Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A hagyományőrzés kapocs a honvédség és a társadalom között

Szöveg: Faragó Fanny | Fotó: Rácz Tünde |  2022. október 12. 14:29

A hagyományőrzés jelentőségéről, toborzáshoz való kapcsolatáról, valamint a civil szervezetek által betöltött szerep fontosságáról tartott egyeztető megbeszélést a HM Katonai Örökség Főosztály a katonai hagyományőrző civil szervezetekkel október 12-én, szerdán, Budapesten.

RT1_7018

Dr. Töll László ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka a résztvevőket köszöntve a hagyományőrzés toborzásban betöltött nélkülözhetetlen szerepét hangsúlyozta. Mint fogalmazott: a Honvédelmi Minisztérium kiemelt célja, hogy tovább erősítse kapcsolatát a civil szervezetekkel, valamint a társadalommal.

A HM Katonai Örökség Főosztály – a hadtörténeti múzeummal közös – legfontosabb feladata azon magyar katonai hagyományok őrzése, átörökítése, visszavezetése, amelyek meghatározóak nem csak a Magyar Honvédség, de az egyes katona életében is. Két munkacsoportjuk – egyebek mellett - arra dolgoz ki javaslatot, hogy miként lehet a Magyar Honvédség jelképrendszerében, egyenruházatában, alaki szabályzatában, a hadrendi elemek megnevezésében, számozásban, vagy éppen a katonazenében jobban kifejezésre juttatni a magyar katonai hagyományokat.

RT1_7083

Illésfalvi Péter főosztályvezetőtől megtudtuk: másik feladatuk a katonai hagyományőrzéssel foglalkozó civil szervezetekkel való kapcsolattartás, és azok támogatása a Magyar Honvédség imázsának, megtartó erejének, társadalmi elfogadottságának növelése érdekében, illetve, hogy élőbbé válhasson a jelen katonáinak a hagyományokhoz való kötődése. Nem titkolt küldetésük a toborzás elősegítése is.

„Az a célkitűzésünk, hogy a magyar hadimúlt kincsestárát olyan szinten kiaknázzuk, hogy az méltóan szolgálja a jelen és jövő honvédelmének ügyét. A katonák belső ereje, tartása a saját, igen gazdag hadimúltunkból is eredhet, a példaképnek tekinthető elődök ismeretéből, akikre büszkék lehetünk” – hangsúlyozta Illésfalvi Péter.

Kapcsolódó cikkek