„A katonák tudása a legnagyobb érték”

Az új kormányzati ciklusban a honvédelmi tárca védelempolitikáért és védelmi fejlesztésekért felelős államtitkáraként folytatja kormánybiztosként megkezdett munkáját, de bővített portfólióval. Mi tette szükségessé ezt a jelentős változást?

A geopolitikai helyzet miatt a honvédelmi ügyek fajsúlyosabbá tétele, az államigazgatás teljes vertikumára történő kiterjesztése teljesen új Honvédelmi Minisztériumot igényel. Így visszakerül a tárcához a honvédelmi ágazatot érintő stratégiák kidolgozása, beleértve a társminisztériumokkal közös stratégiákat is. Feladatunk, hogy a teljesen megváltozott biztonsági környezetben, ebben a történelmi időszakban még jobban felpörgessük a védelmi tervezés folyamatát, az ezt támogató szakmai rendszerek munkáját a minisztériumban, illetve a honvédség keretein kívülre is kiterjesszük az ezzel kapcsolatos teendőket.

Mely szakmai területeket emelné ki legfajsúlyosabbként ebben a struktúrában?

Nagyon fajsúlyos az innováció és a képességfejlesztés stratégiája is visszakerül a Honvédelmi Minisztériumba. Teljesen új helyettes államtitkárságként szintén ismét házon belül kap helyet a védelmi ipar koordinációja, a védelmi beszerzés, a védelmi exportügynökség, illetve visszakerül a tárca égisze alá a HM Ei Zrt. is. Ezzel párhuzamosan megjelenik a NATO-ban már nagyon régóta hangoztatott és elvárt reziliencia-stratégia – tehát a nemzeti ellenálló képesség kialakításának stratégiája – is. Védelempolitikai téren pedig hozzánk tartozik hagyományosan minden, a NATO-hoz, az uniós ügyekhez vagy egyéb nemzetközi tevékenységhez kapcsolódó koordináció, valamint a védelmi igazgatás kérdésköre is.

Jó néhány éve folyik a haderőfejlesztés, ami most újabb fordulatszámra kapcsol. Milyen változtatásokat, finomhangolásokat kell vagy lehet egyáltalán eszközölni egy évtizedes távlatokban felépített programban az elmúlt hónapok biztonságpolitikai fejleményei következtében?

A haderőtervezésre jelenleg több folyamat is hatást gyakorol. A területet 2016-ban kivonták a Honvédelmi Minisztérium struktúrájából, és nem véletlenül kerül éppen most vissza, hiszen alapvetően megváltozott a biztonsági környezet. Hozzáteszem: ez a változás nem tegnap történt, ugyanakkor komolyan felgyorsult fejlődést eredményezett a hadiiparban. Mindez teljesen új doktrinális változásokat hoz majd a hadműveleti stratégiákba is. A siker egyik kulcsa pedig a minél gyorsabb, hatékonyabb adaptáció a modern kor változásaihoz. A hadiiparban bekövetkező változások a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program folyamatos felülvizsgálatára kényszerítenek bennünket: szakmailag és pénzügyileg egyaránt sokkal gyorsabban, flexibilisebben reagáló struktúrára van szükség.

Milyen struktúrában történik majd a közelmúltban létrehozott honvédelmi alap több százmilliárd forintra rúgó forrásainak felhasználása?

Több országban is rendkívül komoly gondot okoz az elindított haderőfejlesztési programok finanszírozása, függetlenné tétele a gazdasági folyamatoktól. Leegyszerűsítve úgy tudnám megfogalmazni a lényeget, mintha a honvédelmi alap megteremtésével a magyar kormány biztosítást vett volna rá, hogy a világpolitikában és a világgazdaságban érvényesülő negatív folyamatok semmiképpen se érinthessék a haderőfejlesztési programot. A kormány stratégiájától függ, milyen plusz lehetőségeket teremt majd mindez.

A gazdasági folyamatokkal összefüggésben kérdezem: mi a véleménye, össztársadalmi szinten meg kell-e még magyarázni a haderőfejlesztés szükségességét az orosz-ukrán háború tükrében?

