1914. november 22.

Vasárnap. Reggel csakugyan elkülönítik a legénységet a tisztektől, s azután külön vonatba kerülnek a szlávok, s külön a magyarok és németek. A mi kocsinkba tisztek kerülnek, de mi, önkéntesek is visszakerülünk ide, kivéve a két német bajtársat. Ezek szegények egészen gyanútlanul velünk jönni akarnak, de a muszkák határozottan kijelentik, hogy itt semmi keresnivalójuk, s mikor bizonyítgatni kezdik, hogy ők is önkéntesek, durván, gyűlölködő fogvicsorgatással támadnak rájuk, s baromi taszigálással löködik vissza őket a legénységi kocsik felé. A lembergi postás bácsi számos cókmókjával együtt szintén kocsinkban utazik.

Délután egy óra körül indulunk. A városon kívül megint egy állomás van. Balra, a fehér mezőkön túl erdők sötétlenek, errefelé tart egy oldalága a vasútnak, jobbra pedig a külváros apró faházai, széles deszkapalánkos utcái ásítoznak. Belevágtatunk a végetlen hómezőbe, melyből kisebb-nagyobb szigetecskék gyanánt bús nyírligetek emelkednek, s megörülök, ha egy-egy rozzant kerítést látok, annyira kábítóan egyhangú a tájék. Egy szénbánya mellett is elszaladunk, ez már nagy szenzáció. Sárga felhők mögé nyugszik le a nap. A hósivatag fölé nyúló perjeszálak is aranysárgán csillognak, a nyírek fehér törzsei halovány violába olvadnak, és amint a nap mind lejjebb, lejjebb ereszkedik, mind színesebb és élőbb lesz a táj, mind mosolygósabbá válik, mint ahogy egy szeszélyes szépasszony arca mosolygóra derül, ha unalmas udvarlója végre búcsúzni kezd. A naplemente még ezen az egyhangú tájon is olyan csodás változást rendez, hogy gyönyörködve bámulom, képzeletben vörös-sárga színeket kevergetve egy remek kis akvarellhez. Még kétszáz kilométer, s aztán Ázsiában leszünk. Feljő a hold, sarlója növekvőben: ezentúl szép holdas éjszakáink lesznek.

Egy muszka vasutas utazik velünk az elmaradhatatlan csajnikkal. Vajas kenyeret falatozgat, s nem gondol rá, hogy mikor mi csak komisz fekete kenyéren rágódhatunk, ez meglehetős tapintatlanság. Nem vetkőzünk le, arra számítva, hogy éjjel menázsi lesz valahol. Sajnos erre csak reggel kerül sor, úgy hat óra felé. Apró állomásokon nagyon sokat ácsorgunk. Würzberger barátunk − egy osztrák önkéntes, akivel először Lembergben találkoztunk − azzal tisztel meg, hogy egyik állomáson „egy pillanatra" pár rubel kölcsönt kér tőlem.