Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A Kadhafi-erők 25 harckocsiját lőtte ki a NATO

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. április 11. 7:04

Moammer Kadhafi líbiai vezető hadseregének 25 harckocsiját lőtték ki április 10-én, vasárnap a NATO harci gépei: 11-et a keleti Adzsdábíja felé vezető úton, előzőleg, reggel pedig 14-et a nyugati Miszráta külterületén – közölte a szövetség líbiai légi hadműveletének parancsnoka.

Charles Bouchard altábornagy szükségesnek ítélte a csapásokat, mivel a Kadhafi-rezsimhez hű erők tüzérsége lövi a polgári lakosságot. „A civilek védelmét segítendő további kemény csapásokat mérünk ezekre az erőkre" – mondta.

Egybehangzó források szerint legkevesebb 11 lázadót és egy civilt öltek meg szombat óta a Kadhafi-erők fegyverei a Miszráta elleni támadásban, ahol a NATO több légitámadást is végrehajtott vasárnap. A város kórházának egyik illetékese szerint előző nap kilenc lázadó holttestét és 14 sebesültet vittek be hozzájuk Adzsdábíja körzetéből. „Hat lázadó halt meg egy mecsetben, amelyet rakétatalálat ért" – mondta a felkelők egyik szóvivője.

Vasárnap legkevesebb két lázadó és egy civil lelte halálát, nyolcan pedig megsebesültek egy másik kórház orvosának közlése szerint, ahova szintén vittek áldozatokat.

Vasárnap is folytatódtak a harcok Adzsdábíja nyugati kijárata körül. Lázadók elmondása szerint NATO-légicsapások érték a kormányerőket, és legkevesebb 15 holttestet lehetett látni. Egy Reuters-tudósító elszenesedett tetemeket látott két, egymástól mintegy 300 méterre lévő helyszínen a város nyugati külterületén, amelyet Kadhafi erői egész nap támadtak.

A lázadók azt állították vasárnap, hogy foglyul ejtettek 15 algériai zsoldost Adzsdábíjában, és megöltek három másikat az előző napi heves harcokban. „Szomorú dolog ez, (tekintve, hogy Algériában is) ugyanolyan diktatúra van, mint nálunk" – mondta a felkelők egyik szóvivője, hozzátéve, hogy a foglyokkal jól bánnak.

Egy orvos az EFE spanyol hírügynökségnek vasárnap délután úgy nyilatkozott Adzsdábíjából, hogy Kadhafi csapatai elhagyták a várost a NATO légicsapásai nyomán.

Vasárnap közben megérkezett Tripoliba az Afrikai Unió (AU) államfői közvetítő csoportja: Jacob Zuma dél-afrikai elnök és az AU eseti bizottságának többi tagja – a Kongói Demokratikus Köztársaság, Mali, Mauritánia és Uganda államfője – a nyugat-afrikai Mauritániában találkoztak, s repültek onnan tovább Líbiába.