A magyar hadtörténelem egyik csúcspontja

Dr. Hermann Róbert történész (jobb oldali képünkön), a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum által kiadott Hadtörténelmi Közlemények című folyóirat szerkesztőségi igazgatója számos olyan könyv szerzője, amely a forradalom és szabadságharc eseményeit dolgozza fel. A téma avatott ismerőjeként őt kértük fel, hogy vázolja a tavaszi hadjárat előtt és közben történt főbb eseményeket.

„A tavaszi hadjárat krónikája – mint általában minden hadjáraté – nem akkor kezdődött, amikor maga a hadjárat. A történeti előzmények egészen 1849. január 5-ig nyúlnak vissza, amikor a honvédsereg kénytelen volt kiüríteni a fővárost, valamint feladni Pestet és Budát. A magyar hadtestek megkezdték visszavonulásukat. A Görgei Artúr vezette feldunai hadtest a Felvidékre, a Perczel Mór vezette Középponti Mozgó Sereg pedig a Tisza vonal védelmére vonult vissza" – mondta el a honvedelem.hu érdeklődésére Hermann Róbert.

A történész hozzátette: az ellenséges hadak fővezére, Alfred zu Windisch-Grätz (bal oldali képünkön) herceg a főváros elfoglalása után azt hitte, hogy megnyerte a háborút, ezért leállította a hadműveleteket. A tábornagy a Tisza-vonalára csak egy lovas dandárt küldött megfigyelésre.

Nagyobb erőkkel csak a Görgei vezette feldunai hadtestet üldöztette, de csak január 22-ig. Ekkor ugyanis a Perczel-féle Középponti Mozgó Sereg egy ellentámadást hajtott végre, amelynek során Szolnokig, illetve Ceglédig űzte az ellenséget.

A császári fővezér mindössze egyetlen alkalommal próbálkozott támadással, február végén. Ekkor a fővárosban mozgósítható császári erőket összeszedve megindult a Tisza-vonal felé, majd időközben megütközött a Felső- és Közép-Tiszánál összpontosuló magyar sereg egy részével. A Tarna-patak vonalánál Kápolna, Kompolt, Kál, Kerecsend környékén lezajlott kétnapos, a történészek által kápolnai csatának nevezett ütközetbe (nyitó képünkön) beavatkozott az addig elszigetelten működő, Franz Schlik tábornok vezette császári hadtest is. A február 26–27-i csata végül magyar vereséggel ért véget, a honvédseregek kénytelenek voltak visszavonulni a Tisza mögé. 

„A visszavonuló magyarokat Windisch-Grätz nem merte üldözni. Egyebek mellett azért sem, mert alig egy héttel a kápolnai csata után, a Szolnokot megszálló császári dandárt Damjanich János és Vécsey Károly tábornokok egyesült hadosztályai megtámadták és meglehetősen csúnya vereséget mértek rá. Ezt, a március 5-én lezajlott szolnoki ütközetet (alsó képünkön) szokták tekinteni a tavaszi hadjárat kezdetének, de ez történelmi tévedés. A szolnoki ütközet ugyanis a téli hadjárat lezárása volt, mind magyar, mind pedig osztrák részről" – hangsúlyozta Hermann Róbert.

(Folytatjuk!)

Fotó: Archív