1915. szeptember 26.

Vasárnap. Egész nap a törököket fürdetik, egyik század a másik után jön, megy a fürdőből. Rájuk fér, az már igaz. Állítólag köztük is pusztít a tífusz. Az 5-8 századaink még régi helyükön vannak. Újból rendezkedünk. Klinovszky, Andrásofszky és Szabó Gy. Géza pajtásaink a káplári szobában kapnak helyet, a nemdohányzó szakaszban négyen maradunk: Zsaki, Peter, Nagy, én. Würmsberger is célzásokat tesz rá, hogy hozzánk költözne, a szoba tetszik neki, de nem akarjuk megérteni. Egészen kedélyes a lakásunk, valamikor tiszti lakás lehetett a tapétázott falakról ítélve.

Itt tenyésznek a polosok ezrei, ezt tehát elengedtük volna. Gilettemmel szépítem magam az ablaknál, mikor nagy örömömre hosszú idő után megint megpillantom kint Krafft komámat, Horeckyt és Leiert. Zsaki kirohan és beinvitálja őket. Megkapták végre ők is fényképes propuszkájukat, mellyel kísérő nélkül járhatnak, sőt este 9-ig még a városban is időzhetnek; nagy hát az öröm, s mi velük örvendezünk. Kisvártatva Klein Sanyi és Grasser is megérkeznek, szóval itt van az egész medikustársaság, a „Doktor urak" leereszkedtek hozzánk. Meg is dicsérjük őket, hogy a jó sorban nem feledkeztek meg rólunk, ők pedig szemmel láthatólag jól érzik magukat a régi bajtársak között. Csak ne kísértene az elutazás híre éppen most, mikor jobban összejárhatnánk és a fiúk révén a várossal is összeköttetést tudnánk kapni, s lakásunk is oly kellemes. Bauer, mint jól értesült postás, cáfolja ugyan az utazás hírét…

Délután a parancsnok látogat el hozzánk, s Grassert és Leirert a starsival együtt csúnyán leszidja, mert dohányozni mertek. Persze mikor lép tovább, megy a cigarettaszó, a starsi is csak egy megvető kézlegyintést küld utána. Ma is érkezett néhány ezer turcsi (török) Csita, Antipicha táborokból. A tegnapiak 3800-an voltak. Ma makarónilevesünk volt, ez is szenzáció, csak az a baj, hogy olyan ritka, akár a földrengés. Most hallom, hogy Klárácska is új otthont kapott, éspedig egy oroszt tiszttel egy födél alatt.