1914. november 24.

Egy város állomásán hajnali három órakor megkapjuk a tegnapi menázsit. Káposztalevest (a húst későbbre ígérik), s egy nagyon apró darabka fekete kenyeret. Ma este Omszkban leszünk. Mi lesz azután? Szívesebben utaznék így akármeddig. Aludni sohasem tudtam a mozgó vonaton, de most már nagyszerűen tudok, a muszka nem sokat zavar így bennünket, s enni valószínűleg máshol sem kapunk többet.

Ma a fűtés valahogy nem rendesen szuperál, s cudar hideg van. Korán felébredünk hát, és nyakig húzódva köpenyeinkbe, kibámulunk az ablakon. Még csak pirkad, de a világosodó égbolt visszfényében messze fehérlik a hómező. Néha egy-egy komor sötét erdősáv hasít belé, egy-egy árva, csonttá fagyott fa rajzolódik feketén a hóra vagy az égre. Egyhangú döcögés az egész napunk.

Este nyolckor Omszkban vagyunk. A város előtt teljesen befagyott folyó, fölötte hatalmas vashídon jutunk át. Az állomástól két kilométerre állunk meg valami épületcsoport közelében. Metsző hideg van, s a forró teát mindenki élvezettel szürcsöli. Hogy édes-e, az igazán mellékes, de akinek egy darabka cukra van, annak semmi panasza se lehet a sorsra. A szlávokat itt leszállítják. A mi öreg lengyelünk a „gyenyeral-hadnagy postás" és egy kadét is itt maradnak. Előbbi igen megbarátkozott velünk, s nagyon nehezen válik meg tőlünk. Kéri, hogy írjunk neki, s noteszembe bejegyzi hazai címét.
Nagyon kellemetlen hírek szállingóznak. Állítólag az önkénteseknek ugyanúgy kell majd dolgozniuk, mint a közlegényeknek, s az elbánásban semmi különbség nem lesz. A fizikai nyomorúsághoz éppen ilyen, az idegekre menő kilátások kellettek még. Nyomott a hangulat köztünk, hisz a legtöbben túl vagyunk már azon a koron, hogy a fizikai munkához hozzá tudjuk majd törni testünket, lelkünket. Pénz nélkül szabad játékszerei leszünk a véletlennek, ezt megértjük, s a Kenesseynél lévő századpénzből remélünk valamicskét kapni, hogy legvégső szükség esetén legyen mihez nyúlnunk. Ó állítólag most már hajlandó lenne adni. Leszögezem itt ismételve, hogy ehhez a pénzhez legalábbis annyiban jogunk van, amennyiben az elfogatásunk előtt a harctéren nem kaptuk meg már jó ideje zsoldunkat, ez tehát részben a mi pénzünk. (Egy fillért se kaptunk belőle).

Késő éjjelig hasztalan várjuk a vacsorát, végre is fél 11 órakor nyugvóra térünk. Ma van egy hónapja, hogy a muszka kását eszem. Mennyi van még hátra?