Most már inkább a stratégiát akarjuk megismertetni az emberekkel. A jelenleg zajló haderőfejlesztés jelenti annak zálogát, hogy Magyarország kimaradjon a háborúból: ez békénk, a magyar emberek biztonságának egyik legfőbb garanciája. Emellett van egy másik lényeges aspektus is. A teljesen megváltozott világ hadseregeiben a katona a legnagyobb érték. A valódi high-tech eszközökkel összefüggésben az önállóan dönteni képes, jó helyzetfelismerő képességgel, magas műszaki kvalifikációval rendelkező, doktrinálisan kiképzett katonaállomány léte a legértékesebb. Tehát vizsgálnunk kell, mely rendszerek védik egy adott konfliktusban a legmaximálisabb mértékben az embereinket, miként tudjuk őket a legnagyobb biztonsággal hazahozni bármilyen bevetésről.

A konkrét ukrajnai harctéri eseményekből milyen következtetések vonhatók le a magyar haderőfejlesztési programra nézve?

A végső, valódi következtetések ideje még várat magára, de már most is rengeteg megállapítást tudtunk tenni. Egyrészt látjuk, mennyire fontosak az úgynevezett hibrid zónában mozgó elemek. Ez az első olyan komoly háború a világban, ahol a kommunikációs erőtér, konkrétan az irányított tömeghisztéria hatása sem lebecsülendő. Eddig inkább spontán kialakult tömeghisztériák jellemezték az efféle helyzeteket, ez szerintem itt megváltozott. A magyar védekezés egyik legfajsúlyosabb eleme, hogy kivonjuk magunkat ebből, és megvédjük az országot: nem szabad olyan döntésekbe sodródnunk, ami nem Magyarország, nem a magyar emberek érdeke. Emellett számos hadműveleti szempontból érdekes, doktrinális vezetés-irányítási tanulság is látszik ma már, és látunk egy technológiai, stratégiai problémát is: hogy mennyi nehézség származik belőle, ha az adott haderő váratlan technológiával, olyan eszközökkel szembesül, amelyekre nem kaptak hadműveleti kiképzést. A nemzeti ellenállóképességgel, nemzeti rezilienciával kapcsolatban pedig teljesen új terület nyílik a katonai stratégiában.

Mire gondol?

Arra, hogy senki sem számított rá, micsoda nemzeti egységbe rántja majd az orosz támadás az egyébként igen sok nemzetiségből álló Ukrajnát. Az emberek tehát adott esetben a saját érintett származási identitásukat is felülírják egy nemzetstratégia kialakítása során – ez pedig a katonai műveletekre is roppant komoly hatást gyakorol.

A NATO és az EU tagországait politikai, gazdasági téren erősen megosztja a háború. Mennyire élesek ezekkel összevetve a katonai természetű viták?

Fontos leszögezni: a NATO-t katonai értelemben egyáltalán nem osztja meg a háború. Világos, ki az agresszor, világos, kit támadtak meg, világos, hogy itt területi átrendezést hajtanak végre, és az is világos, hogy katonai értelemben a NATO-nak hol a pozíciója ebben a kérdésben. Ugyanakkor a tagországok – főleg a befolyásosabb tagországok – a támogatások tekintetében eltérő politikai véleményen vannak, és a közvélemény fejében utóbbi gyakran összekeveredik a szervezet által képviselt stratégiával. Erre az afganisztáni kivonulás a legjobb példa. A mai napig a széles közvélemény számára nem világos: az ottani békefenntartás NATO-művelet volt ugyan, a kivonulásról azonban az egyik tagország hozta meg a maga egyoldalú döntését. Mivel történetesen a legerősebb tagországról beszélünk, tévesen mindenki NATO-műveleteként emlegeti a történteket, katonáink eközben pontosan tudják, mennyire önálló akcióról volt szó a valóságban. Zárt ajtók mögött pedig rendkívül komoly viták folytak a szövetségen belül arról, szabad-e egyáltalán egyoldalúan meghozni ilyen döntést. A NATO egyes vezető hatalmainak, országcsoportjainak álláspontja tehát nem keverendő össze a katonai szövetség lépéseivel, de ezek a kérdések Ukrajna vonatkozásában is időnként összekeverednek a fejekben. A korábban említett hibrid technikák pedig rendkívül ügyesen ki is használják ezt a különböző médiaplatformokon: olyan érzeteket keltenek bennünk, mintha valamiféle nagy világközösség egyöntetű döntéseiről lenne szó, miközben nem ez a helyzet. A NATO védelmi szövetség, és háborúzó félként semmilyen szinten nem vesz részt az orosz-ukrán háborúban. Akkor sem, ha egyes tagországai involválva érzik magukat a konfliktusban. Ez egyébként jelen pillanatban borzasztó nehéz kérdés.

