Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A NATO védelmi miniszterei támogatják az „okos védelmet”

Szöveg: honvedelem.hu / nato.int |  2012. február 7. 16:20

A NATO védelmi miniszterei Brüsszelben a gazdasági megszorítások miatt korlátozott pénzügyi erőforrások legteljesebb kihasználásának lehetőségeit vitatták meg. A megbeszélés első szakaszában a miniszterek támogatták annak a célnak az elérését, hogy maximális eredményességgel és hatékonysággal használják fel a védelemre szánt forrásokat, a többnemzeti kezdeményezésekben való együttműködés fokozása révén.

1595931040
„A szövetségesek számos olyan projektet vitatnak meg, amelyek valódi előrelépést fognak eredményezni, és biztosítják korlátozott forrásaink maximális mértékű kihasználását" – mondta a főtitkár. „Remélem, hogy a chicagói találkozónk idejére jelentős számú projektről lesz köztünk politikai megállapodás, mint ahogy arról a szemléletmódról is, amely hosszabb távra tekintve az „okos védelmet" minden egyéb tevékenységünk központjába helyezi."

A miniszterek megállapodtak, hogy tanulmányozni fogják azokat a területeket, amelyeken az „okos védelem" változást hozhat, beleértve a megfigyelés, a felderítés, a logisztika és a kiképzés témaköreit is. Elhatározták, hogy folytatják a munkát az „okos védelem"-re vonatkozó hosszabb távú megközelítés elérése érdekében, több olyan projekt előresorolásával, részletes kidolgozásával és meghatározásával, amelyek alkalmasak arra, hogy tartós együttműködést alakítsanak ki a kulcsfontosságú szövetségi prioritások terén.

A védelmi miniszterek áttekintették azt is, hogy mennyit haladt előre a NATO-reform menetrendjének megvalósítása, amely a szövetség rugalmasabbá, eredményesebbé és hatékonyabbá tételét szolgálja, miközben lehetővé teszi a NATO és a tagállamok számára, hogy jelentős mennyiségű munkaerőt és pénzt takarítsanak meg.

1595931040

 Fotó: nato.int

(Fordította: Bleszkán Szilárd)