosszú fabarakkok alkotják a tábor utcáit, nagy dupla ablakaik vannak, s vörösre mázolt bádogtetejük. Mind egy kaptafára készült, akár a méhkaptárak. A tábort félkörben hóborította kopár hegyek övezik, pár fenyőt látok csak rajtuk. Dombnak felfelé haladva vagy egy negyedóra múlva odaérünk a mi barakkunkhoz, melyben a velünk érkezett legénység már helyet foglalt. Ezek nagy termekben priccseken feküsznek. Megkönnyebbüléssel vesszük tudomásul, hogy részünkre külön szobát adnak, de sajnos nem sok köszönet van benne.

Egy elég tágas, tépett tapétával borított szobát kapunk, melyben jégveremlevegő fogad. Ablaka nagy, de a dértől, jégvirágoktól csak gyenge fény szűrődik át rajta, s nem látni ki. Padlós, de csupa por és piszok minden, s teljesen üres. Rögtön fűtenivaló után nézünk, mert vacogunk mind, de az óriási, henger alakú s fekete bádoggal borított kályhát hasztalan tömködjük mindenféle összeszedett fadarabbal, csak nem ad meleget. Füstöt ellenben annál többet. Götz itt is feltalálja magát. Míg mi tüzelőre vadászunk, ő Souezzel szépen elpárolog, s a barakkparancsnok szobájában fedezzük fel őket, ahol a jó melegben kényelmesen terpeszkednek.

Egy muszka őrmester a barakkparancsnok, ki a század írnokával együtt a szélső szobában lakik. Elég jóindulatú embereknek látszanak. Tolmács gyanánt egy máramarosi rutén gyerek szolgál ki, honvéd szakaszvezető lévén meglehetősen jól tud magyarul. Jó magyar neve is van: Harányi. Élelmes fickónak látszik. Az ő jóvoltából forró teához és kenyérhez jutunk, s a meleg szobában elkeseredett hangulatunk is lassan felenged. Kezdünk bízni, valahogyan csak megleszünk. Szobánk különben csak ideiglenes, és hamarosan jobb helyet fogunk kapni. Egy listába bevezetik neveinket, s egy külön listába a kadétaspiránsok neveit. Götz erre rögtön kinevezi magát kadétnak, azt állítva, hogy ki lett nevezve, de már nem volt ideje a harctéren felvarratni a distinkciót. Ez a fickó egyre szemtelenebbül lép fel. Lehívatnak bennünket a tábor irodájába, s Götz ott is a leghatározottabban állítja a fenti mesét, s a jámbor muszka, akinek a bemondás elég, s bizonyítékok után kutatni kényelmes, beírja a kadétok listájába. Gyanakszom, nem játszott-e ebben szerepet pár rubel is.

Az irodában több tisztünk van jelen, akik már régebbi lakói Berezovkának. Köztük Kardos ezredorvos úr, ki barátságosan jön felénk, s Götz kadétnak mutatkozik be előttem. „Eddig önkéntes káplár volt, csak most nevezte ki magát kadétnak" − mondom az orvos úrnak. Götz erre kiesik szerepéből, egy darabig hebeg, aztán szemtelen hangon kikéri magának gyanúsításaimat. Pofonnal illene felelnem, de az irodában jelen levő muszka tisztek előtt nem akarok csúf jelenetet rögtönözni, hátat fordítok hát neki abban a reményben, hogy még lesz időnk leszámolni. Később Heumann is megtudja, hogy Götz miben sántikál, ő is nekimegy, de a fickó éppen oly szemtelen modorban riposztoz, mint előbb. Most már meg vagyok róla győződve, hogy közönséges szélhámossal van dolgunk, s végtelenül bosszant társaim rövidlátása, akik még mindig arról beszélnek, hátha igaza van neki.

Az irodából új lakásunkba vezet bennünket muszkánk. A szemben levő két szobában hét, korábban érkezett önkéntest találunk, akik már meglehetősen otthon vannak Berezovkán és jól berendezkedtek. Mindegyiküknek külön ágya van, két közönséges zsákból. Bemutatkozunk. Némelyikük barátságos, más azonban egészen hideg előkelőséggel fogad, kb. úgy, mint ahogyan egyik eszkimó a másikat fogadhatja, ha fókaszegény vidéken hozza össze őket a sors. Úgy veszem észre, hogy kényelmüket féltik, ezentúl szorosabban kell lenniük.
Megnyugtatom őket, hogy a szomszéd szobát fogjuk megkapni, ahol most egy orvosunk magában lakik szolgájával, s csak egyelőre kérünk tőlük meleg szobát.

Délben Harányi vendégel meg bennünket, századtolmácsnak kijáró protekciós levessel és kásával, mert még evőtálat sem kaptunk. A vacsorát is nála kapjuk. Úgy látszik, muszkáéknál éhen halhat az ember, míg végre hovatartozásunk kérdését elintézik, s porciónkat kiutalják. Diskurálgatunk. Bajtársaink már sokat tapasztaltak és sok hasznos tanáccsal tudnak szolgálni. Amióta észrevették, hogy úriemberekkel van dolguk − amit a bemutatkozáskor, el kell ismernem, nem éppen állapíthattak meg, hisz piszkosak és züllöttek voltunk −, azóta barátságosabban néznek ránk. Mondják, hogy a szomszéd barakkban is lakik néhány intelligens ember, két mediciner is van köztük. Hátha ismerősök, vélem, a délután átmegyek hozzájuk. Amint belépek szobájukba, csupa idegen arc néz rám, de egy szempár mégis megakasztja tekintetemet.

A priccsen keresztbe vetett lábakkal ülő önkéntesé, akinek rettenetes vörös hóhérszakálla van. Nézem, nézem: ejnye, de ismerős! Észreveszem, hogy ő is nagyon bámul, egyszerre csak elordítja nevemet és a nyakamba borul. Hangjáról végre ráismerek az én Kraft Frici barátomra, kivel legutóbb Bécsben mulattunk együtt. Négyen valánk, s mikor a Práterben tréfásan a mérlegre álltunk, csaknem 3,5 mázsát mutatott az. Jó pár kilót leadtam azóta, nem csoda, hogy nehezen ismert fel a fiú. Ő is csak pár napja berezovkai lakos. Persze sok témánk lenne, de későre jár, indulok „haza". Ma igen erős hideg volt, az orrunkat se szívesen dugjuk ki. Az asztalon készítek ágyat magamnak, a többek a földön feküsznek. Új bajtársaink nevei:
Andrásofszky Géza, Kolozsvár (banktisztviselő);
Grünfeld Jakab, Körösbökény (Fogaras megyei adótárnok); Hent János, Kisjenő (Brassó);
K. Nagy János, Debrecen (tanító); Dr. Nagy?,
Rainer Jacob (Tirol);
Souchy Rudolf (Wien); a hetedik lakó a fiúk pucerje, egy rókaképű oláh paraszt.
Mi, újak öten vagyunk, éspedig
Klein Sándor, Ács (Komárom megye) (mediciner);
Klinovszky Gyula, Ajak (Szabolcs megye) (jegyző);
Kaiser Heinrich (Wien);
Würmsberger Franz (Salzburg).