Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A lehetőségek programja

Szöveg: honvedelem.hu | Fotó: archív felvételek |  2021. szeptember 24. 10:14

„A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program új fejezetet nyitott a Magyar Honvédség történetében” - nyilatkozta Benkő Tibor honvédelmi miniszter a Köz-ügy című műsorban, szeptember 23-án.

Benkő_Tibor_dehir

A debreceni Köz-ügy műsorának adott interjúban a tárcavezető a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program kapcsán kifejtette: az elmúlt évtizedekben többször volt ígéret haderőfejlesztésre, ám a változtatások többnyire a Magyar Honvédség amortizációs folyamatát erősítették. Mint mondta: amikor ő volt Debrecenben a parancsnok, a Bocskai-dandárnak a túlélésért kellett küzdenie, de így sem tudták elkerülni, hogy az alakulathoz tartozó nyíregyházi laktanyát ne zárják be. „A 2016-ban meghirdetett Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program azonban olyan folyamatot indított el, amely valóban lehetővé teszi, hogy a Magyar Honvédség a térség ütőképes, meghatározó hadereje legyen” - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter.

archív_haderőfejlesztés

Benkő Tibor nyilatkozatában kitért a katonai életpályamodellre, amely a pályára készülés szakaszától egészen a nyugállományú évekig nyújt a katonáknak kiszámíthatóságot és biztonságot. A haditechnikai beszerzések kapcsán a honvédelmi tárca vezetője kiemelte: a szerződések megkötésekor azt is figyelembe veszik, hogy azok hogyan tudják segíteni az ország gazdaságát. Ezt szem előtt tartva indították újra a magyar hadiipart is, amely szükségszerűen fejlesztő hatással van az oktatásra, kutatásra és innovációra is. Mint mondta: a program folytonosságára Magyarország nemzetközi vállalása a garancia, amelynek értelmében hazánk az éves GDP két százalékát védelmi kiadásokra fordítja.

A honvédelmi miniszter a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program kapcsán rámutatott, hogy napjainkra a hagyományos hadviselés teljesen megváltozott, a NATO által elfogadott műveleti területek közé például bekerült a kibertér is, a hibrid hadviselési formák pedig újfajta megközelítést és válaszokat igényelnek.

archív_haderőfejlesztés (2)
Forrás: dehir.hu