Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A gyűrűviselés az elköteleződésről szól

Szöveg: Sallai Zsófia | Fotó: Szilágyi Dénes |  2023. április 13. 10:17

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) végzős hallgatói a hagyományokhoz híven idén is megünnepelhették a tanulmányaik végét jelentő egyetemi, illetve kari címerrel ellátott gyűrűik avatását.

2_gyuruavato_2023-2

A gyűrűavatás hagyományosan a végzős hallgatók tiszteletére rendezett esemény, amelynek célja az egyetemi pecsétgyűrűk ünnepélyes átadása és felavatása. A gyűrűk felavatása a végzős hallgatók egyik utolsó közös emléke a diplomaosztó előtt, a hallgatók közös élménye, amely összekovácsolja a hivatásos és a civil hallgatókat, valamint erősíti a karok közötti integrációt. Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat által rendezett ünnepi ceremónián idén 230 végzős hallgató vett részt az intézmény minden karáról, április 11-én, az NKE Oktatási Központjában.

Deli Gergely rektor köszöntőjében úgy fogalmazott: a gyűrűviselés az elköteleződésről szól. A végzős hallgatóknak így két kérdésre kell tudatosan választ keresniük. Az egyik, hogy mire kötelezték el magukat az NKE választásával. E kérdés megválaszolása által az egyetemi éveik során felhalmozódott emlékek rendeződnek, és a jövőképük is biztosabbnak fog tűnni. A másik pedig az, hogy „milyen árat fizettek azért”, hogy elkötelezték magukat a köz szolgálatára, vagyis éltek-e az intézmény adta lehetőségekkel, kötöttek-e barátságokat, szakmailag felkészültek-e arra, hogy helyt álljanak a haza szolgálatában?

Méhes Tamás, az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar (ÁNTK) oktatási dékánhelyettese Varga Réka dékán üdvözlő szavait tolmácsolta, majd megköszönte az ÁNTK-s hallgatóknak, hogy a kart választották. „Néhány éve mérjük a végzős hallgatóink pályaválasztási és pályán maradási tendenciáit, amelyből kiderül, hogy szinte minden végzős hallgatónkra igény tart a közszolgálat, ezért bízom abban, hogy mindannyian megtalálják a számukra kedvező munkaterületet” – tette hozzá.

8_gyuruavato_2023-2

Lippai Péter dandártábornok, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánja hangsúlyozta, hogy az egyetem gyűrűje nemcsak meghatározó jelképe lesz a hallgatók múltja egy darabjának, hanem tükrözni fogja a hagyományokat, és a tudomány, a tudás iránti elkötelezettségüket is. „Néhány hónap múlva kinyílnak e falak kapui, és hallgatói életüktől elbúcsúznak. Egy magasabb szintre lépnek, egy magasabb szintű társadalmi létbe csöppennek. Aktív tagjai és alkotói lesznek országunknak. Ne feledjék, a műveltség kötelezettséggel jár! Azt a tudást, amit kaptak, kötelesek lesznek a társadalomban kamatoztatni, embertársaik javára fordítani” – fogalmazott.

Kovács Gábor vezérőrnagy, a Rendészettudományi Kar (RTK) dékánja kiemelte, hogy csaknem egy évtizedes múltra tekint vissza az NKE Gyűrűavató bálja. Ennek kapcsán kifejtette, hogy az egyetemen a tudás mellett nagy szükség van a hagyományok építésre és ápolására is. Az RTK kari gyűrűjéről szólva elmondta, hogy azt a karjelzésről mintázták, amelyen látható a tudás könyve „mint legfontosabb bölcselet”, a nemzeti színű szalag, amely hazánkra utal, a kard, „az erő és az igazság jelképe”, a kard markolata pedig egy paragrafus jel, mely azt szimbolizálja, hogy „jogszabályokon alapul a rendészeti tevékenység”. Kovács Gábor az RTK-s hallgatókhoz szólva azt kérte, hogy ha viselik ezt a gyűrűt, akkor jusson eszükbe „hazánk szeretete, a törvény betartása a jogszabályok által, az igazmondás és a tisztesség”.

11_gyuruavato_2023-2

Bíró Tibor, a Víztudományi Kar (VTK) dékánja köszönetet mondott a kar hallgatóinak, akiket a VTK oktatói első éves koruktól „szinte saját gyermekeikként” kísérnek végig a diplomaszerzésig, majd leszögezte, hogy a közszolgálat eleme a vízügy, a vízgazdálkodás, hiszen az embereket meg kell védeni a vízügyi kártételektől, a kar pedig mind jobban teljesíti ezt a misszióját. „Biztos vagyok benne, hogy a VTK-n végzett hallgatók kellő szakértelemmel fogják szolgálni a hazai és a nemzetközi vízügyet” – hangsúlyozta.

Krózser Martin, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnöke felidézte: amikor részt vett a saját gyűrűavatóján, büszkének érezte magát, hogy a végzős hallgatótársaival közösen tudott visszaemlékezni az egyetemen töltött éveire és együtt ünnepelhetett velük. „Ez a gyűrű azt az élethosszig tartó köteléket jelképezi, amely az alma materhez fűz. Azoknak az értékeknek és elveknek a szimbóluma, amelyeket ebből az intézményből merítettetek. Hadd emlékeztessen titeket, a gyűrű által arra az elkötelezettségre, amelyet magatok, a családjaitok és a közösségetek iránt vállaltatok” – emelte ki.

13_gyuruavato_2023-2
Forrás: uni-nke.hu