1915. február 19.

Az első éjjelt nem jól töltöttük. Szobánk gyorsan kihűlt és fáztunk egész reggelig. Korán kelünk (futás az I. századhoz). Ajtónk a barakk végén levő benyílóba nyílik, mely a szabadba vezet. A legkülső ajtó azonban az odatorlódó hó miatt rendesen félig nyitva marad, s így szobánk ajtaja úgyszólván a szabadba nyílik. Meg is találja rajta a szibériai hideg a legkisebb rést is, egy szempillantás alatt szippant ki minden meleget. Azzal szórakozunk tehát, hogy a réseket keresgéljük, s tömjük és ragasztjuk.

Klein lázas és fekszik. Az 5. századot teljesen elzárják, lélek se be, se ki, s Horecky, Bauer, Kraft, Molnár és a német sógorok csak úgy tudnak valamit a világról, ha ablakukhoz menve annak szellőzőrészét kinyitják, s úgy diskurálgatunk, tiszteletteljes távolból, mert a barakkot fegyveres őrök járják körül. Eddig a századnak 13 halottja van, s számos tífuszbeteget vittek a kórházba, de néhány nap óta nincs újabb betegedés. Délután Bodonyit akarom felkeresni új lakásában, a síneken túl levő emeletes modern téglabarakkok egyikében, de itt is szuronyos őrbe ütközöm, aki morc képpel jelenti ki, hogy nem hajlandó továbbereszteni. Újabban a muszkák igen barátságtalanok lettek.

Visszatérve megint az ajtót foldozgatjuk. Körülbéleljük mind a négy élén zsákdarabokkal, a küszöbre − ahol legjobban tutul be a szél úgy, hogy még havat is fúj be − egy darab deszkát szegelünk, a lyukakat pedig fekete kenyérrel gyömöszöljük be. Az ablaküveg kisebb nyílásait ugyancsak kenyérbéllel zárjuk el, sőt ennek hasznos tulajdonságát talán kissé túl is becsülve, még lyukas csajnikunkat is kenyérbéllel foldozzuk meg. Egészen jól tart, addig legalábbis, míg a csájavíz a konyhából hozzánk megérkezik.

Új lakásunkat villany világítja. Elég gyengén pislákoló lámpa biz ez, és nagyon magasan is lóg, azonnal elhatároztatik tehát, hogy valahonnan egy méter drótot kell szereznünk. Így kártyázni is alig lehet. A kártya nálunk maradt, de a hegedű a nagyszobába jutott, meg is fogytunk, s a nótázás már nem lesz oly gyakori, mint a régi lakásban. Kölcsönösen ellátogatunk egymás szobáiba, s örömmel hallom, hogy a nagyszobában is lassan kezdenek átmelegedni a falak. Ma egyébként, mintha az Ég is segíteni akarna rajtunk, egészen enyhe az idő, −45 °C csak a hideg. Kályhánkat teljes gőzzel fűtjük, s este egész kellemes meleg a szobánk. Pár krumpli kerül valahonnan, s a parázson megsütve pompás harapnivalónk van. Ma ebédre is végre rendes húsleves volt, az örökös halleves helyett.