1914. november 6.

A meleg szobában jól sikerült az alvás, s kipihenten ébredek. Lábamat ápolgatom, mely lassan-lassan gyógyul, azután megborotválkozom, s az udvaron sétálgatok. Kemény téli hideg van odakünn, a föld megfagyott, varjak szállnak a magasban, le a Kárpátok felé. Káposztaleves a reggeli, ez úgy látszik, szokás a muszkáknál.

Egy új tiszt érkezik, kivel futólag már Lembergben találkoztunk. Joviális, idősebb bácsi, ki Lembergben postatiszt volt, s a muszkák a hivatalából húzták ki, mert szerencsétlenségére kiderült, hogy tartalékos hadnagy. Lengyel ember, németül kissé különös kiejtéssel beszél. Lakásáról vonult be a hadifogságba, s így természetesen jól felszerelte magát. Bőröndökkel érkezik, gyorsforralóval, porcelánedényekkel, mindenféle elemózsiával, sok fehérneművel, s civil ruhával és postásuniformisával ellátva. Persze pénze is több lesz, mint nekünk. (Ezt Götz rögtön kellőleg méltányolja, s az új bajtársat mézédes mosolyokkal igyekszik barátjának megnyerni).

Pár fiatal kozák tiszt jön később, s egyik szobánkat ők foglalják el. Elkezdem a takarékoskodást, s meghallva, hogy katonás ebédet kaphatunk, megpróbálkozom vele. A levest bekebelezem, utána hús is jár, de ez oly kemény, hogy lehetetlen megenni. Délután egy kis ramslival ütjük el az időt, uzsonnára 5 kopekért kapunk tejeskávét a szomszédban.

Este a kozák tisztek vizitelnek nálunk. Három egészen fiatal gyerek. Doni kozákok. Fess, jóképű úri fiúk, franciául jobban, németül kevésbé beszélnek. Kedves közvetlenséggel magyarázgatják, dicsérik felszerelésük darabjait, s kíváncsian vizsgálják a mieinket. Egyiknek a csizmaszárából fakanál néz ki, s mikor mosolyogva azt a kérdést tesszük föl, hogy ez előírás-e, komolyan feleli, hogy ez tradíció náluk. Egy remekmívű kirakott kardja van egyiknek, családi ereklye lehet. Ők is a szomszédban esznek a fináncfamíliánál.

Nekem már nem telik erre a vacsorára se, a komiszkonyhára szorulok. Elég jó rizslevest kapok hússal. Délután háromra volt kitűzve indulásunk, de valami okból elmaradt, s ma is itt alszunk.