1914. október 2.

Reggel ötkor már talpon vagyunk. Az idő hűvös, és szokás szerint dicsérjük a kávét, csak azért, mert forró. Megvárjuk a tegnap elhagyott második szakaszt, és 7 órakor indulunk. Ismét egyhuzamban marsolunk délután 3 óráig, amikor Bercsényifalvára érünk. Az országút mind nagyobb hegyek közé kanyarodik, de egy igen széles völgyben fut egy vasútvonallal párhuzamosan, s hol közelebb, hol messzebb a középen kanyargó Ungtól.

Bercsényifalván utolérjük bataillonunkat. Az állomás közelében állunk meg egy országúton, egy kertben álló csinos villa mellett, honnét két kisdiák jön hozzánk, s almákkal vendégelnek meg. Biztatom őket, hogy friss újságot is kerítsenek, de ez nem sikerül nekik, s meg kell elégednem hazai régi lapjaimmal. Itt a pihenő közben élvezem Hindenburg nagy mazuri győzelmeinek hírét. Megebédelünk, s utána a közelben eredő bővizű forrásból végre egészen biztosan koleramentes vizet ihatunk. Azután századunk egymagában indul tovább. Erre még nem sok ágyú járt, a pompás stratégiai út egészen érintetlen és csaknem egészen száraz. Szinte hihetetlen az eddigiek után. Jobbról egészen a hegy alatt járunk, és a völgy másik oldala messze van. Dús lombú erdők borítják mind a két hegyláncot, köztük szántóföldek nyúlnak el. Még kukoricát is látunk erre, de több a krumpli, melyet most szednek a tót parasztok.

Az Ung meg van áradva, helyenként egészen az út mellett kanyarog, és kristálytiszta vizén áttükrözik a fenekén üdén zöldellő pázsit. Hadnagyunk elmondja menet közben, hogy ismét külön feladatunk van, a 4. hadtest felvonulásának biztosítására s az oldalról jövő meglepetések ellen küldtek ki bennünket erre az oldalra. Az orosz ugyanis három helyen is megkísérelte a Kárpátok szorosain való áthatolást, de visszaveretett, s hadtestünk feladata tovább űzni őket.

Pár órai gyaloglás után Porecsénybe érünk. Megállunk a község szélén fekvő, vegyi termékeket és robbanószereket készítő gyár előtt. A kert tele van rakott almafákkal, s a tulajdonosok nem fukarkodnak vele. Egyik kosár almát a másik után nyújtják ki a kerítésen, egy úriasszony pedig nagy kosár felszelt fehér kenyérrel jő közénk. Mindenkinek jut a rég nem látott puha cipóból. A plébános úr is elénk jön és szóba elegyedik a fiúkkal. Tőle halljuk, hogy az orosz az Uzsoki-, Vereckei- és Duklai-szorosokban csúfosan kikapott. A közeli Uzsoki-szorosnál ca. 8000 ember veszteséget szenvedett. A perecsényiek is szurkoltak, de most már könnyebben érzik magukat.

Az arcukon azonban ott ül még az elmúlt napok aggódása. Szeretettel is fogadnak bennünket, s biztatnak vele, hogy náluk mindenfélét kaphatunk. A faluból egy hordó borral jön a manipuláns, és minden tábori kulacsot megtölt. Van is megelégedés, általános. Hadnagyunk szétosztja a szakaszokat a különböző fontosabb pontokra, a falun kívül eső útkeresztezésekre, vashídhoz stb. Az én szakaszom jól jár, mert mi a faluban maradunk s az iskolában kapunk szállást. Megint a tanteremben alszunk, de szalma nincs, és a puszta padlón nagyon kemény a fekhelyünk. Amint a borjútól megszabadulunk, futunk az üzletekbe. Itt még nem volt sáskajárás, és szalonna, kenyér, sör, bor, cukor, csokoládé, szóval minden kapható, ami egy bakának kell. Be is vásárol mindenki. Én is ellátom magam kenyérrel, szalonnával, ami általános megnyugvást kelt. Estig még van időm pár levelet írni haza.

A szakasznak egész éjjel készenlétben kell lenni. Wachekommandáns vagyok, s a fél éjjelt ismét át kell virrasztanom. Azon imádkozom, hogy holnap ne legyen nagy mars, mert az ilyenkor igen rosszul szokott esni.