1915. május 12.

Eckert, aki Andrásofszkyval keveredett jó pajtásságba, ráveszi a századunk orosz írnokát, hogy hármunkat elkísérjen a faluba, hová magunk már nem mehetünk. Ez a potya reményében szívesen jön. Valami kis vendéglőfélébe térünk be, s kvasz, kotylety és feketekávé, valamint valódi orosz csája mellett adjuk az előkelőt. Szemben a faluban egy kozák kaszárnya van, rút pofákat látunk ezek között. Úgy látszik, a legénység részben a helyi őslakosság, a burjátok közül kerül ki, mert kiálló pofacsontú, ferde szemű, állatiasan vad képű fickók, akiknek mogorva szemében olyan félelmetes tűz villog, hogy az ember hátán a hideg is végigborsózik.
Rút pofákban egyébként a szomszéd asztaloknál sincs hiány, itt inkább kínai vagy mandzsu keverékekben gyönyörködhetünk. Ma egy szegény bajtársunkat, aki az oroszok fegyverműhelyében dolgozott, egy véletlenül elsült fegyver halálosan találja.

Este ismét Eckert vendégeiként Bauerékhoz vagyunk hivatalosak, ahol Bujka cigányprímás húzza nagyszerűen. Csája mellett szolidan megy a mulatás, de kedélyesen, valamennyien együtt vagyunk ismét, a régi lakótársak. Éppen menni készülünk, 11 óra felé, s búcsúzóul a muszkák szép dalát, a Vörös szarafánt húzatjuk, mikor komor pofával belép az inspekciós muszka őrmester és valamennyiünk nevét feljegyzi. (Némi kopejkáért azonban másnap aztán ki is törli!) Japán s Kína közt az ellentétek elsimultak.