Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„A honvédségnél nőttem fel”

Interjú Mészárosné Honfi Marianna törzszászlóssal

Szöveg: Márton Boglárka hadnagy | Fotó: Mészárosné Honfi Marianna törzszászlós archívuma |  2022. május 26. 14:22

A Békés megyei toborzóiroda katonája fiatalon elkötelezte magát a honvédség mellett, és kezdetektől a hadkiegészítés rendszerében dolgozik. Elégedett az altisztként befutott karrierjével és minden lehetőséget kihasznál a fejlődésre.

A környezeted, hogy fogadta, hogy katona leszel?

Nem érte nagy meglepetés őket, mert közalkalmazottként 18 éves korom óta a honvédségnél dolgozom. A szüleim és a gyermekeim büszkék rám, a lányom a rendőri pályát választotta, részben ennek hatására. Az ismerősök, barátok szerintem meglepődtek, de pozitívan fogadták. Ez 21 évvel ezelőtti történet, akkor még kevesebb nő szolgált a honvédségnél, nagyobb szenzáció volt, mint most.

Voltak veled szemben előítéletek?

Nem nagyon tapasztaltam ilyesmit. Egyszer-kétszer talán volt rá példa, de akkor nagyon összeszedtem magam és minden lehetőséget megragadtam a bizonyításra.

Első munkahelyként a honvédséget választani nem volt túl nagy kihívás?

Nagyobb kihívás volt, hogy harmincnégy éves fejjel lettem hivatásos katona. Csak a honvédségi közeget ismerem, itt szereztem jogosítványt, középfokú angol nyelvvizsgát, programozó végzettséget és itt ismerkedtem meg a szociális gondoskodással, amivel jelenleg is foglalkozom. Elég nagy felelősség, de bízom benne, hogy aki katonai esküt tesz, az valóban komolyan is gondolja.

Tehát programozó is vagy?

Igen, van felsőfokú programozói végzettségem, mert egy ideig rendszergazda is voltam.

A szociális gondoskodás tág fogalom: mit csinálsz pontosan?

Nyugállományú katonákkal és honvédségi nyugdíjasokkal, a hozzátartozóikkal, illetve katonaözvegyekkel és árvákkal foglalkozom, már tizenöt éve. Rendszeresen látogatjuk és köszöntjük őket a születésnapjukon. Van lehetőségük honvédségi üdülőkben pihenni, különböző támogatásokat igénybe venni, az ezzel kapcsolatos ügyeiket intézzük. Sajnos a kegyeleti ellátás is ide tartozik, ami érzelmileg megterhelő. Nagyfokú empátiát, figyelmet igényel ez a munkakör, de egyben szeretetteljes is. Sok régi ismerőssel, korábbi kollégával is foglalkozom.

Hogyan lehet ezen a területen fejlődni?

Az aktuális jogszabályokkal mindig tisztában kell lenni és egyre empatikusabbak leszünk az évek során.

A csapatszellem a honvédség egyik mozgatórugója. Te érzed a közösség megtartó erejét?

A békéscsabai toborzóirodán elég kevesen vagyunk, mindenkinek minden területen helyt kell állnia, nincs olyan, hogy valaki csak egyféle feladatot végez. Összedolgozunk, segítjük egymást, hiszen enélkül nem lennénk eredményesek.

Mészárosné tzls. 2

A család vagy a munka az első?Kisgyerekes anyukaként mik voltak a tapasztalataid?

Ugyan első a család, de tisztában voltam vele, hogy ez a munkahely az átlagosnál több kötelezettséggel jár. Egyedülálló anyaként teljesítettem az alapkiképzést Szentendrén, a gyerekekre a szüleim vigyáztak.

Szerinted egy nőnek is ugyanolyan lehetőségei vannak a seregben?

Nagyon sok nő teljesít szolgálatot. Szerintem ugyanolyan feltételekkel indulunk, de mindenkinek meg kell találnia a neki legmegfelelőbb feladatot.

Milyen nehézségekkel találkoztál pályafutásod során?

Sokszor voltam távol az otthonomtól, Békéscsabától. Nyolc hónapig Budapesten dolgoztam, több alkalommal voltam a déli határon és a járványhelyzet idején kórházi szolgálatban is, viszont így utólag nem is volt olyan nehéz.

Van még olyan terület, amit szívesen kipróbálnál?

A hadkiegészítésen belül már szinte mindenbe belekóstoltam: voltam gépíró, kezeltem a hadköteles adatbázist, részt vettem sorozáson, dolgoztam rendszergazdaként, voltam toborzó és személyügyes. Jelenleg is sok területen dolgozom, mert az érdekvédelem mellett az irodán a logisztikai, személyügyi, ügyviteli feladatokat is végzem.

Kevesen mondhatják el, hogy soroztak, hiszen 2004 óta nincs sorkatonai szolgálat. Ebből az időszakból milyen emlékeid vannak?

Ez az időszak nagyon mozgalmas volt, különleges feladatokkal. Sok volt az új ember, szoros munkakapcsolatban voltunk orvosokkal, társszervezetekkel A teljes folyamatot ismertük. Az egyik érdekesség, hogy én készítettem a katonák dögcéduláját.

Mészárosné tzls.1