Hazai részről ugyanakkor többször is elhangzott, hogy Oroszország nem merne támadást intézni egyetlen NATO-tagállam ellen sem.

A mostani háborúból leszűrhető egyik tapasztalat a nem nukleáris fegyverek terén, hogy bizonyos városi legendákkal ellentétben a NATO katonai fölénye az elmúlt harminc évben nemhogy csökkent, hanem nőtt Oroszországgal szemben. Természetesen nem zárhatunk ki semmilyen szcenáriót, hiszen a mostani szituáció egyik lényegi eleme, hogy a világban sajnos ma is bármi megtörténhet. De egyértelmű: józan ész mentén hozott döntésekkel senki számára sem lehet realitás megtámadni a NATO-t. Mindez azonban nem jelenti, hogy nem tolható el a helyzet a sokkal feszültebb együttélés, a korábbi hidegháborús logika feléledése irányába.

Hosszabb távon is realitás egy új hidegháború létrejötte?

Sajnos ma ettől kell leginkább tartanunk, márpedig ha így lesz, az a társadalom összes rétegére ki fog hatni. Látszik, hogy nyugaton sok politikai vezető nem viseli jól a pszichés nyomást, és valamiféle hollywoodi filmhős szerepében tetszelegnek. Eközben döntéseiknek nincs hatása a saját nemzetükre, hiszen országaik távol helyezkednek el a konfliktuszónától. Nekünk történelmileg is mások a hagyományaink: még közvetlen családi élményeket őrzünk a háborús helyzetekről, Ukrajna pedig a szomszédunk. Így aztán nem szabad felelőtlenül nyilatkozgatni, irreális elvárásokkal biztatni a közvéleményt. Teljesen egyértelmű és világos érdekünk, hogy abbahagyjunk minden teljesen felesleges kardcsörgetést, és minél előbb béke legyen.

Mint említette, hazánk biztonságának egyik garanciáját a haderőfejlesztés jelenti. Mi a következő lépés a programban?

Jó fázisban indítottuk be az egykori szovjet haditechnika lecserélését, és jó ütemben is haladunk vele. Nem levetett, másodkézből szerzett eszközöket, hanem valóban a legmodernebb berendezéseket vásároltuk meg, amelyek technológiailag a Magyar Honvédség stabil gerincét adják majd. Most az a legfontosabb, hogy átálljunk egy teljesen újfajta haderő-képre, és a világ élvonalába tartozó technikai eszközeinkből, hadiiparunkból származó tudás doktrinálisan is beépüljön a Magyar Honvédség tervei közé. Vagyis kis létszámú, magasan képzett, rendkívül ütőképes haderőt kell formálnunk, ahol – ismét hangsúlyozom – a katonák tudása a legnagyobb érték. Ez a haderőfejlesztés legnehezebb eleme: rengeteg fegyelmezett munkát, komoly morális alapokat kíván, és nem is látványos. Sajnos azt kell mondanom, e téren a háború még segíti is a Magyar Honvédség Parancsnokságának munkáját: céltudatosabbá, fegyelmezettebbé teszi a katonákat. Elemi fontosságú, hogy a társadalom is megértse és maximálisan támogassa ezt. Lehet, hogy az előttünk álló időszakban kevesebb „nagy” bejelentés várható, mégis most zajlik a folyamat esszenciája, összerendezése. Ehhez időre és türelemre van szükség. De komoly részt kapunk az ország gazdasági teljesítőképességéből a magyar kormánytól erre a feladatra, ami rendkívül komoly megbecsülést és egyben felelősséget is jelent.

