Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A jövő drónpilótái kerestetnek

Szöveg: Teszler Vendel | Fotó: Nagy Gábor |  2023. április 28. 12:16

A szentendrei Görgey laktanyában április 26. és 28. között zajló „Jövőnk a jövőben” című, középiskolások számára szervezett konferencia második napján a drónok és a robotika témakörében szerezhettek elméleti és gyakorlati ismereteket a résztvevők.

P4271469

A csütörtöki előadások sorát Sándor Zsolt altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese nyitotta meg. „A haderőfejlesztés nem állhat meg” – jelentette ki Sándor Zsolt altábornagy, hozzátéve, a Magyar Honvédség rendszerébe állított új eszközök kezelésére keresnek fiatalokat. Ennek elérésére érdekében nemcsak a haderőn belül, hanem civil oldalon is fejlesztéseket kell végrehajtani. Az altábornagy kijelentette, hogy nem az a kérdés, hogy a Magyar Honvédségen belül milyen lehetőségek vannak, hanem hogy milyenek nincsenek, hisz a hadsereg minden munkaterületen lehetőséget tud biztosítani a jövő nemzedékének. Így többek között az új harci eszközök (például a drónok) kezelése terén, mely eszközök valójában inkább már információs központok.

A jelenlévő diákokat Farkas Bertalan nyugállományú dandártábornok, az első magyar űrhajós videóüzenetben köszöntötte, folyamatos tanulásra, önképzésre, sportolásra, valamint idegen nyelvek elsajátítására bíztatva őket.

A háromnapos konferencia egyik főszervezője, a Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetsége (GTTSZ) Drón Tagozata tavaly nyáron azért jött létre, hogy szakmai szervezetként segítse, támogassa az egyre szélesebb körű drónhasználatot, és az összes ahhoz kapcsolódó kérdés szabályozását, gyakorlatba ültetését.

Arról, hogy a Magyar Honvédségen belül miképp néz ki jelen pillanatban a katonai célú drónhasználat és mit hoz a jövő, dr. Sticz László vezérőrnagy, az MH Haderőmodernizációs és Transzformációs Parancsnokság parancsnoka tájékoztatta a fiatalokat. A katonai-kutatási fejlesztésekről szóló előadásának részét képezte az a videó, mely a magyar fejlesztésű ProTAR F4J drónt mutatta be a diákoknak.

Dr. Sticz László vezérőrnagy a konferencia kapcsán elmondta: a cél az, hogy a laktanya kapuját megnyissák a társadalom előtt, és a társadalomba beletartoznak azok a középiskolások is, akik az ország minden részéről meghívást kaptak a szentendrei rendezvényre. „A fiataloknak fontos az, hogy meghatározó iránymutatást kapjanak. Ha felvillan előttük egy olyan átfogó kép, mint a Magyar Honvédség jelenlegi struktúrája, feladat- és célrendszere, szervezete, haditechnikai eszközei, működési rendje, akkor láthatják, hogy nem csak a feladatot végrehajtó katona szerepe, hanem az összes, a katona feladatát támogató terület is munkalehetőséget biztosíthat számukra” – hangsúlyozta a vezérőrnagy.

P4271610

A drónok és a robotika kapcsán a parancsnok elmondta: elindultak olyan fejlesztések és beszerzési eljárások, amelyek a végén majd megjelennek a Magyar Honvédségben is tömegesen, a robotizált technikai eszközök és a drónok, forgószárnyas, illetve merevszárnyas kivitelben egyaránt.

„A mesterséges intelligencia bármennyire is előrehaladott lesz, ezeket a drónokat valamilyen szinten, rendszerben vagy alrendszerben kiképzett, felkészített katonáknak, vagy éppen honvédelmi alkalmazottaknak kell kezelniük. A mai fiatalok ebben láthatnak lehetőséget, hiszen azoknak az operátoroknak egy része, akik a drónokkal gyakorlatilag mindent képesek végrehajtani, azon fiatalok közül kerülhet ki, akik most még épp a középiskolás padokat koptatják” – nyilatkozta Sticz vezérőrnagy.

P4271538

A drón fogalmáról (minden vezető nélküli jármű), típusairól, s arról, hogy kik és miképp lehetnek drónpilóták, Fekete Csaba Zoltán alezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Repülésirányító és Repülő-hajózó tanszékének tanársegédje tájékoztatta a konferencia résztvevőit. A Farkas Bertalan Oktatási és Módszertani Központ tevékenységéről pedig Sipiczki-Löttös Barbara, a szervezet szakreferense beszélt a fiataloknak. A 2021-ben alakult központ célja, hogy az űrkutatás tudományterületeit közelebb hozza a diákokhoz.

Az előadásokat záró szakmai kerekasztal beszélgetést követően, a nap második felében, az MH Altiszti Akadémia Budai II László Sportcsarnokában a középiskolások csapatjáték során ismerkedhettek meg a drón- és robottechnológiákkal.

A GTSZ Drón Tagozata, az MH Kiberműveleti Parancsnokság, az MH Haderőmodernizációs és Transzformációs Parancsnokság és a Farkas Bertalan Oktatási és Módszertani Központ szervezésében zajló konferencia pénteken űrtechnológia és űrhadviselés tematikájú programokkal zárul.

Kapcsolódó cikkek
konferencia_szentendre (nyitó)

Már most a jövőnkben élünk

2023. április 27. 13:39