A nándorfehérvári diadal 555 éve

Mit mutatott az 1456 körüli európai és hazánkbéli helyzetkép? Gazdasági erőtlenség, vallási villongásoktól is megosztott feudális széttagoltság állapotát, amire kelet felől egy új, erős, rugalmas állam, egyben mérhetetlen hódítóvágytól duzzadó, világszerte terebélyesedő hatalom félelmetes árnyéka vetült rá.
Mindez még vészjóslóbb képpé sötétült, amikor az Oszmán-ház hívei 1453-ban bevették, majd székhelyükké tették a „városok városát", Konstantinápolyt.

Nyilvánvalóvá vált az is, hogy nem állnak meg a Boszporusznál. Az alig 21 éves II. Mehmed fölvéve a „Hódító" melléknevet, aligha hagyott kétséget afelől, hogy a következő célpont Európa. Először Magyarország s annak déli kulcsa: Nándorfehérvár.

Amikor 1456. április 7-én berobbant Budára a hír, hogy megindult a szultanátus hada, általánossá vált a pánik. Palotáikba, váraikba zárkóztak a koronás fők, főpapok, főurak, visszavonva korábbi ígéreteiket. A francia király a pápai pénzt angliai harcra fordította…
Mindehelyett a kun-türk származású, katonai tehetségével egyszerű udvari vitézből kormányzóságig emelkedő hadvezérünk, Hunyadi János és III. Calixtus haladéktalan cselekvésre szánta el magát.

A pápa a legjobb szervező diplomatáját, Juan Carvajar bíborost, valamint legelszántabb hittérítőjét, Kapisztrán János ferencesrendi szerzetest küldte segítőnek Hunyadihoz. S mivel a földrész és Magyarország „fejében és tagjaiban megbomlott, egyenetlenkedés színhelyévé lett", leállíttatta a nagy építkezéseket, „török tizedet" szervezett, beizzította diplomáciai gépezetét is, sőt könyveiről leszedette az arany- és ezüstkapcsokat, hogy segéllyé tegye.

Hunyadi pedig áthangolta a királyok, lovagok összefogására alapozott, korábbi keresztes hadjárat tervét s megkezdte a szervezést. Ezt tette Carvajar és Kapisztrán is. Hunyadi Szalánkeménnél és Zimánynál táborozott le, sógora, Szilágyi Mihály a várvédelemre állította fel hétezer főnyi csapatát.
Időközben II. Mehmed Nándorfehérvárhoz ért…

Július 3. A szultán hozzávetőlegesen 70 ezer kitűnően fölszerelt harcossal és 35-40 ezer kisegítővel, valamint összeláncolt hajóhaddal hermetikusan körülzárta Nándorfehérvárt. E hatalmas haderővel szálltak szembe Hunyadiék cirka 30 ezres, kisebb részt bandériumi zsoldosból, nagyobbrészt pálos és ferences szerzetesekkel, kispapokkal kiegészült kétkezi köznépből toborzott, képzetlen, szűkösen ellátott, botra-csákányra-késre-kapára-kaszára kapott keresztesekből álló sereglettel. Őket fanatizálta, szervezte, vezette Kapisztrán János. Csak őrá hallgattak, vakon követték e népfölkelők, hiszen köztük élt, velük lélegzett. Ám olyan kitartással, hévvel, hogy 70 évével túltett mindenkin.

Július 4. Elkezdődött a szakadatlan, fölsiketítő ágyúzás. Szilágyiék keményen állták, s bár folyamatosan javították a falakat, végül a vár „inkább hasonlított egy sík mezőre, mintsem egy erősségre". Efelé vonult csapataival Hunyadi és Kapisztrán a folyóparton, miután csónakokat és kis hajókat készített elő. Szilágyi szintén kifutott 40 hajócskával…

Július 14. A várblokádot feloldandó Hunyadi és Kapisztrán csapata a folyópartról titkon megközelítve meglepte az oszmán hajóhadat. Ötórás kíméletlen küzdelmet követően Mehmed flottája megsemmisült, Hunyadiék utat nyitottak a várba. Persze az ostrom tovább folyt.

Július 20. Mehmed mihamarabb ki akarta kényszeríteni a csatadöntést, miután hírül vette, hogy úton van a pápai hajóhad, valamint Carvajal serege, ráadásul fogytán volt a muníciója és táborában is járvány terjengett. Elhallgattatta ágyúit. Félelmetes, nyomasztó csend telepedett rá mindenre másnap kora estig.

