1915. február 18.

Reggel megjelennek a priccs-csinálók, néhány civil muszka fejszével, fűrésszel. A germán szanitéc, aki orosz nyelven jól megérteti magát, a tegnap látott muszka tisztnél szót emel érdekünkben, mert a német hölgyek a szomszédunkban levő szobát választották, s nem a miénket, azonban minden hiába, pakolnunk kell, du. 3-ig ki kell ürítenünk a szobákat. Új szobáink ellenben még farkasordító hidegek, kivált a nagyszoba. A kisebb szoba kályhája nagyon jó, s ontja a meleget, de a keresztülfagyott falak nem egykönnyen engednek fel. Egy kissé ideges és epés hangok hallatszanak is a nagyszobába jutottak oldaláról, bűnbakot szeretnének a fiúk találni, akit ilyenkor legalább szidni lehet.

A szomszédunkban rég nem hallott női hangok, éspedig fiatal női hangok. Ezek kissé csillapítólag hatnak a kedélyekre. Istenkém, női hangok. Most vesszük csak észre, hogy mennyire más az, mint a férfihang, mióta olyan szokatlan lett füleinknek. Egy öreg mama be is kukkant hozzánk. Várjuk, hogy legalább a fiatalok is benéznek, de ez sajnos nem következik be. Ebéd után átcipeljük dolgainkat. Könnyen megy, ittlétünk óta ugyan gyarapodtunk valamivel, ágyunk, s szalmazsákunk van, sőt valami kidobott seprő és bádogdarab szemétlapát, meg vasdarabból való kalapácspótló is tartozik inventárunkhoz, mindamellett fordulóra mindenünk odaát van. Új kályhánk szinte izzik, de pár méterrel odébb még igen szibériai az éghajlat. Az ablakok valahogyan be vannak vágva, de még maradt azért néhány gyanús hely, melyet a sok üvegcseréppel sem sikerült egészen huzatmentessé tenni, s a meleg gyorsan illan kifelé. Még sokat kell vesződnünk szobánkkal, míg a „szoba" nevet valóban meg fogja érdemelni.

A változatosság kedvéért Klein is megbetegszik, a torka fáj. Pedig az első napokban jó lenne, ha mind teljes erőben lehetnénk, itt betegen feküdni nagy megpróbáltatás. Délután a tiszti lavkához sétálok le. Ez egy igazán szépen berendezett, s bőségesen ellátott üzlet. Egy barakknak csaknem a fele képezi a tágas bolthelyiséget, s a mögötte levő részben van a raktár és a személyzet lakása. A kiszolgálók katonák, csak a pénztárnál ül egy kisasszony. A jobb oldali pultnál fűszer- és csemegeárukat szolgálnak ki. Hosszú sorban állnak a cukorkák, üvegvázák, konzervhalak, szárított lazac, eidami sajt, egész hordónyi vajtömbök, felvágottak, s kaviár nagy tömege. Utóbbit ikrának hívják, és gyufafej nagyságú, narancssárga színű halpetékből áll. Nagyon olcsó, s gazdag fehérjetartalmánál fogva egyike a leggazdaságosabb élelmiszereknek. Egy baja van: sós, és nem sokat lehet belőle enni. Előnye, hogy a fekete kenyérrel is jól összefér. Arra felkenve, vagy késheggel szedegetve esszük. A bejárattól balra papírkereskedés van, s itt árulják a berezovkai levelezőlapokat is. Egy forró állványról válogathatjuk őket. A békebeli időkben felvett fényképek a tábort katonás rendben tartott nagy katonavárosnak ábrázolják. Sajnos nincs elég pénzünk ahhoz, hogy ezekből emlékül vásárolhatnánk. Tovább, hátrább textilárukat árusítanak, kész férfi és női ruhákat, kalapokat, cipőket. Szóval itt minden kapható, s a csinos és ízlésesen berendezett üzletbe mindig szívesen megyünk, jólesik elnézelődni, szemeinket legeltetni.

Sanyaru Vendel is szívesen nézegette a henteskirakatokat. Pár képeslapot, s ruhakapcsokat vásárolok. Szoros baknadrágomról a vádlin levő kapcsok egy része a Kárpátokban maradt. Lehockyval találkozom itt. Még egy nagy kiadásba bocsátkozom ma, egy élelmes bajtárs által sütött mákos kőttesből veszek fél fontot 15 kopekért. Még mindig beteg vagyok. Voltaképpen az egy Andrásofszky egészséges lakótársaim közül.