Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„A misszió a szakma csúcsa”

Szöveg: Navarrai Mészáros Márton | Fotó: Kormány Gábor |  2023. április 13. 17:07

Visszafogadó ünnepséget rendeztek az MH Iraki Kiképzés-biztosító Kontingens (MH IKBK) 15. váltásának Székesfehérváron, április 13-án, csütörtökön. Az eseményen Sándor Zsolt altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese példamutatónak nevezte a mintegy száznegyven katonából álló egység Iraki Kurdisztánban való helytállását, míg Hraska Gábor alezredes, a kontingens parancsnoka a bajtársi összetartást méltatta.

A székesfehérvári Szent István-székesegyházban reggel tíz órakor megszólaltak a harangok, majd alig néhány másodperccel később megkezdődött az MH IKBK 15. váltásának visszafogadó ünnepsége a bazilikától alig száz méterre lévő Városháza épülete előtt.

Az MH Iraki Kiképzés-biztosító Kontingens mintegy száznegyven katonája közül az elmúlt hetekben az utolsó is hazaérkezett, ezzel lezárult a három részből álló hazatelepítés végső fázisa. Utoljára a parancsnoki állomány landolt Kecskeméten, az MH Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár bázison, március 29-én. A sikeres küldetés befejezését lezáró székesfehérvári ünnepélyes visszafogadó rendezvényen a történelmi zászlók megérkezése, a Himnusz elhangzása és a meghívottak köszöntése után Sándor Zsolt altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese – dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke nevében – és Berek Zsolt Zsigmond főtörzszászlós, az MH Légierő Parancsnokság vezénylőzászlósa – Kaszab Zoltán főtörzszászlós, a Magyar Honvédség vezénylőzászlósa nevében – elismeréseket adott át a Közel-Keletről visszatérő honvédeknek.

20230413_KG_szekesfehervar_irakikontingens_009

Az MH IKBK 15. váltása több katonai szervezet állományából állt össze. A váltás „gerincét” az MH Klapka György 1. Páncélosdandár, az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred, valamint az MH 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred katonái adták. Az iraki műveleti kontingensbe első alkalommal vontak be tartalékos katonákat. A katonák egyhónapos intenzív felkészülést követően, tavaly szeptemberben kezdték meg az iraki missziójukat. Sándor Zsolt altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese a vezérkar teljes állománya nevében köszönetet mondott az MH Iraki Kiképzés-Biztosító Kontingens aktív és tartalékos állományának, amelynek tagjai – méltatása szerint – az „elmúlt hat hónapban nyújtott teljesítményükkel tovább növelték a Magyar Honvédség elismertségét, nem csak hazai, hanem nemzetközi környezetben is.”

Sándor Zsolt altábornagy elmondta: az iraki kiképzés-biztosító egység példásan helyt állt kijelölt műveleti területén, Irak északi részén, a Kurdisztáni Autonóm Régióban végzett missziójában. A katonai elöljáró a békefenntartó misszió szerepe kapcsán úgy fogalmazott, hogy egyre jobban kell értenie a közvéleménynek is, hogy az a biztonság és béke, amelyet a Magyar Honvédség garantál, elengedhetetlen a magyar emberek biztonságának megteremtésében.

„Törékeny a béke, amelyre adott pillanatban Irakban, korábban Afganisztánban, jelenleg Koszovóban vagy éppen Szarajevóban, az EUFOR-ban teljesítő katonák vigyáznak és amely felett őrködnek” – emlékeztetett a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese. „Mindig a misszió a szakma csúcsa, nem volt ez máshogy ezúttal sem. Ezért kérem, hogy a megszerzett tapasztalatot és tudást adják át kollégáiknak, bajtársaiknak Magyarországon, és kamatoztassák a mindennapi szolgálatukban” – kérte Sándor Zsolt altábornagy a visszatérő alegység felsorakozott tagjaitól.

20230413_KG_szekesfehervar_irakikontingens_007

Kálinger Roland alezredes, kiemelt tábori lelkész a kontingens tábori lelkészeként megáldotta a hazatérő katonákat, a Szózat elhangzását követően pedig a csapat díszmenetet hajtott végre Székesfehérvár történelmi belvárosában.

„Az Iraki Kiképzés-biztosító Kontingens legfőbb feladata az önálló kurd hadsereg, a pesmerga erőknek történő tanácsadás volt, mivel a misszió Irak északi részén, a Kurdisztáni Autonóm Régió területén teljesített szolgálatot, két helyőrségbe települve. Ezen kívül bázisőrzés-védelmi feladatokat láttunk el és személyi kísérési-biztosítási és járőrözési feladatokat végeztünk a hathónapos tartózkodásunk alatt” – ezt már Hraska Gábor alezredes, kontingensparancsnok mondta kérdésünkre az ünnepséget követően.

„A hat hónap alatt, már a felkészítéstől számítva, egy csapatként dolgoztunk: hivatásos, szerződéses, tartalékos állomány közösen. A misszió végére még erősebben összekovácsolódtunk és nagyon örülök, hogy az elöljáróink által támasztott követelményeket tudtuk teljesíteni” – tette hozzá a misszióvezető.

A Magyar Honvédség 2015 óta vesz részt az iraki misszióban, ezzel is hozzájárulva a globális koalíció erőfeszítéseihez és a terrorizmus terjedésének megakadályozásához. Jelenleg az MH Iraki Kiképzés-biztosító Kontingens 16. váltása teljesít szolgálatot Irakban, a katonák az elmúlt hetekben hajtották végre első kiképzési lövészetüket műveleti területen.

Az április 13-i székesfehérvári visszafogadó rendezvényen dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, Dancs Norbert, a fehérvári kormányhivatal járási hivatalának vezetője, Spányi Antal, a Székesfehérvári Egyházmegye megyéspüspöke, valamint a társfegyveres szervek, oktatási-társadalmi intézmények képviselői is részt vettek.