Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A haza minden előtt!

Szöveg: Ördög Kovács Márton | Fotó: Nagy Gábor |  2022. március 11. 17:40

„Elsődleges szempont a nemzet érdeke, békéje és biztonsága” - hangsúlyozta beszédében Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes a „Lészen ágyú! – Gábor Áron és a székely hősiesség” című kiállítás megnyitóján március 11-én, pénteken, Budán, a Főőrség Kávéház kiállítótermében.

Lészen_ágyú_PÁT_Képek (2)

Németh Szilárd köszöntőjében - Gábor Áron életútjának ismertetése után - elmondta: 1848. március 15-én győzött a magyar forradalom, példaértékű nemzeti egységben, amelynek eredményeképpen megalakult a független magyar kormány, ami elérte, hogy az országnak saját védelme és pénzügyi függetlensége legyen. „Ma is erre az egységre van szükség, hogy megvédjük függetlenségünket, biztonságunkat, eddig elért eredményeinket. Elsődleges szempont a nemzet érdeke, békéje és biztonsága” – mutatott rá a parlamenti államtitkár.

Az orosz-ukrán háború elől menekülő emberek magyarországi fogadtatásával kapcsolatban Németh Szilárd parlamenti államtitkár hangsúlyozta: „nagyszerű érzést látni a ma hőseit, az összefogást és az önzetlenséget, amellyel ezekben a napokban találkozhatunk a magyar emberek részéről”.

Lészen_ágyú_PÁT_Képek (7)

Fodor Gergely, a Budai Várnegyed, a Citadella és a visegrádi műemlék-együttes területén megvalósuló kormányzati beruházásokért felelős kormánybiztos beszédében kiemelte: a megújuló Budavári Palotanegyed és a Főőrség újjáépült épülete méltó helyszíne lesz a nemzeti emlékezetet szolgáló kiállításoknak. Fodor Gergely elmondta, hogy az ünnepi hétvége kezdetével a Budavári Palotanegyed színes és változatos rendezvényfolyammal, valamint tárlatokkal várja az ide látogatókat. „Egy páratlanul értékes kiállítás megérdemel egy páratlan környezettel rendelkező épületet” – húzta alá a kormánybiztos.

Lészen_ágyú_PÁT_Képek (4)

„Gábor Áronék tudták, hogy a szülőföld iránti hűségnél semmi sem lehet fontosabb” - mondta köszöntőjében Kovászna Megye Tanácsának elnöke. Tamás Sándor beszédében kiemelte: a világ történelmének elmúlt bő másfél évszázada a székelységet megpróbáltatások sorának tette ki, de ez alatt a közel 175 év alatt megtanulták. „A becsületes nemzeti érdek dicsőségre van hivatva, mert az álaminknak nem lehet határt szabni” -fogalmazott.

A most megnyíló kiállításon a szabadságharcos honvédek fegyverei, valamint egyenruháinak részletei, zászlók és egyéb használati tárgyak láthatók. A kiállításon megtekinthető az egyedüliként fentmaradt, eredeti Gábor Áron-féle ágyú is. A „Lészen ágyú! – Gábor Áron és a székely hősiesség” című kiállítás június 12-ig tekinthető meg a Főőrség épületében.

Lészen_ágyú_PÁT_Képek (14)

A megnyitón – mások mellett – részt vett dr. Kovács Vilmos ezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM) parancsnoka is. A kiállított tárgyak összegyűjtésében és rendszerezésében a HM HIM és a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum segítette a tárlatot rendező Várkapitányságot.