Ha a „látványos” részt nézzük, mi a közeljövő menetrendje?

A magyar nehéztüzér-képesség visszaépítése lesz a leglátványosabb. Jelenleg már érkeznek a PzH 2000 önjáró lövegek, ami a honvédelem ügyének minden támogatóját büszkeséggel tölti el.

Az utóbbi időszak egyik legjelentősebb fejleménye a gyulai Airbus-gyár július 28-ai átadása volt. Régiós összevetésben, versenyképességi szempontból mi az üzenete ennek az együttműködésnek?

Haditechnikai eszközt beszerezni viszonylag egyszerű: ha van forrás, és kinyilvánítjuk a szándékot, hogy vásárolni szeretnénk, valósággal tolonganak a küszöbön az eladók. A hadiipari beruházásokért azonban sokkal keményebben meg kell dolgozni, hiszen senki sem szeretne magának versenytársat kreálni. Ezért aztán komoly stratégiára, vízióra, az ország hozzáadott értékeinek pontos definiálására van szükség. Ez a stratégiánk a vállalatcsoportok közül az Airbusszal működött először, amely a civil arculata mellett Európa vezető hadiipari vállalata is egyben. Gyakorlatilag ezután indult be a hadiipari üzemek Magyarországra települése – úgy is fogalmazhatunk, hogy ez a beruházás hozta meg számunkra a valódi áttörést a hadiiparban. Szintén fontos, hogy első beruházásként itt jelent meg először a magyar állam kvázi tulajdonosként egy vezető világvállalat mellett. Tehát nem egyszerűen felhúztunk egy gyáregységet, hanem tulajdonosként az egész vállalatcsoport sikerében érdekeltek lettünk. Ami a kérdést illeti, több ország is versenyben állt a világban, illetve a szűkebb régiónkban is ezért a beruházásért, az Airbus pedig bennünket választott, méghozzá nem véletlenül. 2018-ban kötöttük meg az elvi megállapodást, ezután csaknem két éven át az üzleti elemek tárgyalása folyt, majd 2020 májusában megalakult a vegyesvállalat, és 2021 júliusában tartottuk a bokrétaünnepséget. Jól mutatja a helyzetet, hogy amikor bejelentettük a megállapodás tényét egy pénteki napon, a rákövetkező hétvégén Magyarországon öt cikk foglalkozott vele – Lengyelországban pedig több mint hatvan.

2023-ban elérjük azt a bizonyos bűvös, NATO-ajánlásként létező GDP-arányos 2 százalékos költségvetési ráfordítást. Miként értékeli ezt a szimbolikus mérföldkövet?

Úgy gondolom, a 2 százalék elsősorban abból a szempontból érdekes, hogy Magyarország mindent teljesít, amit a NATO felé vállalt – márpedig nincs ezzel így minden tagállam. Ebből a szempontból a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program, a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség megítélése a NATO-n belül messze átlagon felüli. Ez már csak amiatt is rendkívül lényeges, mivel a mostani konfliktus egyértelműen megmutatja: fontos országvédelmi garancia, ha megbecsült tagok vagyunk egy katonai szövetségben. Ugyanakkor a valóságban – bár a Pénzügyminisztérium alighanem vitatkozna velem ebben – a 2 százalék nem enged elkényelmesedni bennünket. Ezt a bizonyos arányt ugyanis alapvetően jó technológiai alappal rendelkező hadseregekre találták ki, ahol időről időre pótolni kell a kifutó-kipontozódott modelleket, de nem nulláról kell felépíteni egyes képességeket, mint itthon. Ez is csak arra világít rá, hogy a 2000-es évek baloldali kormányzatai alatt történt brutális leépítéseknek – mint régi bűnöknek – hosszú az árnyéka. Az akkori honvédelmi vezetők döntési inkompetenciájának eredményeit még nagyon sokáig szenvedjük majd. Nekünk pedig precíz döntéseket kell hoznunk, hiszen egyetlen rossz lépés is komolyan hátráltathatja a program végrehajtását.