1916. május 27. – június 2.

Naplóm végleg előkerült a süllyesztőből, mert lakásunkat ismét el kellett hagynunk, megint máshova helyezett bennünket a muszka. A nagyszerű rejtekhelyet többé nem használhatom. Ha egyszer vagy 50 év múlva szétrombolják a barakkot, nagyot fognak bámulni a küszöb alatti odún az akkori muszkák. Ha ugyan nem japánok vagy kínaiak lesznek akkor itt az urak. Innen egy ugrásnyira levő másik barakkba hurcolkodunk, de állítólag ott is csak néhány napig leszünk, s onnan a 6. bataillonba hurcolkodunk fel. Ennek a vándorlásnak titkát sohasem fogjuk megfejteni. Vannak, akik komolyan állítják, hogy a muszka a barakkok rendbe hozását célozza vele, s ha ember számára lakható állapotba helyeztük azt, akkor rendeltetésünket ott befejezvén máshova tesznek át bennünket. Hát erről a rendcsinálásról lehetne vitatkozni, mert igaz ugyan, hogy lakhatóvá igyekeztük tenni az új lakást, de igaz az is, hogy ha tüzelőnk elfogyott, nem riadtunk vissza egy-egy közfalnak vaskos gerendáit szép lassan eltüzelni, no meg a melléképületek, kamrák, ólak istállók is lassacskán eltűntek az udvarról, a kerítésekkel együtt. Jó mondás, hogy „selten kommt es was besseres" hát még a jelen időkben.

Úgy járunk, hogy a sok megfogyott századot egy barakkba egyesítve annyi orosz starsi kerül össze abba, hogy a kisszobákat azok mind lefoglalják, és mi a priccsre kerülünk, amit eddig mindig sikerült elkerülnünk. Sóséknak ugyan ez a sors jutott osztályrészül, mind a priccsre kerültek. Engem s Nagyot nem izgat túlságosan a dolog, mert levezénylésünk az amerikai rotához már csak napok kérdése, állítólag még a konyhánk nem készült el egészen, azt várjuk, s ott ismét kis szobákban 3-4 társsal fogunk lakni, de szegény eddigi lakótársaim nagyon elkedvetlenednek. Meg is próbálunk mindent, és hosszú küszködés és nagy diplomáciai tárgyalások után sikerül végre a strasinktól egy olyan szobát kicsikarnunk, melybe senkinek sem volt bárossága behurcolkodni. Aki csak belépett, az menten sarkon fordult, mert egyetlen ablaka sincs, a padlózata fel van túrva, talán disznók tanyáztak benne, kályhája be van dőlve, vakolata lehullott, s por és piszok lepi minden részét. Mi azonban már láttunk karón varjút, nekivágunk ennek is.

25-én még a régi lakásban vacsorázunk (14 kopekes), 26-án félig beablakozzuk az új szobát összelopott ablakokkal, de közben másként fordul. Klinó a rotnikunkkal elég jóban van, s biztatásunkra megmozdítja ezt a rettentő nagy patrónust és az kijelöl részünkre egy tisztességesebb szobát az első század barakkja végében, melyben emeletes priccsek vannak. Most hát erre vetjük rá magunkat ádáz dühvel, és de 10 órától du. 2-ig tartó verejtékes munkával kihajigáljuk onnan a priccseket a hozzájuk tartozó polosok egy részével, s most már egy szép, világos, jó ablakokkal bíró szobánk van. Vakolata ennek sem igen van, és sok polos maradt még benne, de meg vagyunk elégedve, ebből még lehet valamit csinálni. Jákli őrmester urat sikerült a nyakunkról lerázni, mert hatunknak így is elég szűk a szoba.

Ismét együtt vagyunk hát, a régi szobatársak. A többi önkéntesek, akiknek nem állott rendelkezésére ilyen magas protekció, fújnak ránk és az őrmester urak éppenséggel megfojtanának bennünket egy kanál vízben, amiért kipanamáztuk magunknak a kisszobát, jóllehet nekik nem ártottunk vele. Perszer egymás közt is összevesznek az utóbbi urak, s Dócy és Jákli olyan színházat csinálnak, hogy megér 5 kopeket. Mindegyik magát tartja méltónak a külön szobára és senki mást. Sajnos könyökkel kell dolgozni az embernek, hogy alul nem maradjon ezzel a bandával szemben. Nekik is igazuk van, de nekünk is, itt ki-ki úgy segít magán, ahogyan tud, azzal a különbséggel, hogy az őrmester urak a tisztességtelen fegyverek alkalmazástól sem riadnak éppen vissza a jólétért folyó harcban.

Az új szobánk a Lein medikus maródiszobáját magában foglaló barakkban van, a tőlünk délre eső tér szélén, a közepe templom, egy kis tornyocskája is van (innen lopták el a harangocskát a rubelgyártók egyszer). Lein mellett Györgyei (alias Sebi) és Darvas szerepelnek mint szanitécek, mióta európai útjukról megjöttek. Mindenki igyekszik magának valami existenciát teremteni, de igen sok az eszkimó és kevés a fóka, így hát nem mindenkinek sikerül a dolog. Szobánkkal szemközt az a kis muszka lakik, akinek felesége a praporcsikunk szeretője. Komoly figyelmeztetést intéz hozzánk, hogy a nőkkel ne törődjünk, s ne éljünk vissza a külön szoba adta előnyösebb helyzettel. Azt hisszük először, hogy a saját élete párjáról van szó s már biztosítani akarjuk, hogy a praporcsik úrral nem kívánunk konkurálni, de kiderül, hogy a tér másik oldalán lakó menekült nőszemélyekre gondol, nagyon logikusan, amennyiben mi nők nélkül, azok ellenben nagyobbára férfiak nélkül lévén, a mi muszkánk előtt mi sem természetesebb, mint hogy itt közel áll a veszedelem.