Július 21. „Iszonyú lármával, feldühödött óriási darázsrajként" zúdult a városra, a várra az ottomán fergeteg. Éjféltájt már a felső- vagy fellegvárért folyt az ádáz tusa. Már öt szultáni zászló lobogott a várfalakon…
S megint egy csodával fölérő jelenet! Egy bástya magaslatán térdre borulva imádkozott-jajgatott az ég felé egy kapucnis alak. Lentről Kapisztránnak hitték. Futótűzként terjedt tova, hogy a ferences fráter köztük van. Ettől erőre kaptak. S Hunyadi felmentőivel kiegészülve reggelre sikerült visszaverni a „kontyosokat." A védők is jócskán megfogyatkoztak, teljesen kimerültek.

Július 22. A vár(os) előtt kipihenten, harcra készen állva nézett farkasszemet a védőkkel a szultán gyalogságának zöme, teljes lovassága… S újra egy csodapillanat! Ugyanis Hunyadi szigorúan parancsba adta, hogy fővesztés jár annak, aki kimegy a várból vagy átkel a Száván, ám amikor Kapisztrán meglátta, hogy öt magyar vitéz kimerészkedett s nyilazza az anatóliaiakat, „Jézus édes szent nevét" kiáltva máris előrelendítette dorongját. Mert most is úgy vélte, hogy egy háború sorsa nem a sereg nagyságától függ. Feltüzelt keresztesei rohantak vele a pogány ellen…
A két-három ezres rongyos láttán Mehmed rájuk mozdult. Ám ezzel fedezet nélkül hagyta ágyúit, amely végzetes hibát Hunyadi rögtön fölismerve legott lecsapott az ágyúkra s azokat Mehmed ellen fordította. Szilágyi sem volt rest: tüzet zúdított a szultáni csapatokra és kirontott a várból. Mindez eldöntötte a csata sorsát.
Mehmed több tűz közé szorult, nem volt menekvése. Pontosabban csak az volt.

Éjjelre teljes tüzérsége, vele vezérkara, 35 ezer harcosa odaveszett, és bár órákon át próbálta visszaszerezni az ütegeket, végül maga is megsebesült, és janicsárjai segítségével tudott elmenekülni. Szófiáig loholt…

A kor történetírója, Thuróczi János így írja: „ki maga akart uralkodni az egész földkerekségen, paraszti kéz verte le… búsan, éj csendjében rútul futamodott meg."
Végső soron a kereszténység és az iszlám; Magyarország, Európa s az Oszmán Birodalom, személy szerint pedig öt kiválóság, köztük három János (Hunyadi, Kapisztrán és Carvajal), illetve a várban végsőkig kitartó Szilágyi Mihály és velük szemben a támadóan „sakkozó" II. Mehmed között dőlt el a harc. A mi javunkra, több mint hetven évre.
A diadalt tovább fényesíti, hogy a többszörös túlerőben lévő, fölényesen fölszerelt, új harcmodort viselő oszmán haderőt csupán Timur Lenk (1402, Ankara) volt képes legyűrni. És 1456-ban Nándorfehérvárnál Hunyadi János.

S minden bizonnyal Konstantinápolyig kergetik, ha a magyar táborban nem üti fel fejét a pestis, amely elragadta Hunyadit, majd Kapisztránt. Mert e védők hitbéli s hadi ereje nemcsak Hunyadi magánvagyonából, pápai küldeményekből táplálkozott, hanem Carvajal diplomatazsenijéből és Kapisztrán gyújtó erejű tevékenységéből. Ráadásul a különbözőségeken felülemelkedve magyarok, lengyelek, horvátok, szerbek, olaszok, németek együtt küzdöttek „remegve, de oroszlánként."
Miután Nándorfehérvár diadala, példája – máig – egyetemes hadtörténeti és történelmi jelentőséggel bír, messzebbre mutat, később VI. Sándor pápa megújítja a korábbi pápai bullát, és a jubileumi szentévben, 1500. augusztus 9-én beiktatja: „… a harangszó minden délben szólaljon meg az egész keresztény világban, jelezvén: a kereszténység védelme, az összetartás minden időben és minden helyen fontos kötelesség!"