Május 13-a óta az Európa-utazók mind visszaérkeztek. Krafft, Klein és Tarján egyszerre jöttek meg Subával. Mind örülnek, hogy egypár hetet sikerült elég kellemesen, változatosan eltölteniük, egy kis világot láttak, hiszen az út oda s vissza most tavasszal egészen más képeket tár a szemlélő elé, mint télen, amikor végigjöttünk ezen a pár ezer verszten. Pensáig mentek, s mesélik, hogy milyen nagy arra a drágaság, az élelmiszerek ára háromszorosa az ittenieknek. A bajtársakat szétosztották a város körüli falakba, többet nem tudnak róluk mondani. Mégiscsak legjobb a jelen körülmények közt megülni itt a táborban, erre a konklúzióra jutok.

Március 30-án feladták otthon a kért szakkönyveket, s ha ezek megérkeznek, beléjük temetkezem, hogy a fülem se látszik ki belőlük, így talán sikerül egy kissé elfelednem, hol vagyok és milyen helyzetben. Az amerikai keresztény ifjak egyesülete 144 könyvet hozott, köztük egy vaskos botanikát és állategészségtant, s hamarosan többet is ígérnek, úgyhogy a gazdasági tárgyak előadásához megfelelő kézikönyvekre van kilátásom! Tiencsinből is érkeznek könyvek. Egyelőre a Santl révén kapott Baromfitenyésztésből készítek a hazulról kapott füzetek egyikébe bő kivonatot. Sok itt a falusi ember, tanító, kisgazda, s először ebből a tárgyból szándékozom rövid kurzust tartani, főleg a mesterséges költetésre helyezve a fősúlyt. A tantermek már készülnek odalent a kijelölt barakkban, vannak feketére festett tábláink, padjaink, s csak napok kérdése, mikor foghatunk hozzá a munkához.

Zenekarunk máris dolgozik. Mindennap délután 2 órakor kezdődik a próbájuk, és az énekkarral egyetemben már egy bemutató előadást is tartottak az 5. bataillonban. Új parancsnokunk, Stockij és az oroszt tisztikar roppant tetszéssel fogadta a koncertet. Magyar könyveink közül Göre Gábor, Ronda tanár úr, Hétköznapok kerültek újabban a kezeinkhez. Przemysli emlékek. Az újságszerkesztésnek persze véglegesen fuccs… A kozák szotnyik még mindig grasszál, és közülünk Klinónak gyűlt meg vele a baja, csak azért, mert a barakk előtt állva két muszka hölgyet, akik valakit kerestek, útba igazított, s ezt a fekte pápaszeme dacára is igen élesen látó muszka észrevette. Úgy terem ott az ajtónk előtt, mint valami fúria, ordítani kezd, s mielőtt Klinó valamit szólhatna, két alapos kecsketúrót kap tőle, úgyhogy sietve csinál rückvertskonzentrierungot a szobánkba. De az őrült kozák ide is betör utána, és tovább ordít előttünk, akiknek az egész dologról fogalmunk sincs, s a szózuhatagból egy árva kukkot sem értünk. Körüljárja a szobát, mint valami vadállat, bekukkant a sarokba: úgy látszik, a nőket itt sejtette, s kivált engem szerencséltet abban a kegyben, hogy elém állva s ökleivel az orrom alatt hadonászva magyaráz és bőg. Teljes nyugodtsággal nézek a szemébe, és fokozatosan szépen lecsillapul a vén gorilla. Szemeit belemélyeszti az enyéimbe, és viszont, s végre mintha csak hipnotizálva lenne, az ordítása morgássá csendesül és kioldalog…

Ami az időjárást illeti, igen nehezen tavaszodik, állandóan kellemetlen szelek járnak, s a tábor futóhomokja a jól lezárt ablakokon át is utat talál a szobába, mindent belep egy vékony porréteggel. Kint járni éppenséggel nem kellemes, az ember szeme, szája, füle tele lesz porral, s kivált a szemem nem bírja ezt a finom és gyulladást okozó homokot. Nem akar igazán nyár lenni. Otthon is késő fagyok lehettek, mert egy lapomon, április végén azt írják, hogy „gyümölcs lett volna". Egy hónap alatt, sőt 22–24 nap alatt jönnek egyes lapok. Az újságokban Verdunt illetőleg semmi eredmény sincs, a németek itt úgy látszik, befagytak. Az olaszok ellen mi kezdünk nagy offenzívát, reméljük, több sikerrel. A kaukázusi fronton az orosz messze előrehaladt, már Diarbekt felé jár.

Táborunk üres, tőlünk le a postáig senki sem lakik, csupa üres barakk. Ha az ember a rayonon kívül kerül, ilyenformán nagyon feltűnő, s igen vigyázni kell, hogy el ne csípjenek a posztok. A táborból kifelé a zöldellő völgyekbe még kevésbé lehet eljutni, pedig úgy húz a szívem ki a szabadba, hogy egy zöld bokrot lássak, egy pillangót, egy virágbimbót. Itt a homoktengerben mindebből semmi sincs. Most virágzik az első tavaszi cserje, egy finom lila virágú, kedves illatú, a mi orgonánkra emlékeztető filigrán növényke. Egy-egy szálhoz hozzájutunk, s mintha a vidámság szállna vele a szobánkba. A halottnak híresztelt Szamek dr. úr is megjött a trojszkoszavszkikkal, s mégy egy csomó önkéntest várunk onnan a napokban. A tavasz a futball-lázat felélesztette, s az amerikai labdájával erős küzdelmek folynak. A magyar−germán meccs a germánok veszteségével végződik, 3:0 arányban kapnak ki tőlünk.